December 19

Nyugat-dunántúli nyelvjárás (korábban nyugati nyelvjárás)

Kiejtés:Erős fokú az l-ezés, vagyis az a jelenség, amikor „ly” helyett „l”-et ejtenek (például milyen >> millän). A köznyelvi (írott) „l” szó végén, illetve hosszú magánhangzó utáni gyakran kiesik (példáulkörülbelül >> körü(l)bälü, szállni >> szányi). A köznyelvi „ú”, „ű”, „í” helyett elég általánosan rövid „u”, „ü”, „i” hangzik, (pl.: tűz >> tüz, víz >> viz). Magánhangzók között gyakran kettős mássalhangzó áll: tanittani, esső. A mássalhangzó a szó végén is megkettőződhet, ha a szóvégi szótag köznyelvi hosszú magánhangzót tartalmaz: tanít >> tanitt. Általános még a palatalizáció (írni >> irnyi, kalapja>> kalaptya, jön >> gyün, ahol a „gy” kissé „dzs”-be hajló, Burgenlandban a „gy” egészen „dzs”-vé válik (például gyerek >> dzsärëk).

Szókincs: Igen helyett gyakran a németből eredő ja szót használják. Jellemző a “semmittelen” értéktelen, sivár értelemben, a “faragó” a (ceruza)hegyező helyett.

Közép-dunántúli–kisalföldi és dél-dunántúli nyelvjárás (korábban egységesen dunántúli)

A közép-dunántúli–kisalföldi nyelvjárás több további csoportra oszlik, ezek a csallóközi, a mátyusföldi és a szigetközi nyelvjárás vagy aldialektus.

Kiejtés: A közép-dunántúli–kisalföldi és dél-dunántúli nyelvjárások megkülönböztetik a nyílt „e” hangot és a zárt „ë”-t, de nem a zárt, hanem a nyílt változat tér el a köznyelvi kiejtéstől: a nyílt „e”-t a röviden ejtett „á”-hoz közelítik. Pl.: âmber (ember), âlmegy (elmegy), megettâ (megette).

Szókincs: Az egyik legszínesebb nyelvjárási terület, a belső fejlődésen kívül délszláv és német eredetű szavak is jelentkeznek. (Igen helyett például gyakran a németből eredő ja szót használják.)

Dél-alföldi nyelvjárás (más néven: déli) []

Ez a nyelvjárásterület a Duna–Tisza köze magyarországi és szerbiai területeit és a Bánát vidékét (Szerbiában és Romániában) foglalja magában. A mai Budapest területe és környéke is ide tartozott eredetileg.

Kiejtés: A dél-alföldi nyelvjárás fő jellemzője az ö-zés (átmenet az „e” és az „ö” között), amely a nyelvterület egy jelentős részén végigvonul, például embör (ember), mögitta (megitta), mögötte(megette).

Szókincs: E téren ez a terület mutatja a legkevesebb önállóságot, egyszer a dunántúli, máskor a palóc, helyenként a tiszai nyelvjárásterület jellegzetes tájszavait találjuk meg. Ennek településtörténeti okai vannak. Ez a terület szenvedett legtöbbet a török világban, majd utána jelentős részben a magyar nyelvterület különböző tájairól települt be.

Palóc nyelvjárás (más néven: északnyugati) []

A palóc nyelvjárás Szlovákiában és Észak-Magyarországon elterjedt, pontosabban Vágtól keletre, a Dunától és a Budapest–Cegléd–Szolnok vonaltól északra egészen a Tiszáig és a Sajó-Hernád-medencéig.

Kiejtés: A palóc nyelvjárásban a köznyelvi „a” hangot rövid „á”-nak ejtik („â”). Pl.: szâmār (szamár), âlmâ (alma), nâgy (nagy). Ugyanakkor a köznyelvi „á” hang a palóc nyelvjárásban hosszan ejtik és a „ó”-hoz közelít („ā”) (például az említett szâmār szóban). Ez a nyelvjárás az, amely megkülönbözteti a „ly” hangot a „j”-től: l(j)āny, fol(j)ó, l(j)uk, gól(j)â. Jellemzőek a záródó típusú diftongusok („ó” >> „au”, „ő” >> „öü”, „é” >> „ië”, például „férjhez” >> „fiërhö”)

Szókincs: Tájszavai között – különösen újabban – szlovák eredetű szavak is jelentkeznek.

Tisza–Körös-vidéki nyelvjárás (más néven: keleti, korábban: tiszai nyelvjárás) []

Kiejtés: A tiszai nyelvjárásban (a Tiszántúl és a Felső-Tisza-vidék magyarországi, romániai és ukrajnai területei) jellegzetes az í-zés: a köznyelvi „é” hangot az „í”-hez hasonlóan ejtik – pl.: níz (néz),píz (pénz), fílsz (félsz). Debrecentől keletebbre (Ukrajna és Románia egy részén is) számos esetben „e”-nek ejtik a köznyelvi „ö” hangot: ser (sör), perkelt (pörkölt), megcsemerlett (megcsömörlött) – de ez nem minden olyan szóra áll, amelyben a köznyelvi kiejtés szerint „ö” hang van (például az öt, ökör, zöld kiejtése nem különbözik). Nagy területen érvényesül a szótagzáró l, r, j nyújtó hatása, a zárt és a nyílt e között nem tesznek különbséget.

Szókincs: A nyelvjárási terület északkeleti része szorosan kapcsolódik Erdély mezőségi nyelvjárásához, ami a szókincsben is jól lemérhető.

Északkeleti nyelvjárás []

Kiejtés: Az északkeleti nyelvjárásban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-, és Hajdú-Bihar megyék egy része illetve Szlovákia egy része) az í-zés előfordul: kík (kék), szíp (szép)

Mezőségi nyelvjárás (más néven: Királyhágón túli) []

– Románia magyarlakta területének nem székely részére jellemző – Az o hang helyett a hangot ejtenek (Pl: mastaha, akas, bagár, malam) – Az a hang helyett gyakran annak magas variánsát, á-t ejtenek. – Sok helyen a hosszú magánhangzó helyett annak rövid változata él (Pl: házbol, mellöl) – Az elbeszélő mult idő használata (Pl: mene, jövék)

Székely nyelvjárás []

Szókincs: Különösen színes a székely nyelvjárás, amelyet nem is annyira az ejtésmódja, mint inkább a szófűzése, a nemzedékről nemzedékre öröklődő, fordulatokban gazdag beszédmódja tesz jellegzetessé. Ez jól látható a székely népköltészet, a népdalok, népmesék, népballadák stílusából, és olyan írók regényeiből, elbeszéléseiből, akik a székely nyelvjárás színeivel gazdagítottákstílusukat. A székely nyelvjárásban az „és” szót nem használják, helyette mindig „s”-t mondanak.

Példák székely szavakra, kifejezésekre^[4]:

• megbonyul – megellik
• elszövődik a Nap – fátyolfelhő kerül a Nap elé
• gürüzdölés, görözdölés – köszörülés
• kacsiba, kacsuba, kacsuka – csámpás
• ádámbűz – a házhoz nem tartozó ember szaga ÚMTsz. Használata általános. Megj.: Kalotaszegen is használatos.
• ahajt – ott, amott
• odaül valahol – sokáig tartózkodik valahol ÚMTsz, Kriza. Általános népi szó. Vö. megüli magát
• olló – gida, kecskegida
• ollózik – ellik (kecske)
• összebüszüdik – megromlik, megbüdösödik
• patkány – poc, pocok
• hínyáros – homályos (Gyergyó vidékén használják)
• pityóka – krumpli

Moldvai nyelvjárás (korábban: csángó) []

• archaikus moldvai csángó nyelvjárás

Az archaikus csángó nyelvjárás a moldvai csángók kisebb csoportjának (nem-székelyes csángók) nyelvváltozata. Ez a magyar nyelv egyetlen teljesen önállóan fejlődött dialektusa, amely már akár önálló regionális nyelvnek is tekinthető. Az archaikus csángó dialektust kb. 10-15 000 személy használja, a székelyes csángó nyelvjárással keverten pedig további 10-13 000 fő. A romániai népszámlálások külön jelölik a csángókat és a csángó nyelvet.

Szókincs: A középkori nyelvi formákat máig őrzi. Ugyanakkor a román nyelvből is számos jövevényszót vett át. Beszédük azért érthető nehezen még a románul tudó magyarok számára is, mert nagyszámban használnak archaizmusokat vagy sajátos csángó (nem román eredetű) szavakat, például filjesz (nyúl), hét (mikor), ahét (amikor, régen), bücsü (becsület), csúkmony (tojás), eszüdni(hozzáérteni), jü (ő), külpis, külbécs (csiga) stb.
Kiejtés: Jellemző rá az „s” hangnak a sajátos realizációja („sziszegő beszéd”). Mindemellett a sziszegő „s” és az „sz” külön hangértékkel bír. Másik jellegzetesség a „dzs” fonéma gyakorisága (dzsermek – gyermek, dzsió – dió, medzs – megy).

• székelyes moldvai csángó nyelvjárás

A székelyes csángó nyelvjárás a háromszéki és a csíkszéki székely nyelvjárással mutat közeli rokonságot, annyi különbséggel, hogy hiányoznak belőle a nyelvújítás utáni szavak, és nagyobb arányban fordulnak elő a román kölcsönzések. A moldvai csángók többsége (kb. 40 000 ember) ezt a nyelvjárást használja.

 

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_nyelvj%C3%A1r%C3%A1sok#Sz.C3.A9kely_nyelvj.C3.A1r.C3.A1s