Bibliai olvasmány: 4 Móz 31,1-12.
Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Lk 14,31
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! „A küzdelmek sosem csupán a csatatéren zajlanak, és néha a figyelemelterelés a legjobb hadművelet” hangsúlyozza Honfy Ágnes Ilona Az elmúlt vasárnap a kettős tanítást bemutató példabeszéd első részét ismertettem. Ma a másodikra kerül sor. Hozzáteszem, hogy a két tanítás lefedi egymást, s bár mondanivalójukban ugyanazt a tanulságot hordozzák, mégsem tárgyalhattam egyszerre őket. Nem, hiszen érdekes gondolatokat ébresztett bennem a kettős példabeszéd második része, melyeket nem tarthattam titokban előttetek.
1). A példabeszéd előzményeként a toronyépítés gondolatát elevenítem fel, de tekintettel arra, hogy a múlt vasárnap hangzott el erről a beszéd, most megkímélek mindenkit annak ismétlésétől.
2). Mai példabeszédünk tartalma három bibliai versbe tömörül. Kérdésbe foglalja Jézus az előbbi példabeszédében megrajzolt meglátásának megerősítését. Egy királyt említ, akinek szándékában van hadba szállni egy másik királlyal. Igen ám, de a hadba vonulást megelőzően -, s így a példázatban szereplő király is leül először, és számba veszi hadseregének nagyságát, állapotát, minőségét. Ugyanígy szemrevételezi az ellenséges tábor képességeit, hiszen éppen ennek eredményeként tapasztalja, hogy komoly emberfölénnyel kell számolnia. Neki tízezer, viszont a másik királynak húszezer katonája van. Elgondolkodik azon, hogy képes-e győzni a megkétszereződött emberfölénnyel szemben? Okos belátásának eredményeként arra az elhatározásra jut, hogy békét ajánl, békét kér és köt. Így elkerülhetővé válik a fölösleges vérontás, és azok a következmények is, melyek különben együtt járnak egy csata elvesztésével.
A fentieket ismert jézusi mondás követi a példabeszéd összegezéseként, melynek pillanatnyilag magam sem találtam helyét a beszédem írásának kezdetén. Úgy éreztem, mintha ide lenne ragasztva a Jézus követésére buzdító felhívás. Nem sok időre rá azonban megvilágosodott előttem a kérés szükségessége.
3). A példabeszéd mondanivalója ebben az esetben is öt irányba fordítja figyelmünket. Említettem, hogy a toronyépítésről szóló példabeszéd hangsúlyát erősíti a mai. Ennek ellenére mégis egyetlen vonatkozása van csupán, ami egybeesik az előző példabeszéd gondolatával. Ne szaladjunk előre, hanem lássuk mindjárt az első mondanivalót!
1. Amikor egy király hadba vonul – olvassuk a példabeszédben. 2012-őt írunk, és azt tapasztaljuk, hogy a világban sok helyen ropognak még mindig a fegyverek. Hiába a sok próbálkozás ennek megszüntetésére, egyszerűen lehetetlen megértetni a háborúskodni akaró emberekkel, hogy önpusztításuk részeként sütik el fegyvereiket.
A példabeszédben a királyok harcáról, de mindenképpen annak kezdeti előkészületeiről olvashatunk. Semmi nem szól amellett, hogy támadó, vagy védekező háborúról van-e szó, csupán annyit tudunk az elmondottakból, hogy háború készül. El kell gondolkodnunk azon, hogy miként vélekedünk a háborúval kapcsolatosan, ha támadó, akár védekező harcról is legyen szó. Persze, van némi különbség, ha otthonunkat, családunkat, nemzetünket, szülőföldünket védelmezzük, s fenntartjuk, hogy igenis elítéljük azokat az embereket, akik mások otthonára törnek.
2/. A második mondanivaló azonos a toronyépítést megelőző számvetéssel. Itt is a számok döntenek, hiszen a királynak meg kell állapítania, hogy mekkora erőt képvisel hadserege. Sőt milyen felszereléssel, hány emberrel rendelkezik az ellenséges csapat. Mennyire képzettek katonái, hogy egy számosabb hadsereggel is megküzdjenek, sőt győztesként kerüljenek ki a harcból. A számvetés helyességét mintázza a király bölcsessége, amennyiben belátja, hogy nincs sok esélye a kétszeres ellenséggel szemben. Lehet jobb felszerelése, jobban képzett katonasága, a végeredmény úgyis a pusztítás lesz.
3/. A harmadik mondanivaló a megoldási kísérletek egyikére, sőt, a békés jellegűre utal. A követség küldése ebben az esetben azért bizonyul jó döntésnek, mert a király nem hadat üzen általa, hanem keresi a békés megoldást . Sőt olyan embereket választ ki erre a megbízatásra, akik nemcsak egyfajta kötelességet teljesítenek, hanem maradéktalanul ellátják a követséggel járó feladataikat. Életük kockáztatása árán is minden lehetőséget megragadnak, hogy meggyőzzék a túlerővel rendelkező királyt a békés megoldás elfogadására.
4/. A negyedik mondanivaló a béke. Ez az a pont, ahol csakugyan mindannyian egyetérthetünk. A világon soha, sehol, semmiben nem volt jobb megoldás a békességnél. Természetesen ehhez két ember egyforma akaratára van szükség. Itt is feltevődik a kérdés. Ki mutatja inkább a sértődöttet? Az-e, aki védekezik, vagy az, akinek minden lehetősége adva van a mások fölötti győzelemre, s megalázásnak tartja, ha nem háborús győzelem árán vívja ki magának az uralkodó szerepet?
5/. Az ötödik mondanivalóban csúcsosodik ki a példabeszéd. Itt értjük meg a számvetés, az esetleges hadba vonulás, vagyis az ellenséggel történő szembeszállás, az elmaradhatatlan követségi tárgyalások véghez vitelét, illetve a béke kérését.
4). Lássuk a példabeszéd időszerűségét!
1/. Kedves Testvéreim! Úgy látom, hogy emberi életünk állandó csatatér. Folyamatos küzdelmet folytatunk mindennapi megélhetésünkért, jobb létünkért, de bizony erkölcsi javulásunkért is. Ezt a küzdelmet azonban nem folytathatjuk anélkül, hogy ne mérnénk fel „seregünk” állományát, azokat a „fegyvereket”, melyeket felhasználhatunk a nemes cél érdekében. Ez a küzdelem nem hasonlít a példázatban említettre, sem azokra, melyek dúlnak valahol a világ valamelyik részében. A mi harcunk a szeretet harca, ami türelmességre épül. Az kérdés, hogy van-e elegendő szeretet bennünk, hogy Isten akarata szerint tovább vigyük a szeretet parancsát nehéz, háborgó életünkben?
2/. Miként szállunk szembe a túlerővel? Megismertük az eddigi példázatok során, hogy milyen fontos a helyes számvetés elkészítése. Hibázunk-e akkor, ha merészen kijelentjük, hogy van bennünk elég hit, remény és szeretet ahhoz, hogy szembeszálljunk az élet kihívásaival? Fontoljuk jól meg ezt a kijelentést, hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy sorban roppannak össze embertársaink, mert képtelenek megvívni hitük, életük, jövőjük harcát.
3/. Unitárius emberekként nagy bajba kerülünk, ha követekre bízzuk életünket. Sok felekezet azt mondja, hogy Jézus beszél helyettük Istennél. Igen ám, de ez nálunk másként működik, hiszen gondjainkat, bajainkat, bánatunkat, és minden kérésünket magunknak kell Isten elé vinnünk azért, hogy reménykedhessünk kéréseink teljesítésében. Nem várhatjuk el, hogy valaki más oldja meg saját ügyeinket. Tőlünk szeretné hallani Isten, hogy milyen gondok, törődések gyötörnek. Bennünket néz, bennünk gyönyörködik, amikor sikerre vittünk egy-egy megoldhatatlannak látszó feladatot.
4/. Állítottam, és ismételten megerősítem, hogy folyamatos küzdelem az életünk. Ezért hangsúlyoztam azt is, hogy magunknak kell közben járnunk Istennél azért, hogy elegendő lelki- és testi erőnk legyen e küzdelem folytatására, és sikeres véghez vitelére is. Vajon elfogadja-e Isten tőlünk ebben a küzdelemben a védekező szerepét? Nem látja-e jobbnak, hogy támadásba lendüljünk, s folyamatosan küzdjünk a jó, a nemes, az Isten akarata szerint való megvalósításáért? Bizonyára ez lehet erről a véleménye Istennek. Éppen ezért vigyázzunk arra, hogy minden cselekedetünk, minden küzdelmünk a szeretet jegyében menyjen végbe, s ha netalán olyan helyzetekbe keverednénk, amikor elárad közöttünk a türelmetlenség, az ellenségeskedés, minden igyekezetünkkel azon legyünk, hogy kérjük Istentől a békés megoldások lehetőségét.
5/. Végül Lőrincz L. László gondolatával összegezek: „/…/ Az, aki mongúzt akar fogni magának, pontosan ismeri a vadon élő mongúz lelkét; ezért nem is reménykedik benne, hogy be tudja csalogatni a kalitkába. /…/ A mongúzt fogó férfi már a hadművelet előtt kölcsönkért a barátjától, vagy ismerősétől, vagy egész egyszerűen pénzért bérel egy szelídített mongúzt. Ezek után kirakja a kalitkát, beteszi a kígyót és vár. /…/ A kis állatka egyetlen, hatalmas ugrással eltűnik a ketrecben, nekiesik a kígyónak és megpróbálja megölni. S mit gondolsz, mit tesznek a többiek? Egy mongúzként törnek be a kalitkába az idomított állat után, mert az irigység legyőzte a szívükben az óvatosságot. /…/ Semmiféle érzelem nem élvezhet elsőbbséget az óvatossággal szemben: sem szerelem, sem gyűlölet, sem hála, sem irigység. Hogy akkor mi az értelme az életnek, és egyáltalán hogyan lehet így élni? /…/ Ha az érzelmek elnyomják az óvatosságodat, halott vagy.”
Megértjük-e végre, hogy miért kell sok mindenről lemondanunk annak érdekében, hogy követhessük Jézust? Magunk mögött kell hagynunk mindazt, ami a szeretet, az ember és Isten ellen irányul. Ezek között számtalan kedves lehet számunkra, de éppen e lemondás útján szerezhetjük meg a tartós békét lelkünkben és embertársainkkal szemben. Imádkozzunk azért is, hogy ne kelljen szembe szállnunk magunkkal, lelkiismeretünkkel, és örökkévaló legyen bennünk és közöttünk a béke és a szeretet. Ámen.
Pap Gy. László 