2010.06.20 – Élő szeretet


– általános beszéd –

„Most megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három, de köztük legnagyobb a szeretet. Törekedjetek a szeretetre!” 1 Korintus 13, 13.

Kedves Atyámfiai, Testvéreim!

szeretet szó eltérő valóságokat jelöl. Testiek, ösztönösek, vagy szellemiek, tudatosak, súlyosak, vagy könnyedek, olyanok, melyek az ember kibontakozásához, vagy elpusztításához vezetnek.

Stadler Frieda szavaival „azt mondom, amit az angol: A szociális munka otthon kezdődik, és a kedvesség, ötletesség, szolgálatkészség elsajátítása, kifejlődése szintén. Az ember nem lehet alkalmilag „kedves”, hanem az kell, hogy a lénye változzék kedvessé. Erre pedig jobb iskola nincsen, mint a családban gyakorolt ötletesség, szívesség és szolgálatkészség. Kedves akarsz lenni? Légy a családodban mindig jókedvű és vidám! Szerezd meg a jókedv előfeltételeit magában a családban. Vigyázz otthon a nyelvedre, hogy ne szúrjon, meg ne vágjon senkit. Otthon különösen légy szíves azokhoz, akik minden jót átengednek a többinek, akik háttérben maradnak. Otthon légy tapintatos, diszkrét, figyelmes! És ha az önteltségben eljutottál az első fokra: Mi esik jól nekem? A család legyen rögtön a második, mellyel szemben felteszed ezt a kérdést.

A szeretet a kedves-kellemesben indul útjára. Szeretünk valamit, pl. egy állatot, munkatársat, barátot, szüleinket, gyermekeinket, egy nőt, vagy egy férfit. A Bibliában ezekre mind találunk megjegyzéseket, melyek gyakran bűnnel vannak vegyülve, de lelünk olyanokat is, melyek az egyenességet, a mélységet és az őszinteséget mintázzák meg.

A bibliai ember tudja, hogy mit jelent megérezni a szeretetet, és ugyanakkor ismeri annak kockázatát is. Az ő értékrendjében a vallásos érzés felé hajlik el a mutató, amikor felteszi azt a kérdést, hogy Isten lehajol-e hozzá, a kicsi és nagyon sokszor bűnös emberhez, valamint tudja-e Isten szeretni őt? Amennyiben Isten megmutatja szeretete jeleit, akkor képes lesz-e válaszolni rá? E kérdések megválaszolása alkalmával két véglet valamelyikébe szoktunk beleesni:

–        Megközelíthetetlen szintre száműzzük az isteni szeretetet azért, hogy megmaradjon a különbség Isten és ember között.

–        Vagy emberi vonásokkal halmozzuk el Istennel való kapcsolatunkat annyira, hogy ez által lekicsinyeljük Isten szeretetét.

Vita tárgyát képezi, hogy meg kell-e tartani – a sokak által vélt – nagy különbséget Isten és ember között akkor, amikor a szeretet megéléséről, gyakorlásáról beszélünk? A végleteket nagyon nehéz egymáshoz közelíteni, de meg kell próbálnunk még akkor is becsempészni mondanivalónkba az emberi vonásokat, ha azoktól mentesen szeretnénk megfogalmazni a tiszta, isteni szeretetet. Elégségesnek tartom azokat a jelzőket, melyek csakis Isten szeretetére jellemzők, melyeket korlátozott számban említek, mert amúgy sem tudnék teljességgel szólni róluk. Úgy vélem, hogy Isten szeretete folyamatos, állandó és gondviselő. Szerintem az emberi vonások akkor válnak egyértelművé, amikor negatív formát alkalmazunk: Isten szeretete nem ingadozó, nem időleges, és nem részleges. A jelzők sokaságát sorolhatnám fel, akár pozitív, akár negatív formában, de semmit sem változtatna a tényen, hiszen Isten szeretete mindenképpen rajtunk van, akár az egyik, vagy a másik végletbe is estünk. Amennyiben messze távolba kergetjük, kiűzzük életünkből a gondviselő szeretetet, máris úgy beszélünk róla, mint egy megfoghatatlan, megszerezhetetlen eszményről, melynek mindenhez van köze, csak éppen emberi életünk mindennapjaihoz nincs.

A második kérdés megválaszolása szorosan ide kapcsolódik, hiszen szinte csak így zárható be – ha rövid időre is – az előző kérdés. Emberi vonást tükröz az elmarasztaló hangnem, melyet olyan emberekkel kapcsolatosan szoktak emlegetni, akik nagy-nagy szeretettel siratják hozzátartozóikat. Érdekes módon a korabeli szeretetet nem érezték, de szerettük halála után olyan magas dimenzióba, helyezték fel az állítólagos szeretetet, melyet senki sem tud felfogni és még ésszel sem felérni.

A második kérdés megválaszolásánál Isten és ember megtalálja megérdemelt helyét a szeretet érzésében. A szeretetnek egyetlen forrása van: az emberi szívünk. Innen indul ki minden érzés a bennünket körülvevő világ felé. Az életből lophatunk el példákat, sorolhatunk fel történeteket, melyek pillanatig nagyon közel hozzák Istent, sőt a különös esetek valódisága szinte le is rajzolja a láthatatlan szeretet. Tudati kérdés, és egyben helyes értékelés függvénye, hogy ugyanaz a szív miként tud ellentétesen vélekedni Istenről és emberről. Amennyiben szólni karunk, akkor egyszer Istent, máskor viszont az embert emlegetjük. Így tehát mindkettő megmarad a maga helyén a megérdemelt, vagy kivívott szeretet- értékelésben. Gondoljuk és mondjuk, hogy nem lehet ugyanannak a szívnek – kis idő eltolódással – kétféle érzése. De amennyiben nem nyilatkozunk, csak gondolatban képzeljük el az embert ölelő gondviselő Istenünket, akkor egyáltalán nem vétettünk semmilyen írott, vagy íratlan törvény ellen, ha azt nyilatkozzuk, hogy ilyen a tiszta szeretet. Vajon eltörpül-e az isteni szeretet, ha két, szeretettel egymásba forradó embert látunk?… Végül is emberek vagyunk, akik állandóan keressük Isten szeretetének jeleit, viszont számtalanszor tévedhetünk, amikor éppen távol és nem a lehető legközelebb keressük azokat.

Egy francia tudós, eléggé híres ember utazik. A pusztában az arabok kalauzolják. Nyugszik a nap. Az arabok imádkoznak. Mit műveltek – kérdi a francia. Imádkozunk. Kihez? Az Istenhez. Láttátok? Nem. Érintettétek? Nem. Akkor hát hogyan hiszitek, amikor sem nem láttátok, és nem is érintettétek? Hallgatnak az arabok. Reggel korán indulnak. Erre tevék jártak – mondja a tudós. Láttad? Nem. Érintetted? Nem. Hát akkor honnan tudod? Itt a nyoma a tevekaravánnak. Úgy? Éppen kel a nap. Nézd az Isten nyomát, mondja az arab és rámutat a napra.

Isten nyoma így van bennünk is. Látható módon és láthatatlanul. Így él bennünk a szeretet is. Isten láthatatlan nyomokon mutatja meg a szeretet lehetőségeinek útjait. Nekünk viszont látható módon kell megélnünk azokat. Szeretném hinni, és azt a felfogást képviselem, hogy Isten mindig hajlandó a teljes szeretet kapcsolatának kiépítésére és éppen ezért buzdít az egymás közötti szeretet gyakorlására.

1). Az Isten és ember közötti szeretet maradandó példáját személyesíti meg Ábrahám, akit Isten barátjának hívott meg. A szeretet az engedelmességben is kifejezést nyert, mert Isten felszólítására elhagyta hazáját. Második megpróbáltatásként, pedig Isten felszólította, hogy „Vedd fiadat, akit szeretsz” és áldozd fel, – mikor tulajdonképpen emberi szeretetét kellett feláldoznia.

A próféták „bizalmasai” voltak Istennek, hiszen személyes szeretettel vette körül őket. A szép hasonlat pedig, a hitves, a szenvedélyes és féltékeny szeretetet igyekszik kifejezni, amire sajnos az Ószövetség népe hűtlenséggel válaszolt.

A nép száműzetése után fokozottan megváltozott a szemlélet. A jelképesen értendő vőlegény és menyasszony (hitvesek) olyan szeretettel szerették egymást, mely „erős volt, mint a halál” (Én 8, 6.). E meggyőződés teremte meg lassan azt a belátást, hogy Isten szeretete nemcsak az egyes, kiválasztott személyekre, hanem a nem zsidókra is kiterjedt.

Az arabok sokáig ostromolták a spanyol fővárost. Alfonz király egyetlen fia fogságba került. Az arabok szultánja diadalittasan örült a zsákmánynak. A fővárosnál a falon kívül bitófát állíttatott, alája hozatta a foglyot és megüzente a királynak: Alfonz! Vagy a várost, vagy a fiadat. A nép aggodalommal nézte királyát, mikor ezt a hírt hozták. Vajon melyiket választja? Vajon a várost adja-e át az ellenségnek, s vele a népet a halálnak, vagy pedig feláldozza szeretett fiát? Alfonz király nem tétovázott sokáig, bármilyen kegyetlen is volt a választás. A hírnöknek így felelt: »Haljon meg a fiam, hogy élhessen a népem!«

A szeretet megvalósulása az Újszövetségben elérte a kívánt magaslatot. A beteljesülés túlmutatott a szavakon, s a mindennapi élet cselekedeteiben nyilvánvalóvá vált. Jézus, állandó példaadással megvalósította az eszményi szeretetet. Egész élete egy folyamatos párbeszéd volt Istennel, melyet állandó hálaadás és imádkozás dúsított. Élete egy odaadás volt, melyet nemcsak egyesekkel volt kész megosztani, hanem mindenkivel. Jézus gyakorolt szeretete buzdít bennünket, és úgy, hogy szavát, tettét kell követnünk, míg minden másról lemondunk. Ez sokszor megosztást idézett elő közöttünk, hiszen vannak, akik elfogadják, mások viszont elutasítják a tanácsot. Megjegyezem, hogy közömbös, semleges senki nem lehet e szeretet gyakorlása iránt, mert a vagy-vagy parancsa egyik, vagy másik irányba kötelez mindnyájunkat.

Ismeritek-e azt a történetet, mikor egy szerzetes magához vett az utcáról egy rühös koldust, ápolta, megmosta és bekötötte sebeit? A koldus eleinte örült, de néhány hét múltán egyre komorabb és ingerültebb lett, s amikor végül egy szép napon a szerzetes hozzá jött, hogy újra bekösse sebeit, magából kikelve így kiáltott rá: „Nem tudom az arcodat nézni, távozz tőlem, gyűlöllek, mert látom, amit teszel nem értem teszed, nem szeretsz, hanem csak a lelkedet akarod az én révemen megmenteni. Vigyél vissza az utcasarokra. Ott jobban éreztem magamat, mint itt, ahol el kell fogadnom a szolgálataidat”.

Jézus szeretetének csúcs megnyilvánulását a kereszten való viselkedésében látják sokan, mikor kész volt életét adni az ügyért, viszont ha barátaira, tanítványaira gondolunk, akik megtagadták, elszaladtak, akkor észre vesszük, hogy a szeretet fizikai megtapasztalása más, mint valamilyen okoskodás. A pünkösdi események lélek-áldása kellett ahhoz, hogy megérlelődjön, átáradjon az újszövetség népére az isteni szeretet. Tévedés lenne tehát azt feltételezni, hogy csakis azok tapasztalhatták meg a szeretet kiáradását, akik jelen voltak a történelmi eseményen. Ők többnyire inkább a szeretet megtagadását élték meg akkor, – szemben velünk, akik születésünk pillanatától tapasztalhattuk, hogy nem beszédben áll Istennek országa.

Ha egybevetjük Istenről szerzett ismereteinket, mindeniknél többet mondóbb és jellemzőbb a szeretet tanítvány, János megállapítása, aki szerint Isten szeretet. Ebben a kifejezésben van benne minden lényeg, melyet követünk, s melynek keressük lehetőségeit emberi kapcsolatainkban.

Egy háztulajdonos a háza tetején levő szélkakasra ezt íratta: »Az Isten szeretet.« Egy gúnyolódó megkérdezte, hogy azt akarja ez jelenteni, hogy Isten szeretete olyan váltakozó, mint a szél járása? Nem – felelt a kérdezett, – hanem azt jelenti, hogy Isten szeretete állandó és változatlan, akár innét, akár onnét fúj is a szél.

2). Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem találkoztunk… Azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki terhedre van, – mondta Tolsztoj. A testvéri szeretet az Isten iránti szeretet parancsnak a kiegészítője: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Bár jól lehet a felebarátkifejezés még elég szűk körre korlátozza a szóban levő érzelmet, mégis tisztán érezhetővé válik a felszólítás: Legyen több gondod és figyel oda jobban a másikra! A bölcsészetirodalomban már kristályosodni kezd a parancs, amikor a felhívás a legelhagyottabbakra fordítja figyelmünket. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy e parancsban a szeretet megélése kell-e nyilvánvaló legyen, de amennyiben Isten magatartásával párhuzamba állítjuk a számunkra megfogalmazott követelményt, akkor letisztul a kép, hiszen Isten maga is szerette a jövevényt.

A keresztény felfogás egyedülálló helyet készített a szeretetnek. Az Újszövetségben a felebarát szeretete elválaszthatatlan Isten szeretetétől. „Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát”… „szeretjük Isten gyermekeit, mert szeretjük Istent” (1 Jn 4, 20.;5,2.). Jézus kijelentése: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (Jn 13, 35) azt sugallja, hogy Jézus szeretete folytatódik a korabeli, majd a későbbi tanítványok egymás iránti tevékeny szeretetében, és hatást gyakorol ránk, hogy szeressük ellenségeinket is.

Raleigh Walter tengernaggyal összeszólalkozott egy heves vérű ifjú és párbajra szólította. Raleigh azonban nem tett eleget a kihívásnak. Erre ellenfele dühétől elragadtatva, arcul ütötte a volt tengernagyot. Mire ő a bosszúállás helyett zsebkendőjével letörülte a megaláztatás jelét és így szólt: »Fiatal barátom, könnyebben le tudom törülni a gyalázatot, mint esetleg lelkiismeretemről a te véred foltját.«

szeretet egyetemes, mely nem ismer semmilyen társadalmi, vagy faji korlátot. A szeretet nem ismer csüggedést, megnyilvánulása: megbocsátás, türelem. A közösségben, az önátadás formájában nyilvánul meg. Pál apostol a szeretet himnuszában kifejti a szeretet természetes nagyságát. Itt megtaláljuk felsorakoztatva mindennapi megnyilvánulásait, és ugyanakkor hangsúlyossá teszi az apostol, hogy szeretet nélkül semminek sincs haszna. A szeretet egy olyan közösséget igényel, melyben minden egyén teljes hitével kötelezi el magát arra, hogy tehetségével a jó oldalán küzd. Ez a szeretet élő és tevékeny, melyet csakis a jézusi felhívás értelmében lehet megvalósítani: „Arról ismeri meg majd mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13, 35).

Billy Bray, a kiváló evangelizátor állandó látogatója volt a betegeknek. Egy alkalommal meglátogatott egy beteg keresztényt, aki életében nagyon hanyag volt a Jézusról való bizonyságtevésben és az ő példájának követésében. Most azonban csodálatosan tele volt hálával és örömmel. »Oh Bray úr, én olyan boldog vagyok – szólt -, hogy ha erőm volna, hangosan kiáltanám: Dicsőség Istennek. – Ember – felelt az evangélista -, milyen kár, hogy nem kiáltotta, amíg ereje volt hozzá.«

Hogy érzed magad Testvérem? El szeretnéd-e kiáltani magad, hogy szeretni akarsz? Most tedd! Ámen.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s