Bibliai olvasmány: Mt 6,19-24.
„Senki sem szolgálhat két úrnak: /…/. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” Mt 6,24.
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! Egyszerűnek tűnik a példabeszéd, ennek ellenére mondanivalójában sok tanítást hordoz. Ma négyről ejtek szót, melyek közül kettőben ellentétpárt fedezhetünk fel. Ezzel a mondattal rá is világítottam arra a szétágazásra, mellyel találkozunk, akik lelkünk művelésére szenteltük ezt a vasárnap délelőttöt. Szokás szerint egy idézettel folytatom mondanivalómat: „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább… A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.” (Márai Sándor).
1). A példabeszéd előzményeként több tanítást is sorolhatnék, de egyet emelek ki közülük. Ez pedig nem más, mint a szem-világosság társítása. Ezzel kapcsolatosan tanítja Jézus, hogy szemünk egyenlő a világban tapasztalható világossággal. Majd hozzáteszi kérdés formájában, hogy amennyiben a bennünk levő világosság sötétséggé változik, akkor mekkora a bennünk levő sötétség? Most ne válaszoljuk meg a kérdést!
2). Mai példabeszédünk tartalma bonyodalom elé állít. Megismétlem a szentleckét, s máris megismerjük azt a tartalmat, melynek megértéseként várhatunk arra, hogy lelki táplálékká nemesüljön bennünk a jézusi tanítás. Arról van ugyanis szó, hogy senki nem szolgálhat egyszerre két úrnak. Más szóval nem szolgálhatunk Istennek és a vagyonnak.
3). A példabeszéd mondanivalója két irányba mutat. Az egyik arra a területre vezet, ahol arról beszélhetünk, hogy Isten szeretete miként egyeztethető mindazzal, ami feltételezi, előlegezi, illetve megvalósítja anyagi gyarapodásunkat? A második – számomra izgalmasabb terület – olyan fogalmakba kapaszkodik, melyek körbejárásával nemcsak az említett ellentétpárt emeli ki, hanem azokat is, melyek ellentétként jelennek meg Jézus tanításában, hogy még szemléletesebbé tegyék az eredeti tanítást. Azt ugyanis, hogy csakugyan nem szolgálhatunk egyszerre, de még egymás után sem két úrnak. Más szóval ne gondoljuk, hogy jó viszonyt tarthatunk fel Istennel, amennyiben neki kedveskedünk vasárnap délelőtt, egyetlen óra keretében, viszont a hét többi napjának minden egyes pillanatát arra fordítjuk, hogy vagyonosodjunk. Míg tovább haladnék magyarázatomban, figyeljük meg, hogy utóbbi megállapításom ellentétnek látszik, hiszen egyéni életem is törekvőnek tűnik az anyagiak tekintetében. Ne ragadtassuk el magunkat, hiszen átértékelésre szorul minden, ami egyik oldalon vagyonnak látszik, de mégsem számít annak, hiszen minden ember joga, hogy megteremtse, megszerezze életéhez az alapvető anyagi feltételeket.
a). Az első, mindennél fontosabb kérdéskört a szolgálat adja. Teréz anya négysorosa rávilágít arra, amit magam is vallok: „/A csend gyümölcse az ima./ /Az imádság gyümölcse a hit./ /A hit gyümölcse a szeretet./ /A szeretet gyümölcse a szolgálat./” (Teréz anya) Már talán meg sem tudnám mondani, hogy mikor, hányszor foglalkoztam ezzel a gondolattal. Tény, hogy szolgálat nélkül elképzelhetetlen emberi életünk. Az viszont szóba sem jöhet, hogy bármilyen kis-, vagy nagy közösség életében elmaradjon a tagok szolgálata. Megtörténhet, hogy némelyek kibújnak, vagy sikeresen távol maradnak a szolgálat alól, viszont egy közösségben minél többen állnak félre társaik szolgálatától, annál több teher nehezedik azok vállára, akik régóta megértették az egymás szolgálatának szükségességét. Két bibliai verset mutatok be fenti megjegyzésem alátámasztására, melyekben világi, akár egyházi pályán élő személy megtalálja a hozzá szóló tanítást, eligazítást. Az első szerint két kérdésben találunk választ arra, hogy családot, közösséget vállalt emberekként mire számíthatunk: „Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait?” (Jób 7.1). A másik tanácsot Pál apostolnál olvashatjuk, aki most már nemcsak a kolossébeli gyülekezethez intézi felhívását, hanem lelkiekben hozzánk is szól, hogy azok, akik istenes életre szántuk magunkat, gondoljunk „az Úrtól kapott szolgálat betöltésére!” (Kol 4.17).
b). A második mondanivaló azonnal megjeleníti az első ellentétpárt. A gyűlölet-szeretet, kerül szóba, mint amelyek most már nem csupán beszédünk témája, hanem mindennapjaink velejárója. Szó szerint én a következőképpen értem ezt: Valakit vagy gyűlölünk, vagy szeretünk. Soha nem lehet jó vége pl., egy olyan kapcsolatban, melyben a felek hangsúlyosan állítják egymás előtt és háta mögött, hogy gyűlölik egymást. Mi is halljuk nyilatkozatukban őket, és hiszünk nekik, hogy mélyen gyűlölik egymást. Igen ám, de másnap, később is együtt látjuk, mert nem tudni miért, továbbra is vállalták egymással a közösséget.
„Ha a gyűlölet álarc mögé bújik is, a közösségben kisül gonoszsága” – olvassuk a Bibliában (Péld 26,26). Tehát a közösségi életben nincs helye a gyűlölködésnek. Még abban az esetben sem, ha egyesek kimondottan ügyesen végzik ezt a tevékenységet. Nemcsak maguk gyakorolják a gyűlölködést, hanem fondorlatosan rávesznek másokat is arra, hogy összeugrasszák azokat, akik különben jó ideje, viszonylag békében megvoltak egymás mellett. Meg kell jegyeznünk, hogy a gyűlölködés és a szeretet nem fér meg egymás mellett. A gyűlölet ugyanis állandó veszekedést okoz, míg a szeretet elfedezi a végzetesnek tűnő hibákat, emberi tévedéseket.
c). A harmadik tanításban ismét egy ellentétpár kerül napvilágra. Egyik a ragaszkodás, a másik ennek ellentéte, a megvetés. Az előbbi álláspont érvényesül ebben az esetben is, hiszen e két emberi magatartás nem járhat közös úton. Illetve van arra is példa, hogy együtt járnak, de nem férnek meg egymás mellett. Egyértelmű, hogy ugyanakkor nem ragaszkodhatunk valakihez, ha a következő pillanatban tücsköt-bogarat mondunk rá, s utálatos megvetéssel érzünk iránta. Csakugyan, vagy ragaszkodunk valakihez, vagy kifeledjük szeretetünkből. Tegyük csak fel magunknak a kérdést: Miért ragaszkodunk valakihez, s ugyanakkor miért él bennünk megvetés egy másik ember iránt? Néhány változat közül válogathatunk: Egy: Azért ragaszkodunk valakihez, mert vérségi kötelékek fűznek egymáshoz; kettő: talán érdek követeli meg ezt; különböző érzelmi állapot vezérel. Egy: Azért vetünk meg valakit, mert rosszat akart; kettő: talán életünkre tört; elvette vagyonunkat; három: más elveket vall, mint mi. Nem élhetünk Testvéreim kétféle érzelemmel. Nem lehet egyszerre bennünk a ragaszkodás, amikor valakire nézünk, vagy beszélünk, és nem lángolhat fel bennünk a megvetés, ha egy másikról esik szó, aki mindenben más, mint mi.
d). A negyedik, és egyben utolsó mondanivaló visszavezet az eredeti tanításhoz. A megosztottság lehetőségeit villantja fel, de egyben el is utasítja, bármilyen vonatkozása is jusson eszünkbe. A zsoltáros arról beszél, hogy „A megosztott szívtől irtózom, törvényedet szeretem egyedül” (Zsolt 119,113). A zsoltáríró jól gondolkodik, de még jobban érez. Isten őrizzen mindenkit a kettős szív tanácsaitól. Nézzük csak, hogy esetenként milyen nehezen találjuk a szeretetben, a békesség dolgaiban a megfelelő megoldást, nemhogy állandó kettősségben keressünk kiutakat. Csak a ma felelevenített témákat kellene elismételnem annak érdekében, hogy lássuk a felkínálkozó lehetőségeket, amikor érzelemben döntenünk kell valaki mellett.
4). A példabeszéd időszerűsége komoly gondok elé állít. A gondolkodó szerint: „Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani. És ha van köztünk, aki súlyos és komoly áldozatokra kész az ilyen célok előmozdítása érdekében, az kétségtelenül már pusztán ezért is büszke és elégedett lehet, bármi legyen a végeredmény.” (Kazuo Ishiguro). A további, feltett kérdések azonnali választ igényelnek. Nem lehetünk megosztottak. Amiként nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a vagyonnak, ugyanúgy nem szolgálhatunk két úrnak a hit, vagy az érzések világában. Mit gondolok, tehát az én atyámfiáról? Azt, hogy minden körülmény között legyen rendes velem és környezetével szemben. Ez rendben van! Mit gondolok magamról? Milyen vagyok én embertársaimmal, és a világgal szemben? Rendes – mondanánk. Éppen ezért hamisság nem lapulhat a megnyugtató felelet mögött. Amennyiben meghalljuk az őszinte véleményt, többé nem sarkall a kíváncsiság. Nem lehetnek többé rések szolgálatunkban, mert előbb-utóbb kisugárzik belőlünk, hogy helye van szívünkben a szeretetnek. Ha ösztönszerű ragaszkodásunk meg is szűnt, nincs bennünk mások iránt tanúsított megvetés. Néha ugyan olyan táncot járunk, amilyen nótát húznak nekünk, s annak tapsolunk, akiben érdekeink beteljesülését látjuk, de… Ebben az esetben is még mindig van időnk arra, hogy átálljunk a másik oldalra. Beigazolódott Jézus tanítása, hiszen nem szolgálunk két úrnak, hanem csak egynek, Istennek. Megvetjük és elutasítjuk azt, amit unitáriusként „gonosz” jelzővel általánosítunk. Ez pedig nem az ördög, nem a sátán, hanem szabad elhatározásunk téves eredménye. A jézusi példabeszéd időszerűsége akkor vonatkozik ránk, ha életünkben valóra vált az egyedüli Úr, Isten és az ő nemes teremtményének, az embernek szolgálata. Más szóval: „Istenben hinni azt jelenti, hogy átadjuk neki a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is. Az egész életünket a szeretet szolgálatába állítjuk.” (Simon András). Ámen.
Pap Gy. László 