„És ha /…/ minden tudományt ismerek is /…/, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.”
1 Korintus 13, 2
Kedves Testvéreim, szeretett Atyámfiai! A mai, tudományról, ismeretről szóló 2. beszéd, folytatása a múlt vasárnapinak, és előszava az elkövetkezőnek. Nagyon szép Pál apostoli tanítást választottam alapgondolatként, melyre szándékozom felépíteni beszédem mondanivalóját. Minden megszerzett tudomány mellé más ismereteket kell gyűjteni, tehát a meglevő tudományunk kívánnivalót hagy maga után. Az apostol fogalmazása szerint: Bármekkora is legyen tudományunk, semmit sem ér erkölcsi tartás, azaz szeretet nélkül.
Annak a meglátásomnak adok hangsúlyt, hogy haszonnak tartom a tudományt. Itt ismétlem, hogy azokat az ismereteket sorolom a tudomány körébe, melyek vallásos ismereteink tágítása nyomán tisztább eligazodást nyújtanak elmélkedéseinkben, és pontosabban megjelölik az erkölcsös élet szabályai között való előrehaladásunkat. Azt is hangsúlyozom, hogy lelkünk művelése, annak állandó formálása nélkül nem várhatunk semmi jóra életünkben (Péld 19, 2). Nem várhatunk azért, mert e lelki adottságok hiánya miatt csak puszta ismeret minden újabb felfedezés, melyből nem a lehetőség, hanem inkább a kellemetlen tapasztalás tátong ránk.
Ezen megállapításomat annak tudatában teszem, mert ismerős a Példabeszédek Könyvének vonatkozó megállapítása, miszerint drága eszköz az ékesszólás tudománya (Péld 20, 15). Ennek köszönhetően, nem a ékesszólás kedvéért hangsúlyozom a fentieket, hanem azért, hogy ez által indíttatást szolgáltassak a vallásos ismeretek, tudományok megszerzésére.
Arra kell törekednünk, hogy inkább tudományt szerezzünk, mint válogatott aranyat (Péld 8, 10). Sok szempontból fontos megfogadni a bibliai tanácsot. Addig, míg az arany rengeteg fejtörést okoz, , hogy sikeresen megőrizzük, másfelől pedig, hogy többet szerezzünk -, addig a tudomány, az ismeretek megszerzése, illetve annak birtoklása lehetőségek kapuit tárja előttünk. Nem szeretném zsúfolni atyámfiai figyelmét ezekkel a lehetőségekkel, de szótlanul nem állhatok el mellőlük:
Nagyon fontos lehetőség a tudatlanság levetkőzése. Pál apostol azt tanácsolja a korinthusi gyülekezet tagjainak, hogy ne legyenek gyermekek értelemben, hanem inkább a gonoszságban. Az értelemben mielőbb váljanak felnőtté (1 Kor 14, 20). Az apostol a gyermeki értelmet a tudatlansággal azonosítja, ami magától értetődően tükrözi a gyermek értelmi-, ismeretszintjét.
A második lehetőséget a látásban vettem észre (Jel 3, 18), ami gondolkodásomban a tudással, az ismerettel azonosítható. Vannak alkalmak, amikor azt mondjuk a mellettünk levőknek, hogy csípjen meg, mert azt hisszük, hogy álmodunk. Máskor viszont szemünket dörzsöljük, amikor esetenként ráébredünk az adott valóságra, s ismételten meggyőződünk az ébrenlét, illetve a felismerés, a tudás, az ismeretszerzés valódiságáról.
A harmadik ismeret-tudás-tudomány szerzési lehetőség, amikor az Írás magyarázatát, vagy annak adottságát azonosítjuk a tudománnyal (1 Kor 14, 31). Manapság sokan tartják magukról, hogy a Szentírás magyarázatának szakértői. Mindezt azzal érzékeltetik, hogy megtanulnak néhány bibliai verset, illetve azok bibliai lelhetőségét, amiket aztán gépies megszokottsággal, a másik ember véleményére mit sem adva darálnak, sokszor teljesen összefüggéstelenül. Az Írás magyarázatának tudományát megszerezni annyit jelent, mint megtanuljuk és megértjük Jézus tanítását, s úgy hirdetjük azt, mint szabályt, de ugyanakkor a mindennapi életben látható, tapasztalható módon is bizonyságát adjuk annak, hogy hiszünk a tanítások igazságában, és gyakorlati tapasztalataink által elősegítjük Isten országának megvalósulását földi életünkben. Azért kell erre törekednünk, mert Isten országa nem szemmel láthatóan jön el, nem mondható, hogy itt, vagy amott van, ugyanis Isten országa mibennünk van.
A negyedik és minden idők unitárius embere számára a legfontosabb lehetőség, amit Jézus így fogalmazott meg: Legyetek okosak, mint a kígyók (Mt 10, 16). Ez a tanítás nem csak a korabeli tanítványok, vagy a mai kor unitáriusainak kiváltsága, hanem minden emberé, aki él e lehetőséggel. Nem a kígyó ravaszsága, vagy sikamlóssága a döntő e kijelentésben, hanem elsősorban az a tanács, amit Jézus megfogalmazott az azt értők számára. Megtalálni minden kritikusnak minősíthető helyzetben a lehetőséget, mely a túlélésre, a továbbhaladásra biztosít kilátást. Ezt meglelni fontos volt a múltban és komoly értékrendet képvisel a mában is. Valószínűnek látszik, hogy nem lesz másként a jövendőben sem.
Mai beszédem következő pontjában azt tárgyalom, hogy a tudomány és számos ismeret nem feltételezi a jó erkölcsöt. A szentlecke fogalmazása szerint, semmit sem használ a teljes tudás, ha nincs mellette szeretet. Pál apostol első térítői útja alkalmával ismertünk meg egy számunkra fontos történetet. Páfusban találkozott Pál, Barnabás és János egy Bárjézus nevezetű hamis prófétával, aki származására nézve zsidó volt. A helyi tiszttartó, Sergius Paulus okos ember hírnevében állt, szerette volna hallani a hittérítők magyarázkodását, azonban az említett Bárjézus lebeszélte őt a hallott új hitről. Bár a hamis próféta jeleskedett ismeretekben, mégis magára vonta a hittérítők isteni sugallattal felruházott haragját, aminek következtében vaksággal sújtották. A korabeli magyarázat egyértelműnek látszott, hiszen jól lehet volt ismeret, tudás Bárjézusban, az mégsem feltételezte azt az erkölcsi rendet, amit Pál, illetve társai megköveteltek az új tan iránt (ApCsel 13, 7-10).
Vegyük új vizsgálat alá ezt a történetet! Mielőtt bármit is mondanék, megerősítem Pál apostol szavaival azt a meglátásomat, hogy adott esetben a tudomány elbizakodottá tesz embereket (1 Kor 8, 1). De nem csak az elbizakodottság jelei mutatkoznak meg a felfuvalkodott embereken, hanem tudományuk is tőrbe csalhatják őket, amikor túlzottan megtelnek önbizalommal felismert, saját tudományuk iránt (Ézs 47, 10). Végül, de nem utolsó sorban a szentlecke figyelmeztet egy fontos tényezőre, hogy semmik vagyunk összes tudományunkkal együtt, amennyiben nincs bennünk szeretet.
Ezek után még egyszer szemügyre, vizsgálat alá veszem a Bárjézusról szóló történetet. Nem tisztem eldönteni e történet valóságát, de arról ejthetünk szót, hogy miképpen fogadjuk, értékeljük a másik ember felfogását, ismereteit, melyek a hit igazságai közé sorolhatók. Amennyiben ismereteinknek olyan fontosságot tulajdonítunk, amikor igazságaink megkérdőjelezhetetlenségének tudatában elmarasztaljuk, sőt átok terheit zúdítjuk embertársaink fejére, akkor bizonyos mértékig jogosan kényszerítettük ki a helyesen gondolkodó, értékelő és érező atyánkfiai részéről a kérdést: „Hol marad ebben az esetben a sokat emlegetett szeretet?” Lehet bennünk akármilyen ismeret, teljessé válhat a bibliai tudomány, de szeretet, ha nincs bennünk, semmit sem érünk tudományunkkal. A kérdésben egyedüli eligazítást unitárius szemléletünk ad: mindenki úgy vélekedjen Isten dolgairól, ahogyan lelkiismerete tanácsolja, de közben tartsa szem előtt, hogy Isten és ember szeretete kell, eltöltse gondolkodásában és mindennapi cselekvésében.
A befejező gondolatsorban néhány eligazítást keresek, hogy milyen emberi tudományokat tarthatunk nyilván vallásos gondolkodásunkban. Ez nem egy felsorolás, csupán felvezetője annak a beszédnek, melyben, a Bibliában meg található tudományokat részletezem. Természetesen, a különböző „tudományok” alatt elsősorban a másként gondolkodókat értem. Ezek között éppen mi, unitáriusok foglaljuk el az első helyet, hiszen minden felekezettel szemben, mellőzve a régi vallásos kitételeket, olyan utat választottunk, ahol nem a büntetések lehetőségeit látjuk és láttatjuk embertársainkkal, hanem azt az állapotot, melyben Isten és ember, Atya és gyermek szeretetteljes kapcsolata a bizalomra épül.
Ezért tudomásul vesszük a régi tanítást, s úgy fogadjuk azt, mint a részleges ismeret bővítését, és lehetőségeket keresünk arra is, hogy egymással békességben, Istennel pedig szeretetteljes kapcsolattal erősítsük bizalmunkat. Ámen.
Pap Gy. László 