– általános beszéd –
Ne rágalmazzátok egymást, testvérek. Aki testvérét megrágalmazza vagy ítélkezik testvére fölött, az a törvényt rágalmazza és a törvény fölött ítélkezik. Ha a törvény fölött ítélkezel, a törvénynek ahelyett, hogy megtartanád, a bírája vagy. Jk 4,11
Kedves Atyámfiai, szeretett testvéreim! A törvény keretén belül mára Jakab apostol egyik bonyolultnak tűnő tanácsát választottam, melynek első olvasatra minden pontjával bármelyikünk egyetért. Amint azonban részleteiben is megvizsgáljuk az egyes figyelmeztetést, azonnal rádöbbenünk, hogy ez nem is olyan egyértelmű, hiszen nem csupán emberbaráti kérdéseket feszegetünk ennek kapcsán, hanem sokkal többről, testvérek közti érzésről, vagy annak elhanyagolásáról, illetve a nagy társadalombeli emberek testvériségéről szól minden törvény és parancs.
Itt van mindjárt az első felszólítás, melyben arra kér az apostol, hogy ne rágalmazzuk egymást! Ez így máris szófogadásra indít, hiszen egyikünknek sem esik jól, ha nyilvánosan szemtől-szembe, vagy netán valakitől visszahalljuk, hogy rágalmaznak. Embere válogatja, hogy miként válaszolunk erre a ronda kihívásra. Az egyik, miszerint azt mondjuk, hogy olyan kategóriába tartozik ez az emberi bántás, amit nem kell figyelembe vennünk, vagyis a „rágalmazást és a gúnyolódást azzal kell lefegyvereznünk, hogy semmibe vesszük őket. Azokhoz a szikrákhoz hasonlatosak, amelyek nagy tűzből pattannak ki, de tüstént elalszanak, ha nem fújunk rájuk.” (Bernard le Bovier de Fontenelle). A másik réteg nem ennyire belenyugvó a helyzetébe és arra esküszik, hogy mindenképpen visszavág, de a támadónak sokkal rosszabb lesz majd a kedélyállapota.
Máris elérkezett az első következtetés ideje. Abban az esetben, amikor a támadott szerényen visszavonul és él a hallgatás lehetőségével, azt az eredményt tapasztaljuk, hogy győzött a szeretet. Még abban az esetben is, ha látható módon nem fejtette ki hatását, mármint a szeretet. Azt is mondhatom, hogy az embertárs megtanulta Jézustól a türelem gyakorlását és rosszat semmiképp nem tesz embertársának még akkor sem, ha az megérdemelné ugyan. Röviden: betartotta a törvényt. Ennek ellentétéről több beszédes bizonyíték is megjelenik a Bibliában, amikor arra kerestem összefüggéseket, hogy mi történik azzal az emberrel, aki kivonja magát valamelyik törvény paragrafusa alól. Ahogy az apostol fogalmaz: „Aki minden törvényt megtart, egy ellen azonban vét, mindegyik ellen vét.” (Jak 2,10). Ebben az esetben, tehát a támadó fél lehet, hogy megtartott minden más törvényt, de abban vétett, ami a testvére iránt szólt, hogy szeresse őt. Vagy talán arra gondolt, hogy nem ír elő ilyent egyetlen parancs sem az Ószövetségben!?
A szentlecke következő figyelmeztetése az ítélkezésre utal. Nagy bajban vagyunk ezzel is, hiszen ahányan annyiféleképpen értelmezzük a törvényt és ennek rendjén emberi kapcsolatainkat is. Arra utalok megjegyzésemmel, hogy „amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek” közmondás alapján némelyek megengedik maguknak, hogy olyan megjegyzéseket tegyenek embertársaikra, melyeket egyáltalán el nem fogadnak tőlük. Az a kérdés, hogy mi hatalmazza fel őket erre, vagy milyen körülménynek köszönhetően vélekednek így erről? Ennél már csak az rosszabb, amikor megromlik az édes testvérek közt is a viszony. Először csak enyhe érzések keverednek a beszédbe, később majd egyre erősebbé válnak a megjegyzések. Nem az őszinteséggel van bármi gondom, vagy van a testvéreknek is, hanem azokkal az érzésekkel, melyek szüntelen megtörik a szeretet tisztaságát és ellene szólnak a vér szerinti testvériség kapcsolatának. „Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi.” (Szilvási Lajos).
Most térjünk vissza egy pillanatra az emberbaráti, vagy ember és ember közti kapcsolatra, testvériségre! Arra tanít Jézus, hogy aki „tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.” (Mt 5,19). Több kérdés is felmerül e tanács meghallgatása és teljesítése rendjén. Az első és mindennél fontosabb, hogy jelent-e bármilyen különös ajándékot az a hely, melyet Jézus megjelöl felszólításában mennyek országaként ? Amennyiben igen, akkor van folytatása gondolataimnak, ha pedig nem, akkor más vizekre evezhetek. Egyszerűen abba a hit- és gondolatvilágba tartozik a tanács, amire vágyik minden Istenben bizó ember, hogy végre nyugalmat, békét és boldogságot találjon. Mi unitáriusok tovább megyünk ennél és azt mondjuk, hogy számunkra nem elegendő a túlvilági élet öröme, nekünk most és itt a földön már szükségünk van rá. Ez erősíti meg bennünk még jobban a testvéri érzésekkel kapcsolatos véleményünket. Ha nincs semmilyen elnézés a törvény rendbontása során az embertárssal kapcsolatosan, akkor még erőteljesebben érvényes ez az édestestvérünkre vonatkozóan.
Azt hangsúlyozza ismert írónk többek között, hogy az „ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhallgatott szavainkon keresztül úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért.” (Wass Albert). Valahányszor a törvényre figyelmeztet valaki, vagy valamilyen olvasmány, mindig a nagy betűs Törvényt látom magam előtt. Ez lehet ugyanakkor jelképes, de örök figyelmeztető is számomra, hogy akár az ószövetségi Tízparancsolatot nézem, vagy Jézusnak szeretet-parancsolatára figyelek, egyértelműen körvonalazódjon előttem a mindenkori törvény felszólítása és annak tisztelete. Itt is feltevődik a kérdés, hogy szabad-e bármelyikünknek fölülírnia a törvény valamelyik rendelkezését? Mondhatjuk-e bármelyik összefüggésre, hogy azt rosszul szerkesztették és jegyezték le a Bibliában? Ha ugyanezt rávetítjük a polgári törvényekre, akkor talán lehet némi részigazság megjegyzésünkben, de ezzel is óvatosan kell bánnunk. A lejegyzett parancsolatok ugyanis nem kimondottan arra keletkeztek, hogy féken, kordában tartsák az indulatainkat, hanem irányt mutassanak a mindennapi élet kihívásai között. A másik kérdés a szabad gondolkodásunkra vonatkozik. A korábbi állapot betartása azt jelenti, hogy tilos gondolkodnunk és vélekednünk a törvény rendelkezéséivel kapcsolatosan? Egyáltalán nem, hanem arra vonatkozik, hogy hozhatunk-e bármilyen önkényes ítéletet a törvénnyel, vagy az érvényben levő rendelkezésekkel kapcsolatosan, ami inkább nekünk felel meg, mintsem rendezné szakszerűen az emberek közti kapcsolatainkat úgy, hogy lehetőség szerint minél kevesebb megbánnivalónk maradjon.
A szentleckénk utolsó gondolatkörét az a kérdés adja, hogy bírája lehetünk-e az adott és ránk vonatkozó törvényeknek? Ebben is sokféle véleményen állunk, de meggyőződésem, hogy egyetlen egy elfogadható eredmény létezik és ebben sem az, amit valószínűen kedvünk szerint valónak találunk, mert nem „a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.” (Theodore Roosevelt).
Összegezésként egyik kedvelt ószövetségi prófétám szavaival zárom mai beszédem, aki csak Istent ismer és nem alkuszik az emberrel: „Ha azt mondom az igaznak: „Biztosan életben maradsz”, de ő igaz voltában bizakodva gonoszságot visz végbe, nos, akkor nem emlékezem többé igaz voltára, hanem meg kell halnia gonoszsága miatt, amit elkövetett.” (Ez 33,13). Tartsuk be Isten törvényeit! Ámen.
Debrecen, 2018.10.21
Pap Gy. László 