Bibliai olvasmány: 90. Zsoltár
– általános beszéd –
„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” 90. Zsolt 12.
Szeretett Atyámfiai, Kedves Testvéreim! Mai beszédemben négy gondolatot tárgyalok. Szem előtt tartom, hogy – tekintettel a témára (az élet bizonytalansága és rövidsége)-, ne keltsem a szomorúság hangulatát elmélkedésemben. Mindenek előtt azt említem, hogy általában emberi életünk kedves. Másodsorban arról gondolkodtam, amit előttem már nagyon rég és nagyon sokan tapasztaltak, hogy emberi életünk bizonytalan. Harmadsorban pedig az foglalkoztatott, hogy játszadozzam néhány gondolattal, melyek életünk rövidségét hangsúlyozzák. Végül, pedig, szóljak arról, hogy miként lehetne meghosszabbítani ezt az amúgy, rövid életünket.
1). A szentlecke központi figyelmeztetése arra irányul, hogy bölcsen számláljuk napjainkat. Más szóval, míg számolgatjuk a magunk mögött hagyott napokat, addig szívünk megteljen életbölcsességgel. Mindenképpen ehhez tartozik az első gondolat, hogy kedvesnek láthassuk az életet. A Prédikátor fogalmazása indítja el ilyen irányú gondolkodásomat, amikor hallom, hogy valóban „édes a világosság és jó a mi szemeinkkel néznünk a napot (11, 7). Ez az első következtetés, mely félreérthetetlenül megállapítja, hogy jó örvendenünk az újabb nap világosságában. Bölcs látás ez, ha ilyen megközelítésben kedvesnek minősítjük életünket. A második gondolatot az a kép ébresztette bennem, amikor Jézus beszédet tartott a zsidók hitetlensége ellen. A végső csepp az volt a zsidók haragjának poharában, amikor Jézus előbbinek állította magát Ábrahámnál. Erre aztán a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Ő azonban elrejtőzködött, kiment a templomból, és eltávozva mentette életét. A bölcs szívhez való eljutásnak ez a második feltétele, amikor észrevesszük, hogy időközönként meg kell mentenünk veszélybe került életünket. Igen, mert csakugyan kedves az.
Itt kell megemlítenem két ütköző véleményt. Az első az, miszerint jó állapotban szeretnénk megélni kedves életünket. A második vélemény sugallja, hogy a nyomorúság között élő ember élete nem kedves. Nem vitázom, s fejtegetésemben egyiket nem marasztalom a másik előnyére, csupán igazodom a szentlecke üzenetéhez, amikor a múló napok rendjén, egyre bölcsebbé válik emberi szívünk.
1). Az első gondolatot Máté evangéliumában találjuk, amikor Jézus a gazdag ifjú példázatában meghatározta feltétel nélküli követését: „És, aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen és örökség szerint nyer örök életet.” (Mt 19, 29.). A kedves élet gondolata tehát az anyagi jólét világához méri a jó állapotot. De bölcs a jézusi megfogalmazás, ami arra vall, hogy Ő megfelelően számolta napjait, mert az elhagyott vagyon helyébe nemcsak száz annyit ígért, hanem ráadásként örökéletet is.
2). A második gondolat bonyolultabb. Éppen azért, mert az esetleges anyagi jólét közé beékeli magát egy nyomorúságos betegség. Az ilyen ember annyira megunja nyomorúságos helyzetét, hogy senki és semmi nem képes megvigasztalni. Nem tör életére még, mert tudja, hogy azzal Istennek kell elszámolnia, de éppen Isten az, akinek elmondja legnagyobb kérését. Illés szavait értelmezi: „Elég! Most, oh, Uram vedd el az én lelkemet!” (1 Kir 19, 4.). Biztos, hogy nagy meglepetést szerzünk Istennek, amikor azt kérjük tőle, hogy a legkedvesebbet, életünket vegye el. Megkérdezem, tehát, hogy hol van a bölcs belátás ebben a gondolkodásban? Hol található ebben a pillanatban a bölcs szív, mely eszünkbe juttatja, hogy kedves az életünk?
2). A napok múlása során, míg számláljuk azokat, egy életbölcsesség tulajdonosává válunk: Életünk bizonytalan. A nélkül, hogy magamra vonnám a gyanakvók haragját, Jób szavait hangsúlyozom, ki szerint meg vannak határozva az emberek napjai. Sőt, még a hónapok számát is észben tartja Isten, és határt vetett az életünknek, amit nem hághatunk át (Jób 14, 5.). Még a legelbizakodottabb ember sem tud áthatolni ezen a mezsgyén. A jólét, az egészség, az ifjúság, az erő, mind hatást gyakorolhatnak ránk, melyek pillanatnyilag feledtethetik velünk véges emberi életünket. De rövidtávon csupán, mert az első, közeli szerettünk, hozzátartozónk halála máris megdöbbent, elgondolkodtat, és arra késztet, hogy sokkal bölcsebben számláljuk megmaradt napjainkat. A dicsekvés és az elbizakodottság ebben az esetben fordulatot szenved, mely a bölcs belátást fogalmazza: „Ne dicsekedjél a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz a nap tereád.” (Péld 27, 1.). Sőt most már a bölcs szív tanácsa egyesül Isten szavával: „Bolond, az éjjel elkérik a te lelkedet tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?” (Lk 12, 19.). Most terem meg bennünk a bizonyosság, hogy szívünk biztos révbe ért, és úgy számlálja megmaradt napjait, mint Istentől kapott gazdagságot.
3). Valahányszor elgondolkodtam rajta, mindig elszomorított, hogy milyen rövid az életünk. Sok, bibliai jelző húzza alá ezt a tényt. A bölcs belátásunkhoz az is hozzátartozik, hogy megértsük, elfogadjuk életünk rövidségének tényét. Állunk és belebámulunk rövid életünkbe, s nyomban megállapítjuk, hogy tényleg, mi csak tegnapi emberek vagyunk (Jób 8, 9.). Olyan a létünk, hogy csak a tegnap volt számunkra adott bizonyosság. A ma már kérdéseket támaszt, és bizonytalanságot hordoz. A megélt perc után következő pillanat kétséges, és olyan terület, melybe nem bizonyos, hogy kapunk bebocsátást. Elgondolkodunk így azon is, hogy eddigi életünk gyorsabb volt, mint a pályafutás (Jób 9, 25.). Azoknak a szaladása volt, akik kemény erőfeszítéssel hagyták maguk mögött a métereket. Ellentmondás található itt is, hiszen mi nem akarjuk elhagyni a megélt napokat. Viszont törvényszerűsége életünknek, hogy feljegyezzük, megszámláljuk, és számon tartsuk azokat. Néhányunkkal az is előfordult, hogy a roma nő tenyerünkből jósolt. Hamis állításaival hosszúra, elágazóra, szépre, áldásosra méretezte életünket néhány fillérért. Csakugyan voltak, lehettek véletlenszerű egybeesések, de többnyire tévedések zöme ömlött a jóslatba. Egy bizonyos volt és az is marad, hogy Isten tenyérnyivé tette napjainkat (39. Zsolt 6.). Az is igaz, hogy létezik kis és nagy tenyerű ember, de mint olyan létezik-e nagy és kis élet? Éppen emiatt szomorodunk el nagyon, amikor tapasztaljuk, hogy Isten, a mi gondviselő Atyánk félúton veszi el életünket (92. Zsolt 25.). Keserves tapasztalnunk, hogy alig jelennek meg emberek az élet mezején, alig fognak hozzá értelmesen szemlélni napjaikat, nyomban úgy tűnünk el, tűnnek el, mint az árnyék (Jób, 8, 9.). Nem hiába mondja a zsoltáros, hogy életünk olyan, mint a fű (90, 5.), vagy, mint a virág (l03, 15.). Mint az álom (90, 5.), mely csak addig tart, míg be nem következik a felébredés. Nincs azonban semmi értelme ezen hosszan és mélyen keseregnünk! Nincs, mert képtelenek vagyunk változtatni, vagy megfordítani a dolgok menetét. Egy fontos ténykedés azonban létezik, s ez nem más, mint tudomást szerezni arról, hogy milyen rövid az életünk, s ezt a rövidtávot a legjobb, a legbölcsebb szívvel járjuk végig! Biztos, hogy napjaink úgy enyésznek el, mint a füst (102. Zsolt 4.), de tudjuk, hogy nem hiába telnek el. A bölcs belátás arra is elvezet, hogy olyannak lássuk életünket, amilyen az: Rövid és háborúságokkal teljes (Jób 14, 1.). Éppen ezért ne a gond gyötörjön napjaink számlálásakor, hanem a gyönyörűség, hogy még mindig hátra van egy alkony. Az alkonyat előtt pedig egy nap teljes fénye tündököl.
4). Végül pedig néhány mondatot szólok arról, hogy miként próbálkozunk meghosszabbítani rövid életünket. Vannak alkalmak, melyektől gyorsan szeretnénk szabadulni, s közben eszünkbe se jut, hogy saját életünket kergetjük el. Vannak azonban olyan napok is, amikor szeretnénk megállítani az égen a Napot. Mint Gibeonban, ahogy történt a monda szerint, amikor kétnapi teendőt végezhettek el egy nap alatt (Józs 10, 13.). Nézzük csak Jézus életét! 34 év nem sok idő, sőt egy derékba tört életnek nevezhető. Mégis, ma úgy értékeljük, mint teljes egészet. Miért? Azért, mert Jézus 34 megért esztendői (Lk 3, 23.) többnek számított Matuzsálem 969 événél (1 Móz 5, 26.). Az idő összefüggésében 1000 év és 30 év között óriási különbség van! De abban is, hogy nem mindegy, ha valaki eltemeti 30 éves fiát, vagy a 30 éves fiú temeti el – mondjuk – 60 éves szülőjét. A fájdalom, a szomorúság az előbbi esetben mélyebb, a másodikban érthetőbb.
A bölcs szív tanácsa elmaradhatatlan: Dolgozz úgy, mintha örökké élnél, és imádkozzál akként, mintha a következő pillanatban meghalnál. Sem egyik, sem a másik esetben nem tudunk változtatni a tények állásán. Csak egyet tehetünk, akár hol is tartunk napjaink számlálásában: Mindig úgy tegyünk, ahogy azt a bölcs szív diktálja. Életünk egyszerű hajó az élet tengerén. Hánykódva siklik ide-oda. Van, hogy fenn akad a zátonyon, és előfordul, hogy elsüllyed. Élünk, tehát az élet tetején, amíg lehet, amíg Isten enged, és bölcsességünket fogja hirdetni, ha hangoztatjuk ezen az úton: Bátran hajózunk tovább, és ha elsüllyed is hajónk, az élet tengerébe hull alá. Ámen.
Pap Gy. László 