Keblitanácsi gyűlésre

Textus: 1 Korintus 13,11-13.

Szeretett Keblitanácsos testvéreim!

Végül pedig örüljetek, atyafiak! – kezdi Pál apostol a végső intelmeket. Bárhogy is alakult Pál és a korinthusi gyülekezet kapcsolata együttlétük folyamán, semmiféle nézeteltérés nem változtathatott azon a tényen, , hogy testvériség uralkodik közöttük. Ennek a testvéri közösségnek egy fontos ismertető jegye van, ami nem más, mint hogy örömben részesülnek. Miután jókívánságait közölte az apostol, a gyülekezet figyelmét ismételten egy nagy kötelességre hívja fel. Arra ugyanis, hogy tökéletesedjenek, más szóval, haladjanak a tökéletesedés útján. Arra kéri őket, hogy vegyék szívükre intelmeit, mely első sorban arra vonatkozott, hogy hagyják abba a széthúzást és éljenek békességben egymással. Szinte feltételként határozta meg az apostol, hogy amennyiben ennek a kérelmének eleget tesznek, akkor számíthatnak arra, hogy a békesség istene velük lesz.

Egy következő kérése az, hogy a szent csókot el ne mulasszák. Szinte ennek nyomán jellemezhető majd gyülekezetük akképpen, hogy egy igazi testvériségben élnek. A hangsúly teljes mértékben az „igazi” jelzőn található.

Végül egy áldáskívánást mond a gyülekezet felé, melynek három összetevője van: a kegyelem, a békesség és a szent lélek közössége. Három olyan fontos áldás, melynek birtokában szinte a teljességet hordozhatja magában a gyülekezet.

Amennyiben saját magunkra értelmezem az apostoli intést, akkor a következőket fogalmazhatom meg:

1). Bármiképpen is alakuljon a mi dolgunk és sorsunk gyülekezeten belül, egyetlen jellemzője szabad legyen a mi gyülekezetünknek, az öröm. Örvendenünk kell tehát azért, hogy léte van ígérve ennek a maroknyi családnak, mely nem szenvedésre, és csupán túlélésre, hanem egyszerűen életre van ítélve. Tehát semmit nem változtathat az alapvető tulajdonságán ennek a gyülekezetnek az, ha gyülekezeten belül, vagy Keblitanácson belül akár nézeteltérések származnak. Fontos az, hogy minden a gyülekezet egészét szolgálja és azért történjen, hogy teljesebb legyen az öröm.

2). Nem gyakorolhatjuk a széthúzást és a békétlenséget. Nem szabad megengednünk magunknak azt a kényelmet, hogy békétlen gondolatokat és gyanúkat ébresszük és támasszunk egymással szemben. A békesség kell legyen mindenek előtt az a ténykedés, mely jellemzi a mi közösségi életünket.

3). Bevallom, hogy nem vagyok az túlzottan csókos típus, de időközönként jól esik megéreznem és megéreztetnem a szeretetet. Éppen ezért nekünk sem szabad elhanyagolnunk az ezzel való élést, ha úgy érezzük, hogy a testvériség érdekében cselekedni akarunk.

4). Az áldásmondás során ismert nagyon a reformátusok gyakorlatában az apostol kijelentése. Mi szinte elhanyagoljuk a kegyelem kifejezés használatát, vagy azonosítjuk a szeretettel. Jól is tesszük, ha Isten szeretetével hasonlítjuk össze azt a sok ajándékot, melyet számunkra ő biztosít. Ezeket nem is kaphatnánk meg másképpen. A békességről nem kell előadást tartanom, mert tudjuk, hogy addig megy mindenkinek jól a sora, míg békesség övezi egyéni, családi és közösségi életét egyaránt. A szentlélek közössége pedig szerintem nem más, mint egy-egy ilyen alkalom, amikor szívvel és lélekkel adózunk nemcsak a múltnak, jelenlegi, érvényben levő törvényeinknek, hanem teljességgel szolgáljuk Istent, s úgy tesszük mindezt, hogy őt hívjuk segítségül imádságainkban és munkánkban is.

Adja Isten, hogy e mai ténykedésünk is az elmondottak szellemében, örömben, békességben és testvériségben menyjen végbe. Ámen.