– hiterősítő beszéd – 2019.
Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak! Ám 5,24
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! A 2019. évi egyetemes, ökumenikus imahét bibliai témáját az indonéziai keresztények állították össze, melyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa révén a mi egyházunk is elfogad. Az imahét központi bibliai alapgondolata 5Móz 16, 18-20: Állíts törzsenként bírákat és elöljárókat minden lakóhelyeden, amelyet Istened az Úr ad neked, és ezek ítéljék a népet igaz ítélettel. Ne ferdítsd el az ítéletet, ne légy személyválogató, és ne fogadj el vesztegetést, mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket is, és az igaz beszédet is elferdíti. A tiszta igazságot kövesd, hogy élhess, és birtokolhasd azt a földet, amelyet Istened, az Úr ad neked.
Számomra éppen jókor érkezett a mára kijelölt szentlecke, hiszen valóban áradhat tovább az a törvény-özön, melynek már a múlt évben helyet adtam néhány beszédben. Akkor még nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan visszatérhetek a részletekre, de most örömmel tapasztalom, hogy ismét szabad a törvény. Máris előttem van a Gagy-pataka látványa, melyben apró zuhatagok után kiszélesedett a meder, máshol ismét összeszűkült és mélyedést töltött ki a vize, melyet egy korábbi áradás kotort. És magam előtt látom az embereket, akik „olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad.” (Lev Tolsztoj). Semmi kétség, hogy éppen ilyen változatossággal közelítünk a törvény felé, s ha módunkban áll, akkor annyiféleképpen alkalmazzuk, ahogy érdekünk megkívánja. Csak az a helyzet és igazság, hogy ez másként működik, vagyis a törvénnyel kapcsolatos tudnivalókat leírták a Bibliában, ugyanakkor ezekről rendelkeznek a polgári törvénykönyvek is. Az előbbiekről értekezem abban a folyamatban, melyet már régebbről összeállítottam.
Először megállapítom, hogy amikor Isten törvényeiről beszélünk, akkor nemcsak rendeleteit kell látnunk magunk előtt, hanem azokat a tanításokat is, melyek érvényesek voltak a korabeli emberekre, akikről olvasunk a Bibliában és alkalmazandók mai nap is, akik keresztényi mivoltunkra hivatkozunk és azt hangsúlyozzuk, hogy keresztény értékek mentén éljük mindennapi életünket. Nem is lenne gond, ha ilyen egyszerű lenne a kivitelezés, megvalósítás is, mint amilyen könnyedén megfogalmazzuk a végső célt. Először is azért bonyolult, mert sok mindent meg kell ismernünk, hogy ne csupán „jártasnak” mondhassuk magunkat a törvény nagy labirintusában, hanem egyszer s mindenkorra eligazodjunk annak útvesztőiben is. Ebből kínálok a következőkben egy ízelítőt, melyhez komolyan igénybe veszem szíves figyelmeteket.
Nézzük először Isten törvényének összességét, melyről a következőképpen nyilatkozik a zsoltáríró: „Az Úr törvénye tökéletes, enyhíti a lelket. Az Úr tanúsága megbízható, a balgát bölccsé teszi.” (Zsolt 19,8). Talán ez az első követelmény, melyet támasztanunk kell önmagunkkal szemben is, hogy Isten törvénye nem csak bonyolítja emberi kapcsolatainkat, hanem nyugodttá teszi a lelkünket és ugyanakkor eloszlatja bennünk és körülöttünk a tudatlanságot. Szinte nyomban van egy következő tényező, mely előtérbe kerül a köd eloszlását követően. Figyeljük csak meg Testvéreim, hogy alig van olyan beszélgetés ismerős és ismeretlen embertársainkkal, hogy néhány mondatot követően ne kerülne szóba valamilyen összefüggésben a pénz. Először azért, mert nincs elég belőle, majd talán abban a kontextusban is, hogy mennyi bajt szül családon belül és azon kívül. Komolyan elgondolkodtam, hogy tudnék-e úgy fogalmazni, mint a zsoltáríró, aki hangsúlyozza, hogy Istenem „Kedvesebb nekem szádnak törvénye, mint ezüstnek, aranynak minden gazdagsága”, (Zsolt 119,72) és amennyiben őszinte vagyok, akkor kimondom, hogy alig hiszem. Ismerek-e egyáltalán olyan embert a környezetemben, aki ezt hangsúlyozta volna akkor, amikor szinte átcsordult feje fölött a mindennapi életének gondja-baja? Bármilyen nehéz is, arra kell törekednünk, hogy mindennél fontosabbá váljon a törvény teljesítése, hiszen ha nem lesz gyönyörűségünkké Isten törvényének teljesítése, akkor minden valószínűség szerint rég elmerültünk volna a nyomorban (Zsolt 119,92), illetve csak a szomorúságban és állandó szükségben lenne részünk (Zsolt 119,143), melynek helyébe Istennek köszönhetően beköltözhetett a gyönyörűség. Ezt Pál apostol jellegzetesen fogalmazza át és alakítja, szabja saját felfogásához, amikor így szól: „A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz.” (Róm 7,22-23). Milyen találóan és egyben stílusosan fogalmazza meg azt, amit mi is régóta tudunk, tapasztaltunk, s mely küzdelemben többször voltunk vesztesek, mint nyertesek. Ez pedig nem más, mint a lelkünk tusája, vagy másként fogalmazva: viaskodás önmagunkkal, amikor egyet szeretnénk szívből igazán, de ugyanakkor a sok csalódás és fájdalom szinte alkalmatlanná tesz az újabb változtatásra, vagy, ha úgy tetszik türelmi próbára.
Kedves Testvéreim! Én arra kértem sokszor Istent, nyissa meg szememet, hogy megláthassam az ő törvényének csodálatosságát (Zsolt 119,18), amit érdekes módon számtalanszor megtett és folyamatosan teljesített, ha erre kértem őt. Az a baj, hogy nem csak ebben teljesedhet ki a vágyam, hanem úgy, mint bárki más, én is sokszor szembesülök a belső és külső ember küzdelmével, s szinte Sziszifuszi mód kínlódom, néha viaskodom, hogy talpon maradjak a küzdelemben és érvényre jutassam eredeti szándékom, hogy gyönyörűséget és boldogságot okozzon a munka a küzdés, melyet nem csak embertársaimért vívok, hanem önmagamért is. Végeredményben jól fogalmaz a szentlecke, amikor arra hívja fel figyelmünket, hogy áradjon Isten törvénye, mint a víz, hiszen nem telik el nap, hogy ne ez lenne meghatározója beszédemnek, társalgásaimnak, életcélomnak. Ezért hangsúlyozom, tehát ezen a helyen és most is, hogy „Boldog ember, akit te tanítasz, Uram, akit törvényed szerint nevelsz, hogy a rossz napok elmúltával nyugalmat adj neki /…/” (Zsolt 94,12-13).
Meggyőződésem, hogy az „emberek, ha azt mondják, amit hisznek, attól hitelesek lesznek. A hallgatóság mindig megérzi, hogy aki beszél, vallja-e azt, amit mond, vagy csak úgy a vakvilágba mondja.” (Káldy Zoltán). Ezért rátok bízom, szívetek szerint döntsétek el, hogy melyik oldalon állok. Szerintetek vallom-e Ámos prófétával, hogy áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak, vagy inkább arra törekszem, hogy némelyek kedve szerint szépet és kellemest szóljak arról, amit hallani és megélni szeretnénk. Döntésetek előtt viszont ne feledjétek, hogy a „hold csak gyenge visszatündöklése a napnak, és mégis sokszor emennél inkább gyönyörködtet; így vagyunk az igazsággal is: gyenge visszatűnése inkább boldogít sokszor magánál az igazságnál.” (Eötvös József).
Végül mondok egy egyszerű példát. Sokszor hallottuk vigaszként, vagy talán mi ezzel vigasztaltunk másokat, hogy ne aggódj, most sötét felhők borítják az eget, de a felhők fölött ott ragyog a Nap, mely csak arra vár, hogy téged is boldoggá tegyen. Az a kérdésem, hogy kételkedtünk-e valaha e mondás igazság tartalmában? Felvetődött-e bármikor bennünk, hogy csak ámítás, mert nincs is ott a tündöklő Nap? Soha. Most alkalmazzuk a szentleckénket erre a példára és nyomban kiderül az a küzdelem, melyről szóltam, s melyet azért kell megvívnunk, hogy mi magunk kergessük el, oszlassuk szét a megvalósulás előtt álló felhőket. Beleállunk képzeletünk patakjába és örömmel nyugtázzuk, hogy milyen kellemesen körbenyalja lábunkat a csörgedező patak hűs-meleg vize. Feleszmélünk, hogy olyan alkalommal is jártunk itt, amikor eszünkbe se jutott volna, hogy belelépjünk, hiszen magával sodort volna az áradat. Olyan emlékkép is megvillan előttünk, amikor alig csörgedezett a víz, és szinte féltünk attól, hogy a következő pillanatban teljesen elapad. Mi történt azzal, aki belelépett a sodró áradatba? Ki volt a bennünket tápláló reménység forrása? Isten törvényszerűségeit örök időre tervezte és beteljesülésükben neki van döntő szerepe. Nekünk az elfogadásuk, betartásuk és lehetőség szerint ennek öröme az osztályrészünk. Legyen bennünk mindig bővizű patak a törvény okozta boldogság! Ámen. Debrecen, 2019.01.27
Pap Gy. László 