– civil összefogás -2014
„Ami tennivalót csak talál a kezed, azt mind tedd meg, amíg képes vagy rá. Mert az alvilágban, ahová mégy, sem dolgozni, sem tervezni nem lehet, ott nincs sem tudás, sem bölcsesség.”
Préd 9,10
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Tisztelettel és szeretettel köszöntelek mindnyájatokat. Arra törekszem, hogy mondanivalóm mindenkit megtaláljon hit- és felekezeti hovatartozástól függetlenül. A hivatalos meghívón azért szerepel a kiemelt bibliai vers, mert az elnökség elfogadta vallásos üzenetként a Prédikátor meglátását, amikor a Civilek határok nélkül kezdeményezés alap mondanivalójaként kijelölte, hogy TUDNI! AKARNI! TENNI! Ennek bármilyen értelmezését is követjük, mindnyájan ugyanoda érkezünk, vagy lyukadunk ki: Végre megfelelően tudjunk egymásról, amit tudnunk kell, melynek tudatában akarjunk is tenni azért, hogy ez megmaradásunkat szolgálja. Éljünk itt, Magyarországon, vagy azokon a területeken, melyek egykor még országrésznek számítottak, ma már magyar nyelvünkért, megmaradásukért küzdők laknak ott.
1). Végtelenül sajnálom cselekvésképtelen embertársaimat, akik számára ismeretlen a bibliai felszólítás: „Ami tennivalót csak talál a kezed, azt mind tedd meg, amíg képes vagy rá.” Ez a buzdítás falra hányt borsó a tenni nem akarók számára is, hiszen ők az árnyékot, a pihenést, a nyugalmat keresik, és dehogy tennének bármit is, mivel esetenként akár bajt is okozhatnának maguknak. Természetesen feltevődik az a kérdés is, hogy személyessé válhat-e egy közösség, mondjuk a magyarság, vagy székelység ügye? Esetleg annyira hasznos tagjaivá válhatunk-e népünknek, nemzetünknek, hogy zászlót lobogtassunk, fáklyát tartsunk a magasba, gyepükön törhessünk át, hogy mások, társaink utánunk jöhessenek? Kérdés, hogy mikorra érünk „felnőtté”, amikor megértjük, hogy bármelyik pillanatban cselekvésképtelenné válhatunk, egészségünk elveszítése kettőbe tör minden tervet, sőt, bármelyik pillanatban bekövetkezhet a megmásíthatatlan, amikor búcsúval, vagy a nélkül itt kell hagynunk ezt a földi teret és rajta kedveseinket, mindent, amit szereztünk.
„Az ember addig él, amíg van valamilyen személyes feladat, tennivaló, amit nem tud más végbevinni, csak ő” – hangsúlyozta Márai Sándor írónk. Így van ez íróink és költőink esetében, akik értenek a szavak tömörítéséhez. Nem papolnak sokat – kerülgetve, újraismételve a témát-, hanem tömören tudomásunkra hozzák, hogy mit és miként kell cselekednünk, különben vagy az ügy veszik el, vagy mi magunk jutunk a pusztulás, enyészet útjára. Figyeljük csak meg, hogy miként fogalmaz a másik nagy székely írónk, Wass Albert: „Fiatal, az azt jelenti: nem ismeri még az életet. Tele van lelkesedéssel. Szenvedélyek kormányozzák. Meggyőződése, hogy a világ hibás alapokon nyugszik s az is, hogy ő van hivatva ezeket az alapokat megváltoztatni, ha csak részben is, egy egészen szűk kis területen. Fiatal, az azt jelenti: ítéletet mond az öregek fölött. Hogy restek. Hanyagok. Önzők és tehetetlenek. Nem látják meg a tennivalókat. Vagy ha meglátják, kényelemből elmulasztják. Érzéketlenek a nép és a nemzet bajai iránt. (…) Mikor elfárad a sok lelkesedéstől, melyről megtanulja, hogy általában meddő és haszontalan, ha nincs meg hozzá az erő, mely kitartássá növelje. De ezt még nem tudja akkor. Csak a fiatalságot tudja és az annyit jelent, mint békétlenség. Nyugtalanság. Szebbnek és jobbnak a keresése. Új ösvények kipróbálása.”
2). „Mert az alvilágban, ahová mégy” – hangzik a következő figyelmeztetés.
Nem tisztem megállapítani, hogy ki, hová készül és megy. Az sem bizonyos, hogy két, meghatározott területre osztható a túlvilági élet. Szerintem nem is ezen van a lényeg, hanem inkább azon, hogy, amíg időnk van, használjuk ki, mert bárhová is legyünk menendők: az alvilágba tán, vagy pokol legyen az, jobb esetben a mennybe – ott sem lesz tervezés, vagy munka. Sem dolgozni, sem tervezni nem lehet – mondja a Prédikátor.
„Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függne” – hangsúlyozza Szent Ágoston. Ugyanezen a gondolaton halad tovább Szabó Magda írónk, aki így nyilatkozik: „Egyszerre kell tervezgetni és dolgozni, mert ha valamelyik kimarad a kettő közül, nem teljes az élet.” Ezek után felteszem a kérdést, hogy szabad-e nekünk kettéválasztanunk a tervezést a munkától? Lehet-e teljes az elvégzett dolog, ha azt nem előzi meg a gondos tervezés? A választ erre József Attilától olvassuk: „/Dolgozni csak pontosan, szépen,/ /ahogy a csillag megy az égen,/ /úgy érdemes./” Szóval: amiként Isten megteremtette a világegyetemet, benne az égi testeket, köztük a csillagokat, arra is gondolt, hogy ezeknek tervezett pályájuk legyen. Amennyiben arról letérnének, vagy más csillaggal ütköznek, akkor komoly következményekkel számolhatunk. Dolgozni is csak így érdemes. Meghatározott célokért, elvekért. Határozott pályára állította Isten nemzetünket is, melyről gondatlanság, rossz tervezés eltéríthet, de akkor a megsemmisülés útjára kerülünk. Kötelességünk dolgozni egész közösségünkért, melyről most már sokan úgy beszélnek, mint korábban, akik egy zászló alá tartozunk, akiket szétszabdaltak a történelem folyamán, akik közös terv nélkül bolyongókká váltunk ugyan, de „röppályánk” időnként még mindig haza talál.
A túlvilágon „nincs sem tudás, sem bölcsesség” – mondja a Prédikátor. Petri György ezt így fogalmazza: „/Mit tudhatunk, tudva, hogy a világ/ /nem a tudásban végződik?/ /Mit tud az, akiben az utolsó/ /kérdés burjánzik, a már nem kérdés/ /- amire felelet nincs, csak megoldás?/” A legtöbben sok sorozatot nem ismerünk, mert egyszerűen nem áldozunk időt rájuk. Mások viszont a kevésbé érdekfeszítő filmben is találnak tanulságot. Eszerint egy „bölcs ember egyszer azt mondta, hogy bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára, így mielőtt csatába szállsz, jó, ha átgondolod, mit vagy hajlandó veszíteni. (…) A legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteséget. Amikor ez történik, amikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni.” (Grace klinika c. film).
Kedves testvéreim! Ismétlem a prédikátor tanítását: Ami tennivalót csak talál a kezed, azt mind tedd meg, amíg képes vagy rá. Mert az alvilágban, ahová mégy, sem dolgozni, sem tervezni nem lehet, ott nincs sem tudás, sem bölcsesség. Adjon Isten számunkra jó találkozást a jó emberekkel. Kézfogásunkban érezzük meg az összetartozáson túl, a jövőre irányuló felelősségünket, mely előnyben részesíti a tudást, a mindenek fölött álló akarást és a készséget, hogy végre tegyünk egymásért. Hozzuk meg a legnagyobb áldozatot, amit különben mindnyájan ma még könnyedén elviselhetünk: tudatosítjuk egymásban, hogy akarunk és teszünk is egymásért, saját magunk megmaradásáért. Ámen.
Pap Gy. László 