Augusztus (Ősi magyar nevén, Újkenyér hava) az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról Augustus Octavianus kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött.
A 18. sz-i nyelvújítók szerint az augusztus: hévenes. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.
Augusztus eseményei
A forint születésnapja
Anyatejes táplálás világnapja
A Cigány Holokauszt Napja
Nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja
A Világ Őslakosainak Nemzetközi Napja
Az állatkertek napja
Szent Lörinc napja
A tűzoltóság napja
A fiatalok világnapja
A balkezesek világnapja
Repülők napja
Hontalan Állatok Világnapja
Szent István államalapító, és az új kenyér ünnepe
A Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe
Kína: a szerelmesek napja
Emléknap a rabszolga-kereskedelemről és annak felszámolásáról
A Magyar Fotográfia Napja
Az Eltűntek Világnapja
A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek az augusztus hónapba:
Oroszlán (július 23–augusztus 22) és
szűz (augusztus 23–szeptember 22).
Az augusztusi égbolton a Nap az állatöv csillagképei közül áthalad a Rákon és az Oroszlánon.
Szökőévekben az augusztus a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint a február.
Ír nyelven az augusztust a Lugh kelta istenre utaló Lughnasadh név jelöli.
August (azaz Augusztus) a címe Eric Clapton rockzenész 1986-ban megjelent albumának.