IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
– Hiterősítő beszéd – 2009.
„Tudom, hogy az Úr megvédi a gyengének jogát, és igazságot szolgáltat a szegénynek”. Zsolt 140,13
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim!
Figyelem a hiterősítő téma alap mondanivalóját, melyben arról kell értekeznünk, hogy a jelen időszak gazdasági igazságtalanságot és szegénységet hozott magával. Én is tapasztalom saját „bőrömön” az áldatlan helyzetet, de hamarosan még arra sem bizonyulok elég tehetségesnek, hogy megoldjam saját anyagi gondjaimat, nemhogy másokat lássak el megfelelő tanácsokkal. Tény, hogy igazságtalan helyzetek álltak elő, mert nem voltunk sok vonatkozásban elég körültekintőek, s így olyan fizetési kötelezettségeket vállaltunk, melyeket képtelenek vagyunk teljesíteni. Ez pedig oda vezetett, hogy gazdagítottuk a szegények táborát.
A mai, hiterősítő beszédem témája két lehetőséget biztosít, hogy bármelyik irányt választva elinduljak az elmélkedés útján. Az egyik lehetőség, hogy arról szóljak, amikor Isten „igazságot szolgáltat az elnyomottaknak”, a másik pedig, ha arról beszélek, hogy „minden rossznak gyökere a pénz szeretete”. Nekem is meg volt választás előtt a döntési nehézségem, hiszen mindkét változat rejteget magában meglepetést. Először azért, mert akár az igazságszolgáltatást, akár a nyomorult helyzetet vizsgáljuk, más és más véleményünk van azokról. Na de nincs ez másként a pénz „szeretetével” sem, hiszen bármennyire is óvakodunk kimondani, hogy fontos, vagy lényegtelen számunkra a pénz, előbb-utóbb mégis csak odakerülünk, hogy nagy bajban vagyunk hiánya miatt, illetve még nem találkoztunk olyan emberrel környezetünkben, aki ne panaszolt volna arról, hogy mennyivel jobb helyzetben lenne, amennyiben volna még ennyi, vagy annyi pénze.
Döntöttem: az igazságszolgáltatásnál maradok. Hogy megfelelő alapokra helyezzem témára szabott gondolataimat, választásom egy Zsoltárok Könyvéből kiragadott versre esett, melyben két fontos figyelmeztetést találtam. Az egyik, miszerint éppen Isten lesz, aki megvédi a „gyengék” jogait, a másik pedig, hogy ugyancsak tőle várhatja minden szegény a megfelelő igazságszolgáltatást. Lássuk most egyenként ezeket!
1). Isten megvédi a gyengék jogát. Máris felmerül az első kérdés. Csakugyan egyetlen jog védelmét vállalja be Isten, vagy akár az összesről beszélhetünk? Szerintem bizalommal lehetünk a kijelentés tekintetében, hiszen ebben Istenről és nem emberekről szól a megjegyzés. Mondom ezt azért, mert nem kerül említésre az ember esetleges szerepe a gyengének bizonyulók jogainak megvédése érdekében. Vagyis nem jöhet számításba a legjobb ügyvéd sem, akit kirendel az állam, vagy, akit megfizetünk azért, hogy védelmezze igaznak vélt, nekünk kijáró jogainkat.
De nem is erről kell beszélnem, hanem inkább arról, hogy milyen állapotban vagyok, vagyunk jelenleg. Pollák Illésnél kerestem a részválaszt. Őt idézem: „Amit az erős megragadott, azt meg is akarta tartani: íme a történelem kezdete. Hogy mi az, amit meg akart tartani? A kenyér. Az embernek első legerősebb elemi szenvedélye a megélés és ennek eszközei. Élni kell, azaz ennie kell. Azokat a szénhydratokat meg kellett szerezni s mert ezek a földi dolgokban vannak, a mindennapi kenyér nem ok nélkül imádságunk nekünk és – bűnünk is. Bűnünk, mert a földi dolgok korlátolt mennyiségben léteznek és megszerzésük a versenyben nem folyik le gond és ocsmányság nélkül, így történt, hogy egyes erősek a táplálkozási egységek többjét igyekeztek megragadni. Sok anyagot, mentől többet. Az állat is jár tápláléka után, de ahhoz már emberi előrelátás és óvatosság kellett, hogy gondját holnapra és holnaputánra is kiterjessze. Aki erős volt, sok táplálkozási egységet markolt és ezt meg is akarta tartani, íme a birtok és az ő joga. A megtartáshoz erő is kellett, több mint a szerzéshez, és mert a birtokot mások éhsége ellen is meg kellett védelmezni, másoknak szövetsége és közös erejére volt szükség”. /Pollák Illés: Erősek és gyengék/.
Milyen helyzetben érzed most magad Testvérem? Segítségre szoruló gyenge, vagy erősnek tudod magad, akihez nyugodtan fordulhatunk? Vagy azért, hogy támogass minket, vagy azért, hogy megvédj, hiszen sárba tiporták – éppen gyengeségünk miatt – emberi jogainkat. Nem kell sok idő arra, hogy elvégezzük csoportbeli besorolásunkat, s máris ráébredtünk, hogy a gyengék táborát erősítjük. De hamarosan arra is rájövünk, hogy korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésünkre, melyekkel jogaink védelmezése érdekében síkra szállhatunk. Más szóval, nem bízhatunk emberi segítségben, azaz magunkra maradtunk. Aki pedig egyedül marad a küzdelemben, ráadásul még a jog tudományában sem jártas, nem marad sok választása.
Egy azonban mindig kéznél van az Istenben bízó emberek számára. És ez a hit. Szép megfogalmazását találtam ennek az Újszövetségben: „Mondom nektek, – szólt Jézus – hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy /…/ az Emberfia /…/ talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Ez a bizonyos „hamarosan” azonban késik. Talán nem csak azért, mert türelmetlenek vagyunk kéréseink teljesítését, beteljesedését illetően, hanem egyre inkább azért, mert sokunknak kezd elege lenni a bennünket körülvevő igazságtalanságból, jogtiprásból, emberi méltóságunk semmibe vevéséből. Számtalan csalódáson is túl vagyunk már – ami embertársainkat illeti – hiszen milyen sokan megígérték, hogy segítenek lehetetlen állapotunk helyreigazításán. Ráadásul még Jézustól is halljuk, aki több mint kétezer évvel ezelőtt mondta, hogy hamarosan bekövetkezik az igazságszolgáltatás. Sajnos ez azóta is csak követelmény maradt. Mi az oka ennek, ha nem más, mint amelyet előző kijelentését követően érzékeltetett? Talál-e hitet a földön?
Na, mi a válasz? Azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy nincs hit, hiszen elég sok jel mutat arra, hogy az emberek komoly része szomjazik egy olyan forrás után, melyet csakis a hit biztosíthat számukra. Ebben a világban – mint a múlt történelmi időszakokban is – mindig volt csalódás. Érdekes módon nemcsak társadalmi rendszerekben rendült meg a bizalom, hanem sokszor azokban a csoportosulásokban is, melyek éppen a gyengék védelme érdekében láttak napvilágot. Amikor pedig mindenben és mindenkiben megrendült a bizalom, mert joggal érezte úgy magát a gyengének bizonyuló ember, hogy magára maradt, – akkor érkezett a hit. Egy utolsó szál, melyen belekapaszkodhatott az Istenben bízó ember egy láthatatlan hatalom segítőkészségébe.
Az anyagi világ megtanított, hogy gyors, látványos fordulatok meghatározó szereppel vannak a társadalomra. A vallás világában is van hasonló, de ez inkább egyénre szabott. Vannak emberek, – mint Pál apostol -, akik a hirtelen „megtérés” következtében azonnal megváltoztatják a világról alkotott felfogásukat, s arra törekszenek, hogy a környezetükben tapasztaltakkal ellentétes világba meneküljenek. S ők a tapasztalati tényekkel ellentétben másnak látják és láttatják saját életüket és másokét is. Ez téves álláspont, hiszen a feketét, a sötétet nem mondhatom fehérnek, avagy világosnak. Ez ilyen egyszerű. A gyengék elnyomott, segítségre szoruló állapotát nem minősíthetem nem létezőnek, vagy a másvilágra áthelyezhető, s ott orvoslásra kerülő szükségszerűségnek. Itt és most kell megkeresnünk a színek egyszerű jelentésén túl a szivárvány elbűvölő látványát. A gyenge ember sanyarú sorsának orvoslását itt és ma kell várnunk és remélnünk. Hogyan? Akár az emberek összefogásában is, de mindenképpen Isten segítségével. Ő az ugyanis, aki megvédi a gyengék jogát.
2). Isten igazságot szolgáltat a szegényeknek – halljuk a második biztatást. Feltételezem, hogy minden igazság után vágyó ember átérzi a szegények helyzetét, s mint ilyen azonosul velük.
„A magyar közvélemény általában szívesen büntet, bár a büntetést nem is elsősorban konkrét fizikai értelemben, hanem az erkölcsi rend helyreállítása szempontjából helyesli. Az /…/ emberek többsége úgy véli, hogy az igazságszolgáltatásnak nemcsak a sértett fél kárának helyreállításával kell foglalkoznia, hanem arról is gondoskodnia kell, hogy az elkövető büntetést kapjon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sértett helyzetének orvoslását ne tartanák az emberek az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb feladatának (a százfokú skálán 62 pont), azonban ennél nagyobb arányban értettek egyet a jog érvényesítésének erkölcsi vonatkozásával, vagyis azzal, hogy a büntetőeljárás során arra kell ösztökélni az elkövetőt, hogy megbánja tettét, és a lelkiismeret-furdalása olyan erős legyen, hogy igyekezzen helyreállítani a tettével okozott kárt. Ez arra utal, hogy a magyar közvélemény az igazságszolgáltatástól elsősorban a közös viselkedési szabályok és a közösségi normák betartatását, valamint a normakövető magatartás megerősítését várja el, ami egyébként elengedhetetlen feltétele a társadalmi bizalom működésének – a társadalomban nem a rendpárti, rendőrállamért kiáltó, mások megbüntetését önmagában értéknek tekintő ellenséges attitűd dominál. Ugyanakkor ezt a képet árnyalja valamelyest, hogy /…/ maga a megbüntetés fontosabb az emberi jogok tiszteletben tartásánál.”/ A felmérést 2005. március 11-e és 15-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet/.
Mivel már csak az összegezésre maradt némi időm, a fentieket Ámos próféta „Jaj” kiáltásai közül kettővel zárom: „Jaj azoknak, akik a jogot ürömre fordítják, és földre tiporják az igazságosságot!” (5,7) és jaj „Akik gyűlölik azt, aki igazságot szolgáltat a kapuban, és utálják azt, aki kimondja az igazságot.” (5,10).
Mindannyiunknak meg kell értenünk, hogy a látszat ellenére Isten látja, hogy lassan minden erőnk elhagy, s így szükségünk van a gyors igazságszolgáltatásra, mert „Nincs többé sem szolga, sem szabad” (MTörv 32,36). Ámen. Debrecen, 2009-03-08.
Pap Gy. László 