Próféták

1). A prófétaság eltérő és egyedülálló jellege

Az ókori Keleten varázslással, vagy jövendő mondással foglalkozó embereket alkalmasaknak találtak arra, hogy közvetítsék az istenség üzenetét, s időnként fel is kérték erre a gyakorlatra. Jahve prófétái is végeztek hasonló ténykedéseket (1 Kir 22, 1-29.) de egyedül álló jellegüket csak akkor érthetjük meg, ha az intézményt történelmi tartósságában vizsgáljuk meg.

Hol kezdődik a bibliai prófétaság? Próféta címet adtak Ábrahámnak, Mózes sajátos isteni küldött volt, de nem úgy, mint egy próféta a többi között, mert az utána következők nem érték el nagyságát. A bírák idejében (J. e. 1200 – 900) támadtak a „próféták fiainak” csoportjai, akinek külsőjén a kananeusok hatása érződik. Ekkor vált használatossá a „meghívott” elnevezés. Emellett találjuk a „látó”, „látnok”, „Isten embere” kifejezéseket. (1 Sám 9,7.) találunk olyan embereket is, akik a prófétaságból mesterséget csináltak, de a nélkül beszéltek, hogy Isten felszólította volna őket arra.

Volt egy igazi, prófétai hagyomány, melyet a próféták tanítványai örökítettek meg. Az élő hagyományon belül az Írásnak is fontos szerepe volt, ami fokozatosan fejlődött. A száműzetéstől kezdve kialakult egy hagyományra visszatekintő tudat (Jer 7,25.), melynek egy olyan egységesítő irányulása volt, mely abból a forrásból táplálkozott, hogy a prófétákat kezdettől fogva Isten lelke vezérelte.  Ez egy olyan karizmatikus erő volt, mely az embert közvetítő hiányában képtelenné tette a felismerésekre.

A prófétaság, mely egy kialakult hagyományt alkotott, megszabott hellyel rendelkezett Izrael közösségében: alkotó része volt, de nem olvadt fel benne. A király, a pap, és a próféta sokáig Izraelnek három, sarkalatos pontja volt. Szükségesek voltak egymás számára, de különbözőek is annyira, hogy sokszor ellenfelekké váljanak. Míg fennállt a királyság, prófétákat találunk, akiknek az volt a feladatuk, hogy megmondják bizonyos vállalkozás isteni eredete alapján van-e az, vagy nincs. A szó szoros értelmében a prófétaság nem olyan intézmény, mint a papság, vagy a királyság: Izrael adhat királyt, de nem adhat prófétát, mert az utóbbi Isten kiváltsága. Izrael Keresztelő János megjelenésekor is prófétavárásban élt, s így érthető, hogy miért örvendett olyan lelkes fogadtatásban (Mt 3,1-12.).

2). A próféta személyes sorsa

Hivatásában egy személyes hely illette meg közösségében, viszont annak betöltése csakis hivatás alapján történhetett. Teljesen Isten irányítása alá kerül a próféta: Ki ne prófétálna (Ám 3,8.), anyja méhétől fogva megszentelt (Jer 3,14.), vagy Isten ránehezedő kezét érzi (Ez 3,14.). a hívás mindig küldetésre szól, melynek eszköze a próféta szája, aki Isten szavát köteles hirdetni.

A próféta szóbeli küldetését jelképes tettek (több mint harminc ilyent ismerünk) előzik meg, vagy kísérik. A kinyilatkoztatott beszéd nem korlátozódik szavakra, hanem tettekben is nyilvánvalóvá válik. Figyelemre méltó, hogy kiváltképpen a nagy próféták esetében a házas- és családi élet is a kinyilatkoztatás részét képezi. Ezek a szimbólumok tehát nem elképzelt, hanem átélt képek. A prófétálás nem lehet a hordozóján kívül álló dolog, nem fogalomról van szó, hanem az élő Isten kinyilatkoztatásairól.

Akik saját nevükben beszélnek, cselekednek, azok hamis próféták. Az igaziak viszont tudják, hogy valaki „MÁS” készteti arra, hogy szóljanak. A „másik” jelenléte sokszor belső küzdelmet vált ki a prófétákban, de végül is Isten megengedi remélni nekik a sikerek elérését.

Az a gondolat, hogy a próféták halála minden tettben kifejeződő prófétálásuk megkoronázása volt, egyértelműen vésődött be a tapasztalatok alapján tudatukba. A próféta munkája csendben kezdődik el és a leölésre vitt bárány hallgatásában válik teljessé (Ézs 53,7.). Mózes óta a próféták közben jártak a népért.

3). A próféta a valódinak elismert értékekkel szemben

A próféta és a nép, drámai találkozása a régi szövetség keretén belül a törvény, az intézmények és a kultusz területén történt.

A prófétaság és a törvény nem két különböző álláspont, csupán két különböző szerepről, egymástól el nem szigetelt részről van szó. A törvény minden időre kimondta, hogy mit kell tenni. A próféta leleplezte a bűnöket, melyek a törvény ellen támadtak. Azt különböztette meg őket a törvény képviselőitől, hogy egy eset elbírálásánál nem várt a próféta arra, hogy tanácsot kérjenek tőle, s egyenesen Istenre hivatkozott, mikor a törvényt összekapcsolta a létezéssel. A próféta néha jelképes szereplőket használ, máskor pedig közvetlenül emlékeztet egy adott cselekedetre. Esetenként meglepetésszerűen világít rá mondanivalójára. A törvény lényege azonban, melyre a próféták hivatkoztak nem azonos az írott szöveggel, mert az írás sosem tudja elérni azt, amit elér szavával a próféta, viszont ez olyan helyen hangzik el, ahol a jogot nemcsak visszautasítják, hanem ki is fordítják. A jelek megromlása esetén az egyetlen segítség a két jellemvonás megkülönböztetése: a rossz szellemé és Isten szelleméé. Ilyen helyzetben fordul elő, hogy két próféta szembeszáll egymással (Jer 2,8.).

A bűn nem az egyedüli téma, a társadalom állandóan változott. A próféták tudatosították a megváltozott viszonyok között az új erkölcsi állapotokat a társadalmi kapcsolatokban. Sok esetben szembehelyezkedtek a néppel, mely a múlt boldog képében látta boldogulásának lehetőségeit, és arról álmodozott, hogy a régi körülmények között annak hosszú volta biztosított lett volna. Isten prófétái szembeszegültek minden olyan áltanítással, melyek vonakodtak felnyitni az emberi szemeket a jelenek valóságos helyzete előtt. A helyes próféta soha nem keverte össze a múltat annak halott cselekedeteivel, s így akarták mindig példaként lebegtetni népük szeme előtt, amikor igyekeztek visszatartani igazi medrében a vallásosságot.

A prófétáknál kemény kifejezéseket találunk a kultuszra vonatkozóan. Ezek a korabeli helyzetet veszik célba, de elítélve azokat az áldozatokat, melyek valójában szentségtörésnek minősültek, s viszonylagos értékükre is ráterelték a figyelmet.

4). A próféta és az új rend

A próféták az élő Istent és teremtményét a pillanat egyediségében kapcsolták össze, de éppen ezért mutat próféciájuk a jövő felé.

Különböző időszakokban hangsúlyosan kifejezték a bűnös állapotot. Amikor jelezték, hogy a bűn elérte tetőfokát, akkor hamarosan Isten büntetésére is számítani lehetett. A buzdítással párhuzamosan megtaláljuk az ítélethirdetést is. A nép az Úr napját úgy várta, mint egy győzelmet, a próféták felfogásából viszont az derül ki, hogy a szőlős gazda kipusztítja a hitványnak bizonyult szőlőt. (Ézs 5,1-7.)

Ámostól kezdve a próféták tudták, hogy Isten nemcsak büntetni, hanem jutalmazni is tud. Isten indítványozta a szövetséget, s mert Izrael felbontotta, nem fog Isten is hasonlóan cselekedni. Isten ezért a büntetés után megbocsátással fog győzedelmeskedni.

Hózseásnál a szövetség a házasság képével társul, s annak megszegése hűtlenséget feltételez. A házasság ilyen értelemben továbbra is fennmarad, de csak a szeretet jegyében van értelme, ami lehetetlenné teszi az alkut és elgondolhatóvá a megbocsátást.

A száműzetés és az azt követő szétszóródás beteljesítette az ítéletet. A próféták megnyitották a nép szemét, és ezért megtapasztalhatták Isten büntetését. A száműzetés idején erről beszéltek a próféták, mikor a jövő ígéreteit emlegették. Nem az elpusztult intézmények helyreállítását, hanem egy „új” szövetséget helyeztek kilátásba. Ebben a távlatban a törvény nincs kiküszöbölve, de helyzete megváltozik: az ígéret feltételéből az ígéret tárgy lesz, az üdvösség. A prófétai tapasztalás mindent megragadott, hogy mindent meg is újítson.

A végleges prófécia megszületése azonos látással szemléli az igazságot, de az eseményeket is. A jövő előre mondása különböző formákat öltött. Néha a közeli eseményekhez kapcsolódott, amelyek nem voltak nagy jelentőségűek, de megdöbbentőek ugyan (Ám 7,17.). az ilyen megvalósult előrejelzések a távoli, egyedül döntő jövő előjelei. A felidézés módja mindig a történelmi Izraelben történik és kiemeli egyetemes jelentőségét is. Amikor a próféták az eseményeket az átélés szintjén írták le, akkor mindig számolni kell élményeik korlátjaival, de egyben az is kifejezésre jut, hogy a jövő már a jelenben működni kezdett. A próféták hozzákapcsolják a jelent a jövőköz, mert ebből lesz az igazi „ma”.

Újszövetségi prófétakép

1). A próféciák beteljesedése

Az Újszövetség tudatában van annak, hogy ószövetségi ígéretek teljesednek be benne. Különös láncszemet alkot Ézsaiás könyvéből a „Szolga éneke”, amikor a beteljesítés módjáról közelebbi hirdetést közöl. Az Újszövetség szívesen kiemeli Jézus életében azokat a részleteket, melyek beteljesítik az Írásokat.

Összegyűjtik a különböző kifejezéseket, melyek igyekeznek Jézus titokzatosságát közölni velünk. A „próféták”, „Mózes és az összes próféták”, „az Írások”, „Mózes törvénye, a próféták és a zsoltárok”, (Lk 24,25; 27,44.). az egész Ószövetség azonban az Újszövetség próféciájaként is felfogható (2 Pt 1,19.).

2). A prófétaság az újszövetségben

Jézus prófétai környezetben jelent meg, Zakariás, Simeon, Anna prófétaasszony és mindenek felett Keresztelő János társaságában. A régi prófétákhoz hasonlóan a törvényt a lét fogalmára fordította le, de egyben felismerte azt, aki az emberek között volt, majd bemutatta nekik. Jézus magatartása világosan különbözik Keresztelő Jánosétól, mégis sok prófétai vonást tapasztalhatunk benne. Magára ölti a próféták kritikus magatartását az általánosan elfogadottak mellett. Végül a régi prófétákhoz hasonlóan az ő próféciáját is elveti Jeruzsálem, mely a prófétákat is megölte. Ura maradt ennek ellenére sorsának, hogy betöltse a jövendöléseket, de egyben teljesítse Isten akaratát is. Ilyen vonásai alapján érthető tehát, hogy a tömeg prófétának nevezte, mely egyben kiemeltséget is hordozott magán. Személyisége jóval felülmúlta a prófétai hagyományt: Ő Isten szolgája, az Emberfia. Egyetlen próféta sem mutatkozott be úgy, hogy ő lenne az élet forrása. A próféták megjegyezték, hogy „Így szól Jahve!”, Jézus pedig: „Bizony, bizony mondom nektek…”

Az újszövetségi próféta feladatai közé az ószövetségihez hasonlóan nemcsak a jövő előremondása tartozik, hanem alá van vetve a többi próféta ellenőrzésének, s így nem követelheti magának a közösség irányítását. A prófétaság nem szűnt meg az apostoli korral, de nehéz megérteni és elfogadni a történelmi időszakok kiváló alakjainak prófétai ihletettségét anélkül, hogy ne vonjunk párhuzamot a küldetés nyilvánvaló tényével.

alkalmazás

1. 1. Kis- és nagypróféták

– jellemrajzok

1. 2. Vannak-e ma prófétáink?

Pap Gy. László