Példabeszéd – 4.
„A bogácskóró, mely a Libánonon van elküldött a Libánon cédrusfájához…” 2 Kir 14,9.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Ma a harmadik ószövetségi példázat képezi beszédem alapját, mely meglátásom szerint – hasonlóan az eddig tárgyaltakhoz – magában hordoz néhány, olyan alapvető mondanivalót, melyre jó odafigyelnünk.
1). A példázat előzményei figyelve, követem az előbbi gyakorlatot, s már a kezdet-kezdetén kiemelek néhány olyan tudnivalót, mely a példabeszéd könnyebb megértésére szolgál. Amásia, Judea királya háborúban legyőzte az Edomitákat. Ez a győzelem a szó szoros értelmében elbizakodottá tette a királyt. Ebből kifolyóan elhatározta, hogy követeket küld Izrael királyához, Jóáshoz. Sőt azt tanácsolta, hogy „nézzenek egymás szemébe”. Mai fogalmazásban azt mondhatjuk, hogy „mérjük össze erőnket, küzdjenek meg hadseregeink”.
Mint lenni szokott, a küldöttséget illõ bánásmódban részesítették, de ugyanakkor megfelelő válasszal kellett elküldeni a következő fejleményeket illetően. Jóás király sem bocsátotta el Amásia király követeit üres marokkal. Egy példabeszéddel üzent vissza Juda királyának.
2). A példabeszéd tartalmát az előzmények megismerése után ltájuk. Felfuvalkodottság, önhittség, de ugyanakkor bizonyos fokú önbizalom lett úrrá Judea királyán. Nem csoda, hogy ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódott Izrael királyának üzenete.
Az üzenetben a következőket tolmácsolhatják a követek: A Libánonon bogácskóró található. A bogácskóró mellett azonban termetes, sudár cédrusfák emelkednek az ég felé. A bogáncskóró aztán egyik nap gondol egyet magában és átüzen a cédrusfának, hogy adja férjhez leányait az ő fiához. Mielőtt választ kapott volna üzenetére, a Libánon vadai átszaladtak a cédruserdőn és letaposták a bogáncskórót.
3). A példabeszéd mondanivalója jelen esetben is beágyazódik a történeti eseményekbe. Egy szerény összehasonlítást kell elvégeznünk, és azonnal észrevesszük, hogy Jóás szavaiból is hiányzik a megalázkodó hangnem. Ellentétben velünk, – ő nagyon jól tudta, hogy mire képes Juda királya. Más szóval: Vajon elegendő-e a bogáncskóró tövise a megfelelő fenyegetéshez, vagy akár többre is szükség van a megmérettetés pillanatában?
4). A példabeszéd tanulsága korabeli és mai üzeneteket hordoz.
Első helyen éppen a hatalmat kell kiemelnem. Itt felsorolást érdemelne mindaz, ami a hatalmas és a bizonyos mértékig megalázott ember látásszögébe belekerül. Vagyis két oldalról kell szemlélnünk a hatalmat. Egyik részen, amikor saját birtokunkban van, melynek következtében mások fölött parancsolhatunk. Másrészt viszont úgy figyelhető, amikor rajtunk érződik a hatalmaskodásnak különbnél-különb formája.
A hatalom következtében bizonyos mértékig önhittség, elbizakodottság is lehet úrrá annak gyakorlóján. De nemcsak, hanem lelki- és szellemi vakságot is édezhet elő, melynek következtében képtelen felmérni képességeit, és azokat a lehetőségeket, melyeket éppen hatalmánál fogva kiaknázhat.
A példabeszéd tanulságának harmadik, nagyon fontos vetületét a törtetésben találtam meg. Ez így persze sokkal másabb üzenetet hordoz, mint a példabeszéd idejében. Ma ugyanis a házasságot elsősorban szerelemben és nem társadalmi rangban látjuk. Azt azonban egyértelműen kijelentjük, hogy szüleink ne szerezzenek nekünk férjet, feleséget, hiszen magunk szeretnénk megkeresni életünk párját, s aztán éppen szerelmünk alakulására bízzuk, hogy a leány, vagy a fiú tehetős, vagy éppen önbizalommal teljes családból származik-e.
5). A példabeszéd alkalmazása rendjén az előbbi fejtegetéseimet használom fel. Igazodom a példabeszédben foglaltakhoz, a korabeli történeti eseményekhez, de magához a szemlélethez is, mely meghatározta a követeknek elmondott példabeszéd lényegét.
a).Először a hatalom fogalmát boncolgatom, de egy egészen más megvilágításban. Nagy magyarunk, Deák Ferenc a következőképpen nyilatkozik a hatalomról: „Három hatalmat ismerek, melynek véleményemre és annak tervszerű nyilatkozataira nézve felelősséggel tartozom: mindenek előtt Istent, azután saját lelkiismeretemet, és az ország közvéleményét. Nagy fontosságot tulajdonítok ezen utolsónak is, de ha Isten és saját lelkiismeretem előtt tisztán állok, fájdalmasan bár, de nyugodt lélekkel tűröm a közvélemény kárhoztatását. Nincs nagyobb csapás, mintha valaki saját lelkiismeretével jön meghasonlásba”.
Amennyiben ezt a három hatalmat vetjük vizsgálat alá, akkor nyomban rájövünk arra, hogy még az utolsó, de egyben talán éppen a legfontosabb, a lelkiismeret ténye sem vetül fel a példázatbeli történésekben. Nem, hiszen a hatalmat bizonyos mértékig gyakorló király annyira elvakult, hogy semmibe veszi Isten hatalmát, mely megsegíthetné esetleges, és nemesnek ítélhető szándékaiban. De nem tűnik ki az sem a történetből, hogy felülvizsgálat alá helyezte volna alattvalói véleményét, vagy éppen hadseregének állsápontját a bekövetkező csata kimenetelét illetően. A lelkiismeretről pedig egyáltalán nem beszélhetünk akkor, amennyiben hatalmi érdekek miatt szerette volna feleségül adni Libánon leányait az ő fiához.
Tudjuk az események kimenetelét. De, amennyiben nem lennénk ennek ismeretében, akkor is egyértelművé válna, hogy Amásia túlértkelte hatalmát, és vele együtt azon képességeit, melyeket gyakorolhatott szűkös környezetében. Nem ismerte fel idejében, hogy a büszkeség alapja: hatalom, tudás, szépség, erő – mind rajtunk kívül eső dolgok. Egyiket sem tudjuk megszerezni, ha Isten nem akarja. Az alázatosság jelenti a helyes önismeretet. (Ismeretlen). Persze ez mind hiányzott a szóban levő király lelkiismeretéből.
b). A második gondolat másként hordozza a mai tanulságot. Szerintem legalábbis. Utaltam arra, hogy régebbi, de mai elképzelésünknek is megfelel, hogy saját magunknak keressünk élettársat, házastársat. Sőt, volt arra is példa, hogy nem érdekelte a gazdag leányt, hogy szegény fiú jár hozzá, és erősebb volt a gazdag legény szerelme annál, hogy ne vegye feleségül a szegény leányt. Ám itt nem erről van szó, hanem arról, hogy házasság révén egyesíteni kíván valaki olyan gazdagságot, mely aztán nemcsak jövőjét, hanem bizonyos fokig hatalmát is megszilárdíthatja.
Képzeljétek csak el szeretett Testvéreim a két növényt! Egyik oldalon magasodik a Libánon gyönyörű szép cédrusfája, mely egyben nemcsak a hatalom és erő jelképe volt a távolkeleten, hanem hamuját szertartási célokra is felhasználták. Alatta viszont meglapul a bogáncskóró, melyet úgy látok magam előtt, mint, ahogy gyermekkoromban megismertem: Szúrós, aránylag magas növény, melyen néhány gyapjú darabot lóbált a szél.
Bartalis János: Aranygyümölcsös Kosály című versében azonban valami másra is figyelmeztet minket:
|
(Engem milyen viharok téptek?) A katángkóró az út szélén, amelyen átgázolt száz szekér s állat, lám – kéken virít. Minden megalkotta a maga művét. |
Minden. A fű is, a fa is, a katángkóró is, a palánta is. Csak én állok tétován, üres kézzel. Csak én, az ember, csak én, csak én… |
Figyelmeztet a kék virágra. Csakugyan eléggé tetszetős kék virága van a bogáncskórónak, mely meggyötört törzséről is ágaskodva igyekezik ismét felegyenesedni, hogy azzal tetszelegjen, amije van. S hallottam még gyermekkoromban, hogy megszárított virágát teába főzik, hogy gyógyszerként hasson bizonyos megbetegedés alkalmával.
Amennyiben figyelembe vesszük a példázatbeli időszak házzassággal kapcsolatos szokásait, de a mai társkeresés nyitottságát is, akkor úgy érezzük, hogy megtorpanunk a további magyarázkodásunkban. Ez persze látszólag így is van, de a látszat sokszor megcsal. Ebben az esetben is. A történetből ugyanis nem a házasodást, nem is a vagyonösszesítést kell kiolvasnunk, hanem a felfuvalkodottságot, elbizakodást, önhittséget. Nincs semmi baj azzal, ha engem Isten bogáncskórónak teremtett. Azzal sem, ha éppen cédrusfa vagyok. De sem az egyik, sem a másik esetében nem jogosít fel származásom arra, hogy Isten akaratát megkerülve, a közösség szándékát mellőzve, saját lelkiismeretemet semmibe véve cselekedjem. Fontosnak minősül az, hogy úgy használjak, ahogyan megteremtett Isten. Akár hatalommal, vagy dicsőséggel, akár azok hiányában, de „megalkossam a magam művét”.
Végszó előtt hallgassuk meg Bánk József, katolikus püspök egyik nagyon helyes meglátását. Kissé szomorkás hangulatot üt meg az idézet, de szerintem kellőképpen összegezi azokat az érzéseket, melyeket felvillantott bennem a Bogáncskóró és cédrusfa példázata: „Vigyázz! Fortuna szekerén okosan ülj!… Elmúlik a gazdagság, a hatalom, a tisztelet is? A házakat, a földeket, a kincseket bizony nem teszik a fejünk alá. És mi az élet? – Küzdelem! „Légy gazdag, vagy koldus, szolga, vagy király, ifjú, vagy elaggott!… “Semmi sem állandó a nap alatt, sem az ifjúság, sem a vagyon, sem az egészség… Minden, amit a szem lát, a kéz megfog, nem más, mint málló por és hamu… A föld városaival, kincsesbányáival és mindennel, amit a hátán hord – az enyészeté lesz…” /Bánk József: Vasárnapok – Ünnepnapok: 433. Old./.
Törekedjünk, tehát arra, hogy olyan értékeinket kamatoztassuk, melyek Isten akaratával megegyeznek és embertársaink érdekeit képviselik. Ámen.
Pap Gy. László 