Tisztelettel és szeretettel hozom minden kedves érdeklődő szíves tudomására, hogy Debrecenben is nagyon jól működik az ún. „kormány ablak”, ahol kb. fél óra leforgása alatt egy személy kitöltheti és leadhatja a kettős állampolgársághoz szükséges kérvényeket, űrlapokat. Kimondottan érdemes odafigyelni arra, hogy a jelzett hivatalnál még nincs előrejegyzés, míg a városházán június végére van csupán hely.
Amennyiben az ismerősök közül bárkinek segítségre van szüksége ezen a téren, kérem forduljanak bizalommal hozzám, mert szívesen állok rendelkezésükre.
Tisztelettel jelzem a következőket:
- Minden 18 éven felüli kérelmezőnek szükséges a keresztlevelének hivatalos magyar fordítása
- Amennyiben saját és ősei születési helye Észak – Erdélyben volt, akkor annak a felmenőjének bizonyítása szükséges, aki 1940-1945 között, vagy 1895 előtt élt az adott helyen.
- A magyar felmenő bizonyítása során szükséges a keresztlevél, vagy halotti bizonyítvány hivatalos, magyar fordítására, illetve, az eredetire, amennyiben létezik ilyen a családi levéltárban.
- a Dél-Erdélyben élt felmenők bizonyítására szükséges a lelkész anyakönyvi igazolása.