– adventi beszéd –
„Jobb egy marék nyugalomban, mint két tele marék fáradság és szélkergetés árán!” Préd 4,6.
Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Advent második vasárnapja alkalmából választottam a mai bibliai alapgondolatot. Az időszak valóságot hoz el mindannyiunk részére, magát a várakozást. A beteljesülések viszont nem biztos, hogy abban a sorrendben következnek, ahogyan várjuk, vagy kérjük, viszont nem is jelennek meg mindenki életében. Éppen ezért a megelégedettség hangnemében hangsúlyozom mai mondanivalómat, hiszen nem várt módon, és mégis ennek szellemében fogalmazott a Prédikátor Könyvének írója. Persze nyomban hozzáteszem, hogy mégis csak jobban járunk egy összetett marok tartalmával, mint fél marok mennyiségével. Annál is inkább, ha valami olyasmiről van szó, mely halmazállapotánál fogva mind kevesebb mennyiségben marad összezárt ujjaink között. No de ne szaladjunk előre, hanem vizsgáljuk meg az üzenet mögött rejlő igazságot, advent egészére szóló reménységét.
Első helyen a nyugalommal foglalkozom, mert végeredményben ez meghatározója az alapgondolat szemléletének. Jobb ugyanis a nyugalom, mint a fáradozás, vagy nem beszélve a szélkergetésről, a teljes mértékben fölösleges ténykedésről. A nehézség azonnal szembetűnően megjelenik, hiszen legalább a jelenlevők meg kell egyezzünk a nyugalom fogalmának értelmezésében. Azt nem állíthatjuk, hogy a nyugalom ugyanazt jelenti mindnyájunk életében. Ami nyugalmat jelent az egyiknek, abszolút unalommá válik a másik számára, vagy éppen fáradságot eredményez. Azt mondjuk, hogy ezek szélsőséges eseteket szemléltetnek, hiszen vannak közöttünk olyanok, akik az ún. nyugalom óráiban nyugtalanabbak, ha nem tehetnek valamit. Mások viszont éppen egyfajta tevékenységnek köszönhetően helyezkednek nyugalmi állapotba. Nem részletezem ezt tovább.
Vannak némelyek, akik osztják a költő meglátását: /Megjön az éj, elszunnyad az élet/ /Mély nyugalomra ringat eget, földet,/ Ébredeznek túlvilági árnyak,//s látogatni kis lakomba szállnak./ (Lévay József: Est)
Ebben az értelemben sok embernek az alvás időszaka jelenti a nyugalom óráit. Úgy gondolkodnak erről, hogy ekkor megszűnnek létezni az élet számára, s még abban az esetben sem hajlandók megzavarni nyugalmukat, ha nem csak önmagukért felelősek egy családban, egy közösségben. Más szóval nem hajlandók feláldozni nyugalmuk egyetlen pillanatát sem másokért. Sem gyermekeikért, sem senkiért. Átadják magukat a mély nyugalomnak, semmiről és senkiről nem vesznek tudomást a nyugalom időszakában.
Igazán nincs részünk legtöbbünknek ebből a nyugalomból. Azok, akik felvállaltuk mások gondviselését, el sem tudjuk képzelni a zavartalan nyugalmat. Egyszerűen nem is éreznénk jól magunkat, ha zavartalanul tölthetnénk el egy-egy pihenésre szánt időszakot. A mi nyugalmunk éppen ezért nem is erről, hanem másról szól. A magunk fajta emberek könnyen elfeledjük a zavaró körülményeket, melyek pihenésünk idejében támadnak ránk. Lehet, hogy többé már vissza sem alszunk, de mindennél fontosabb, hogy szolgálatunkkal segítettünk valakin egy olyan órában, amikor az emberek többsége pihenéssel tölti idejét. Ezért mindennél fontosabb, hogy lelkünkben legyen meghatározó a nyugalom. Amennyiben nyugodt a lelkünk, bátor és szabad, – amint hangsúlyozza egyházi énekünk-, akkor minden rendben van. Ha nyugalmunkat a nyugtalan szív háborgása teszi zavarossá, akkor ennél rosszabbat el sem képzelhetünk. Gondoljunk csak arra, hogy a karácsony fele közeledő, várakozási időszakban milyen sokszor elmondjuk kérésként: Csak egészség, csak békesség, csak szeretet, csak nyugodtság legyen a világban! Mennyire fontos, hogy a karácsonytól megszokott ajándékok mellett ott legyen a nyugalom kincse is. Sőt. El sem tudjuk képzelni azt a családot, azt az ajándékozót, aki csak úgy ledobja a karácsonyfa mellé, alá az oda szánt ajándékait, és nincs türelme, hogy végig várja, amiként kibontják szerettei a kapott csomagokat, és arra sincs ideje, hogy nyugodtan megnézze: örülnek-e a felkínált ajándékoknak, vagy nyugtalanul nézegetnek újabbak után?
Ne haragudjon senki rám, hogy ennyire előrehaladtam a karácsonyi ajándékozás példáival, de úgy érzem, hogy nem vagyok képes másként szemléltetni a Prédikátor gondolatát. Feltettem ugyanis többször magamnak a kérdést, hogy igaziból mit kellene kérnem az advent időszakától, mire várok, hogy megkapjam a karácsony örömét? Eddig még soha nem találtam helyénvalónak a félmaréknyi nyugalom kérését, vagy ajándékát. Most azonban elérkezett az idő arra, hogy mélyen belássam ennek szükségét.
Sok család van ma világszerte, és környezetünkben is, akiknél nem lényeges az ajándékok pénzbeli értéke. Lényegtelen abban az esetben, ha szegényes az ajándék, és akkor is, ha drága. Egy azonban fontos az ajándékozások pillanatában: a nyugalom. Ha veszekedés zaja veri fel az egyik, vagy másik, talán a szomszéd ünneplésének világát, akkor bizony lehet ott akármilyen értékes ajándék, a nyugtalan szív, legyen az gyermeké, vagy felnőtté, nem örül a kapott ajándéknak. Éppen ezért hangsúlyozom, hogy kérjük együttesen a fél marék ajándékát egy olyan időszakra, melyben sok mindent várunk, nem elfogultan, hiszen tudjuk, hogy úgy sem kapunk meg minden, várt ajándékot.
A Prédikátor második gondolatában is szerteágazó véleményeket olvasunk. Mint más alkalommal, úgy most sincs elegendő idő a részletek kibontására. Megérzésemet, meglátásaimat foglalom össze, melyeket összehangoltnak érzek a bibliai vers üzenetével. Éppen ezért a fáradság tematikáját a küzdelem szemszögéből figyelem. Én is rájöttem , hogy „a rest kétszer fárad”, s ezért nem jó a tétlenség. Időnként kell szánnunk időt, energiát, hogy elvégezzük a szükséges feladatokat, és azon felül is. Érdekes Thorwald Dethlefsen meglátása, aki a következőket írja: „Mindenki, aki csak veszi a fáradtságot, és gondolkodni kezd önmagáról és életéről, alapvető kérdésekre fog bukkanni. Ha őszintén és előítéletektől mentesen számot ad arról, mit tud a világról és önmagáról, körülbelül a következő eredményre jut: Tudom, hogy létezem.” (Élet az élet után.). Szerintem, de bizonyára szerintetek is elsőrendű felfedezés ez, hiszen e nélkül csakugyan nem is beszélhetünk időleges, vagy állandó fáradozásról, küzdelemről. Mindannyiunk léte, szeretteink jelenléte nemcsak nyomatékot, hanem célt, értelmet is ad fáradozásainknak, küzdéseinknek.
A Prédikátorral azonnal megfogalmazom ezzel kapcsolatos, adventi meglátásaimat. Időszerűek azok a kérések, melyek erőt, egészséget kérnek mindennapi fáradalmunk, küzdelmünk elvégzéséhez. Azért kell kérnünk Istentől a segítséget, mert létünk biztosítása érdekében szükségünk van rá. Nincsenek mellékutak, és nincsenek olyanok sem, melyek emberre szabottan épültek volna. Küzdelem nélkül ugyanis nem tudunk előre haladni! – Amikor Macedóniai Fülöp király Aristotelesre bízta a fiatal Sándor matematikai tanítását, azt kérte tőle, hogy ne a megszokott fáradtságos úton vezesse. A bölcs így felelt: „A matematikában, ó király, nincsenek királyi hadi utak.”
Befejezésként maradt a szélkergetéses fáradozás, vagy küzdelem. Egyáltalán nem arról van szó, hogy megelégedhetünk egy félmaroknyi ajándékkal, amelyért nem kell semmit sem tennünk, hanem arról szól a Prédikátor üzenete, hogy sokkal jobb nyugalomban elfogadnunk egy fél maréknyi kincset, mint állandó fáradozás és értelmetlen, céltalan szélkergetés nyomán megszerzett két maroknyit tartanunk kezünkben, de ahonnan éppen a nyugalom áldása hiányzik.
Érdekes, és a Prédikátor gondolataihoz társítható meglátást olvastam Fuks Ladislavtól. Ez a következőképpen hangzik: „Az emberi lét véges volta miatt a gondolati pesszimizmus, hogy úgy mondjam – emberi dolog. Kétféle pesszimizmust jelölnék meg. Először a földhöz ragadt pesszimizmust, amely felismeri a lét bizonyos szinten céltalan voltát. /…/ A másik fajta pesszimizmust nevezhetem emberre szabott optimizmusnak is. Átfogó célt adni az értelmetlen részleteknek, és ha lehet értelmesebbé tenni a részletet magát.”
Arra gondoltam, hogy nem is lehetne értelmesebb célt adnunk adventi várakozásunknak, minthogy szót fogadunk a Prédikátornak, és nem pazaroljuk fölöslegesen energiánkat olyan küzdelemre, melynek egyáltalán nincs értelme. Arra viszont érdemes jobban odafigyelnünk, hogy az adventi időszak várakozásában a céltudatos cselekvés, imádság határozza-e meg mindennapjainkat!?
Jól hallottátok Kedves Testvéreim! Nem elegendő, ha csupán a négy adventi vasárnapon végezzük az ünnepnapok legáldásosabb feladatát, az imádkozást. Naponta meg kell ismételnünk ezeket, hogy ilyen értelemben is kitartóaknak bizonyuljunk. Természetesen nemcsak az imádság kell fontos legyen, hanem végeznünk kell továbbra is feladatainkat, melyek fáradságosak ugyan, de meghozzák a nyugalom ajándékát. Azt ugyanis, hogy nemcsak magunk, hanem szeretteinkkel együtt örvendhetünk megvalósításainknak. Így töltsük a néhány napra terjedő, várakozási időnket! Ámen.
Pap Gy. László 