16 – A szőlőmunkások

Bibliai olvasmány: Jób 34,2-12.

A SZŐLŐMUNKÁSOK

„Hasonlít ugyanis a mennyek országa a gazdaemberhez, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe.”  Mt 20,1.

Kedves Atyámfiai, Testvéreim!

Ma egy olyan példázat kerül tárgyalásra, melynek közmondássá vált záró gondolata. Megosztottan vélekedünk ezzel a jézusi mondással kapcsolatosan, hiszen a Mester ebben „előnyről” és „hátrányról” beszél. Előnynek számít az elsőbbség, hátránynak a sor bezárása. Előnynek számít, amennyiben valaki utolsónak érkezik egy megadott helyre, s ennek ellenére elsőként kap bebocsátást. Hátránynak minősül ezzel szemben, ha valaki elsőként érkezik, s hosszú várakozás után tapasztalja, hogy mégis utolsóként maradt a célba érkezésnél. Persze így van ez, amennyiben közéleti példáink többségét vesszük tárgyalás alá. A sorban állások rendjén szinte tapasztalati tényezővé vált – nemcsak a kommunista érában, hanem napjaink gyógy ellátási-ellenőrzési központjaink ajtói előtti állásában is -, hogy szemtelenül előnyös helyzetbe kerülnek sokan a későn érkezők közül. Szinte elsőnek kapják meg a megfelelő eligazítást, kivizsgálást.

1). A példázat előzményeként elmondhatom, hogy Jézus Jeruzsálem felé tart, amikor változatos tanításban részesíti követőit. Van egy burkolt érzésünk, hogy jó lenne Jézusnak feloldania a példabeszédben szereplő megállapítást. Azt ugyanis, hogy nem a véletlenszerű egybeesések adják életünk velejáróit, hogy néha elsővé, máskor viszont utolsóvá, aztán utolsóként elsővé válunk. Jézus felfogása tükröződik a példabeszédben, s mi erre fektetünk most hangsúlyt. Az ő követése szigorú feltételeket szab. Az azonban más kérdés, hogy kihez és mikor jut el tanítása. Sőt, mikor talál meghallgatásra, megértésre és követésre. Attól a pillanattól kezdve, hogy valaki Isten országa ügye mellett elkötelezte magát, „sorban álló” embernek bizonyul. Az azonban válogatott felfogások kérdése, ami ezután történhet. Ebben van elrejtve a jézusi tanítás lényege, valamint a példabeszéd mindenkori és mai tanítása, üzenete is.

2). A példabeszéd tartalmát meg kell ismernünk ahhoz, hogy pontos irányultságot adhassunk rászabott gondolatainknak. Hasonlatképpen azt mondja Jézus, hogy Isten országa olyan, mint egygazdaember, aki kora reggel kiment a piactérre, hogy munkásokat, napszámosokat fogadjon szőlősébe. Néhány munkással megegyezett abban, hogy napi bérükként egy dénárt kapnak fizetésképpen. Másodszor, harmadszor, negyedszer, sőt ötödször is kiment a piacra, s mindannyiszor ismételten munkásokat fogadott fel szőlősébe. Az elsőhöz hasonló bérezés mellett.

Amikor eljött az este, hívta vincellérjét, akinek megparancsolta, hogy maradéktalanul fizesse ki a munkásokat, de kezdje azokkal, akik utolsókként kezdték a munkát, és fejezze be a bérek kifizetését azokkal, akik kora reggel álltak munkába. A parancs teljesítését némi felháborodás követte, hiszen az első munkások – látva az utolsók kifizetését, – abban reménykedtek, hogy bérnövekedésben lesz örömük. Elégedetlenségüknek adtak hangot akkor, amikor tapasztalták, hogy ugyanannyit kapnak, mint amazok. Ekkor a gazda rávilágított szabad akaratára, de igazságosságára is. Először tudomására hozta a munkásoknak, hogy saját pénzével azt tehet, amit éppen akar, másodsorban pedig mindenkinek azt a bért fizette meg, amivel felfogadta. Végső következtetésként pedig csak annyit mondott, hogy: Így lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.

3). A példabeszéd mondanivalójának ismertetésekor, van néhány, olyan pont, melyekbe mindenképpen bele kell kapaszkodnunk annak érdekében, hogy ne csak saját szemszögünkből figyeljük az eseményeket, hanem megértsük mind a gazda, mind Jézus, mind pedig Isten szándékát.

a). Először a gazdára esik figyelmünk, aki jelen példabeszédben Istent jelképezi. Isten, tehát munkásokat keres „nagy szőlősébe”, Isten országába, aki hajlandó bizonyos, előre megállapítottbért fizetni a kötelességekkel járó feladatokért. Tapasztaltuk, hogy a példázatbeli gazda legalább öt (5) alkalommal ment ki a piactérre azért, hogy alkalmi munkásokat fogadjon szőlősébe. Ez azonban másként értelmezendő Isten országának ügyét vizsgálva. Az ugyanis, hogy a mindennapi élet rendjén, egy szőlősgazda reggel korán ment ki munkások felfogadására, majd kilenckor, tizenkét órakor, három órakor és du. öt órakor is, ez Jézus korában csak természetes lehetett, amikor 12 órás munkanapról beszéltek. Isten országában azonban nem egy napos munkaidőre van bontva a részvétel, hanem egy folyamatos felfogadásról és munkavégzésről van szó. Az időpontok azonban itt is különböznek. Melyik az a nap – mondjuk -, melytől kezdve beállunk Isten szolgálatába? Melyik az a nap, melytől fogva csakis a szeretet parancsának élünk? Éppen ezért, más és más megítélés alá esik a napszámosok napi bére, és azok fizetése, akik Isten országa ügyének munkásaivá szegődnek.

b). A második, fontos tényezőt a napszámos, a mindenkori munkás, illetve Isten országa munkásának jelenléte adja. Egy napszámos a múltban és napjainkban is, akár alacsony bérért is köteles elvégeznie a felvállalt munkát. Ez a bér akár az elképzelt béren jóval alul is maradhat. A példázatban szereplő bér megalázóan alacsony, hiszen egy dénár 17 amerikai centnek felel meg. Isten országában azonban nincsenek napszámosok és nincs egy napra terjedő fizetés. Sőt, a fizetés kérdése is átfogalmazásra, átformálásra szorul. Isten országa munkásai mindenek előtt önként vállalkoznak, és nem a napi megélhetés reményében. A napszámos ellenben a maga és családja fenntartása érdekében vállalja alacsony bérért is a munkát, míg Isten országában magáért az ügyért, s az ebből fakadó örömért, megelégedésért történik a munkavállalás.

Persze, akár a napszámos életében, akár Isten országa munkásainak esetében eljön az „este”, a fizetés pillanata. A napszámos megkapja a megegyezés szerinti bért, Isten országa munkása pedig várja az isteni igazságszolgáltatást. A napszámosnak szüksége van a pénzre, Isten országa munkásának viszont nem minden esetben fontos, hogy elnyerje Istentől jutalmát. Lássuk pl. saját magunkat, az unitáriusokat!

c). A fizetéssel kapcsolatosan azonban még nincs vége a javadalmazás körüli bonyodalmaknak. A példázatban felháborodnak a korán munkába álló napszámosok, mert ugyanannyi fizetséget kaptak, mint azok, akik utolsóként álltak munkába. Két meglátás érvényesül ebben az esetben. Az egyik agazdaszabad akarata, valamint Istenmindenhatósága, a másik pedig az igazságosság. Igazságos a gazda és igazságos Isten is.

Elégedetlenség övezi a munkások egy részét a kifizetés miatt, de amennyiben megkülönböztetésről beszélünk, az igaziból csak annyi lehet, hogy a későn érkezők kapták meg elsőnek bérüket. A megegyezésben azonos összeg szerepelt minden esetben. Így hát, nem lehetünk részrehajlóak a napszámosok mellett, amikor csakugyan szabadon dönthetett a szőlős gazda saját pénze felől. Azt is mondhatnánk, hogy egyfajta „alamizsnát” osztogatott csekély, vagy semmi munka ellenében.

Isten mindenhatósága nyilvánvaló életünkben, de az esetleges „megkülönböztetések” nem szabad ingerültségre indítsanak. Lehet, hogy egyik-másik embertársunk könnyebben hozzájut élete előnyeihez, de ez nem jelenti azt, hogy megkülönböztetett helyük lenne Isten gondviselő szeretetében.

A másik, ide vonatkozó probléma az igazságosság. Jézus példabeszédében igazságosnak minősíti a szőlősgazdát, de igazságosnak kell tartanunk mi is őt. Emberileg. Az igazságszolgáltatás Istenre vonatkozó részeivel már több alkalommal is foglalkoztam, s ezért most csak annyit jegyzek meg, hogy én azokra bízom, akiknek igényük van erre. Számomra elegendő a hitem, hogy Isten mindenkor és mindenkivel igazságosan cselekszik, és igazságos lesz akkor is, amikor „esténk”, elmúlásunkalkalmával megítéli életünket.

4). Kedves testvéreim, Atyámfiai!

Az alkalmazásra maradt csupán időm. Lassan alig egy hónap választ el az Október 23.-i ünnepünktől. Nem lesz nagy sorállás az ünnep kapujában – mondom ezt a régi tapasztalatok alapján. Pedig sokan ott kellene lennünk, azok, akik megérték a viharos időszakot, azok, akik elmenekültek, de azok is, akik később láttuk meg Isten szép napját, s ráadásul még kaptunk egy ünnepet.

Az utolsókból lesznek elsők, az elsőkből pedig utolsók – gondolata adja az alkalomszerűséget. Vannak, akiknek számít az elöl ülés-állás. Vannak, akiknek nem. Vannak, akiknek fontos a bér, de nem fontos az, hogy érte minőségi munkát végezzenek. Vannak, akiknek mindig fontosabb a mások könnyű érvényesülése, mint az, hogy saját maguk tisztességre, becsületre törekedjenek. Vannak, akiknek az számít egész életében, hogy mi is lesz végső jutalmuk, de vannak, akiknek az a fontos, hogy tisztességesen, becsületesen, szeretetben végezzék mindennapi teendőiket.

Összegezésképpen elmondhatom, hogy a példabeszéd sok igazságot felpattantott bennünk. Nemcsak a pénzes, gazdag emberek önkényét, a szegény, napszámos életre szorultak kiszolgáltatottságát, hanem az igazságosságot is szemlélhettük. Legyünk igazságosak Istennel, életünkkel, embertársainkkal és sorsunkkal szemben! Végezzük úgy feladatainkat, hogy ne napszámosokként, alkalmi munkásokként, hanem szív-lélek szolgákként tartson számon Isten az ő szőlősének kertjében, országában. Ámen.

Itt olvasható a beszéd: PDF formátumban.