– általános beszéd –
„Úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és ártatlanok, mint a galambok.” Máté 10, 16.
Szeretett testvéreim, Atyámfiai! Jézus kiküldi tanítványait, s olyan atyai tanácsokkal látja el, melyek egy komoly munkára készítik fel őket. Nem kecsegtető az, ami fogadja a munka folyamán őket, viszont ez nem jelenti azt, hogy kudarccá válik a vállalkozásuk -, hiszen majd hoz örömet a küldetés, de számítaniuk kell arra, hogy részesülnek az ellenállás különböző megnyilvánulásaiban, a kitaszítottságban, a megvetésben, a megalázásban is.
Komolyan felkészíti tanítványait, mikor próbaként kiküldi Izraelbe őket, s így a tanítványok egy olyan küldetés részévé váltak, melyben minden emberi nyomorúság orvosai lehettek, s emiatt kapták meg az „apostol” megnevezést, a küldött, követ nevet.
Az apostolok névsorából kitűnik, hogy minden rendű és rangú ember jelen van, s így tehát Izrael minden néprétege képviselve is van: vámszedőtől kezdve a galileai halászokon át a farizeusi zelóta párt tagjáig, a csendes, visszahúzódó embertől az örökösen hangos, elvakult rajongóig.
Jézus részletes útbaigazítása során felvilágosítja tanítványait, hogy, amíg nem végezték el Izrael fiainak ébresztgetését, addig nem léphetnek át népük körén. Egyelőre ott nem is kell aggódniuk megélhetésük fölött, hiszen örvendhetnek népük vendégszeretetének, s emiatt nem kell törekedniük anyagi javak szerzésére, sem emberi biztonságukat nem kell félteniük.
Mindenüvé Isten békessége kíséri, s így természetesen mindenkivel kell vállalniuk a közösséget, aki elfogadja az üzenetet. Minden azonban nem ilyen egyszerű, mert éppen népük körében is teljes kiszolgáltatottságban kell járjanak, viszont nincs okuk az aggodalomra ezekben a helyzetekben sem, mert Isten nem hagyja magukra őket és ezért okosak és megvesztegetetlenek maradnak küldetésükben.
Olyan sors vár rájuk, melyben az üldözés minden formáját kipróbálják rajtuk, de azokban a nehézségekben sem lesznek soha magukra hagyva, mert Isten velük jár a küldetésben, s a megfelelő pillanatban a legszükségesebb szót adja szájukba, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
A tanítványok ellen egyetemes ellenségeskedés ébred, viszont azért senkinek nem szabad kétségbe esnie. Hősiességnek nincs helye, mert, aki az evangéliumot hordozza, kihívó hősködéssel nem szíthatja a békétlenség tüzét. Kétségtelenül keserves dolog elviselni a bántalmakat, de az kell megnyugtassa őket, hogy ugyanezeket szenvedte el Jézus is. Jézus a békesség fejedelmeként jött a világba, de ez nem jelentett soha megalkuvást, mert egy állandó harcot folytatott a jó, a szeretet győzelméért. Tudja, hogy örömüzenete megosztást jelent közeli hozzátartozói, de tanítványai között is, s ezt tudniuk kell a tanítványoknak is. Az evangélium szava, a társadalmi együttélés legbensőbb köreiben is ellenségeskedéseket fog kiváltani, s így a legközelebbi hozzátartozók is egymás haragosaivá válnak. Állandó készenlétet követel és egy olyan önzetlen szolgálatot, melyben lemondanak tanítványai földi életük előnyeiről és kényelméről.
A kiküldetési beszéd végén Jézus még egyszer visszatér a kezdetben használt gondolathoz és kihangsúlyozza ismét, hogy Izraelben lesznek olyanok, akik befogadják a tanítványokat, de olyanok is, akik nem. Az ő követésében nem szabad arra gondolniuk, hogy munkájuk személyes kérdés, mert, aki befogadja őket, az éppen Jézust fogadta be. Így tehát a tanítványok annak a vendégszeretetnek örvendhetnek, mint az ószövetségi próféták, akiket annak idején vendégül láttak. Előfordulhat az, hogy Jézus küldötteit kicsiknek találják, de Isten éppen a kicsik ügyét karolja fel a földön és, aki felismeri a kicsikben az emberszeretet igényével jelentkező Jézust, bizonyos lehet a gondviselő Isten jutalmazó szeretetében.
Kétféle fontos tanulság pattan ki a fentiekből:
1. Kiküldött tanítványok vagyunk, akik különbözünk egymástól ugyan, de mindannyiunkban meg van igyekezetünk a jóra.
2. Farkasok között élünk, ahol okosnak és szelídnek kell lennünk, s emiatt őszintén szembe kell néznünk a valósággal még egyszer, hiszen mindenki elvárja tőlünk ezt, s a más véleményére is odafigyelve, bizony minket is egy kicsit farkasoknak neveznek. Kérdésünk lehet, hogy tehetünk-e erről, amennyiben elfogadjuk, hogy nem az élet tett ilyenekké bennünket, bár farkastörvény uralkodik, ami nem jellemző minden emberre.
Én egy harmadik tanulságért is választottam beszédem alapjául a tanítványokat kiküldő beszédet.
1. A szó szoros értelmében értelmezhetem magamra a küldetést, mert elsősorban is engem küldtek, nem hívtak, amiért eszem ágában sincs farkasoknak nevezni azokat, akik nem akartak. A tanítványoknak vállalniuk kellett a próbát, viszont nekem kötelező a parancs. Mégis megegyezem abban velük, hogy ők is és én is vállaltam a küldetést.
2. A tanítványok is különbözőek voltak, mint, ahogy mi is azok vagyunk, de igyekeztek ők és igyekszünk mi is megfelelni a jézusi elvárásoknak.
3. Nehéz ma megmondanunk, hogy milyen bőrbe bújhatunk ahhoz, hogy jól legyen dolgunk. Isten a megmondhatója annak, hogy van-e valaki, aki nem viselhetné ma már az unitárius címert a kígyó és galamb jelképével, ha okos és szelíd akar maradni ebben a látható farkas – küzdelemben?
4. Én megértettem a tanítványok helyzetét és azt is értegetem, hogy a mi életünk is egy állandó küzdelem, viszont azt egyáltalán felfoghatatlan, s magamnak megmagyarázhatatlan, hogy végül is ki a farkas és ki a bárány közöttünk? Az aztán teljesen érthetetlen számomra, hogy miért viaskodunk egymással, mint a farkasok és főleg saját magunk ellen?
Ti meg tudjátok talán mondani, hogy mi értelme van ennek az ádáz küzdelemnek?
– választ tudtok adni arra, hogy miért adja törvényre atyját a gyermek, és miért tagadja meg édesanyját, ki saját testéből táplálta őt. Magáért tenné ezt, mikor semmit nem nyer vele?
– Meg tudjátok mondani azt, hogy miért nem küzdenek ma a testvérek inkább az áldásért a vagyon helyett, s miért van az, hogy két méter mélyről inkább a végrendeletet kaparnák ki, mint az elveszített, drága szülőt?
– Tudtok-e feleletet adni arra a kérdésre, hogy miért bántjuk ma mindig egymást, s haragosokként képesek vagyunk – ha megtehetnénk – még Istent is befolyásoljuk, hogy rosszat tegyen haragosainknak? Miért van az, hogy évek múltán is haragszunk, s ha megbocsátottunk is, de nem tudunk végleg feledni?
5. Ezt nevezzük mi farkas viadalnak, Testvéreim?
Bevallom őszintén, hogy nekem ebből a küzdelemből bőven elég volt. Élni szeretnék végre, de mellettetek, akiket naponta így nevezhetlek: drága szüleim, családom, híveim, embertársaim, Testvéreim! Csak annyi értelem kell, hogy mindenki belássa azt, hogy egyformák vagyunk abban, mikor csendes hajlékot akarunk: magunknak és az örökkévaló Istennek. Egy lelki házat, s annak olyan nyugalmat, melyet soha senki fel nem dúlhat. Végül is ez az egész életünk egy nagy ház, melyet Isten szentel meg azáltal, hogy itt szerethetjük: a szülőföldet, melyen élünk, embert, akihez szorosan hozzátartozunk és Istent, kitől függ minden.
6. Ez az út volt a tanítványoké, melyen útjelző táblákat állított fel Isten, hogy segítse őket a bizonytalanságban. Egy ilyen irányító tábla számunkra is a jézusi kijelentés: Legyetek okosak és legyetek szelídek. Vigyáznunk kell, mert szűkös az időnk. A tanítványok messzire előttünk járnak. A harcot régóta befejezték az okos farkasok, s így magukra maradnak az önmagukkal viaskodók.
7. Szálljunk szembe a távolsággal, mely még mindig elválaszt egymástól, s ne várjunk többé a kedvező szélre. Nyújtsuk a kezünket egymás felé, hogy végre segíthessünk egymáson, hiszen segítségképpen felénk is nyúl egy másik kéz.
8. Bárki farkasnak nevezhet engem, a késői jézustanítványt is, hiszen mindenkinek szabad nyilatkoznia, jogában áll, hogy azt szólja, amit gondol, de ennek az embernek meg kell végre tudnia, hogy ez a „farkas” már régóta feladta a viaskodó küzdelmet, mert élni szeretne. Arra kérlek tehát, hogy ti ezt az egyet adjátok meg nekem!
Kérjetek tőlem bármit, abból, amim van, megosztom veletek, csak hagyjatok csendben engem is élni itt! Hagyjátok meg: érzelmeimet, rokonaimat, édes magyar anyanyelvemet, szülőföldem rögét, melyet atyám is azért vert szét, hogy belekényszerítse azt a magot, melyből kenyér lett családunk asztalára, hogy emberré válhassak én is, hagyjátok meg sok nehézséget és bút látott Unitárius Egyházam szerinti vallásomat. Hagyjátok meg nekem a szót, mely kedvesen csüng alá sok ember ajakán és adjatok egy kis helyet a lelketekben családomnak és Istennek, kinek akaratából vagyok végső soron itt hirdetni az evangéliumot.
9. Múltunk bizonyság volt arra, hogy az összekulcsolt kezek milyen sokszor megsegítették a küzdő embert. Ezt kell nekünk tennünk akkor is, mikor feldúlják családi fészkünk, felborítják békességünk asztalát, ha testünket összetiporják, s ha minden, ami szép és jó volt létünkben elhagyna egyik pillanatról a másikra
10. Egymás kiegészítésére, segítségképpen vagyunk, és ezért van velünk Isten. Fogadjuk meg Jézus szavait, s menjünk embertársaink felé: én látom, hogy nem farkasok ők, csak másként küzdenek az életért: kissé embertelenül. ámen.
2008. márc. 2
Pap Gy. László 