Őszihálaadás – 2011

Bibliai olvasmány: 138. Zsoltár

Folytonos hálaadás

Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. 2Tessz 2,13

Kedves ünneplő Testvéreim! Tapasztaltam, hogy Pál apostol leveleiben meg jelen, visszatér, felszínen marad a folytonos hálaadás. Ez adta az ötletet mai beszédem címéhez és mondanivalójához. Tekintettel arra, hogy szeptember utolsó vasárnapja, azaz őszihálaadás ünnepe van a világ unitáriusai vallásos életében, mi, is hozzáadjuk lelkületünket ahhoz a közösségi imádkozáshoz, mely ma átfog bennünket.

Szokáshoz híven megmaradok a rendelkezésemre álló időkeretben és ezért a lehető legrövidebben fogalmazom meg ünnepi gondolataimat. A mai szentleckéből három fontos üzenetet ragadtam ki, melyekhez hozzáadom saját véleményemet és ünnepre szóló jókívánságomat. Ne feledjük , hogy a kiválasztott alapgondolatot áthatja az imádságos lelkület és valami misztikus gondolat is. Utóbbit jelen alkalommal nincs időnk részletezni. Különben is elég nehezen elfogadható és bejárható a páli gondolkodás útja!

1). Azt mondja az apostol a korinthusibelieknek, hogy folyamatos hálaadással tartoznak, hiszen Isten szeretetével veszi körül őket. Arra kell gondolnunk, hogy ez a folyamatos hálaadás nem hangosan recitált, egyfajta dicsérő szöveg, melyet azért fogalmaznak meg és mondanak el, hogy boldogok legyenek a korinthusiak, hanem ez a folyamatosan elmondott imádság kiemelt gondolata. Ahogy az író is fogalmaz: „Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét – gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. /…/!” (Neale Donald Walsch)

2). A második üzenetben arról értesít bennünket az apostol, hogy Isten kezdettől fogva kiválasztott minket. Ez természetesen más, mint az eleve elrendelés bonyolult problematikája. Arról szól az apostol, hogy a korinthusiak, s így mi érdemesültünk arra, hogy Isten kiválasztott népének tekintsen. Kiválasztott a feladat elvégzésére, mellyel közelebb kerülünk az ő országához és ebben másoknak is segítséget nyújtunk.

„Az volna az igazi, ha azzal, akit kiválasztottunk, vagy aki bennünket kiválasztott, szüntelen ragyogás lenne az élet, végeszakadatlan pihenés, /…/ nyugalom. A biztos tudat, hogy van mellettünk valaki, csak a kezünket kell kinyújtanunk érte, valaki, aki egy hangon zeng velünk, alárendelt, és velünk van tele, és akárcsak mi, ő se vágyik máshová. Hogy mindent ellepjen körülöttünk ez a zsibbadtság, amely gúzsba köti az elmét, és meghiúsítja az árulásnak még a gondolatát is.” (Francois Mauriac)

3). Azzal fejezi be az apostol üzenetét, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Olyan vallásos fogalmakat sorol fel az apostol, melyek egyre idegenebbek hátköznapi nyelvezetünktől és bizony sokszor még vallásos meggyőződésünktől is. Maradjunk annyiban, hogy hálaadó ünnepünk hagyományápolás és lelki művelés célját szolgálja, s így nem kell ma vallásos értekezéssel foglalkoznunk. Bőven elegendőnek bizonyul, ha megértjük, elfogadjuk, a jövőre nézve magunk számára is kötelezőnek tekintjük, hogy hálaadással tartozunk Istennek azért, mert szentlelke segítségével az igazságban való hit által megváltást nyertünk. Sok mindenre. Fájó gyötrelmeinkre, szomorú bánatunkra, mulaszthatatlan gondjainkra, mindennapi életünk megoldásra váró feladataira. Megváltásnak bizonyul, ha ráébredtünk arra, hogy az „ember nem hozhat ítéletet sem önmaga, sem mások fölött. Mert nincsen abban a helyzetben, hogy az igazságot áttekinthetné. Az igazságot rá kell bízni Istenre. Aki tudja, mi az igazság, s aki nem büntetni, de gyógyítani akar. (Müller Péter)

Végül pedig egy vallomással zárom ünnepi gondolataimat, mely akár sajátom is lehetne, de nem én találtam ki: „Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében – tudom, hogy Ő létezik.” (Carl Gustav Jung)

Adjon Isten lélekből fakadó hálaadást mindnyájunknak. Ámen.

Bővelkedő hálaadás

 

Őszihálaadási ágenda

Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban. Kol 2,7

Kedves úrvacsoravételre készülő Testvéreim!

Arra int Pál apostol, hogy verjünk gyökeret Jézus tanításaiban, épüljünk rá a lefektetett tanokra, erősödjünk meg a hitben és, amikor ez mind megtörtént velünk, akkor bővelkedjünk a hálaadásban. Úgy tűnik, mintha sokat akarna, várna el tőlünk az apostol, pedig egyáltalán nincs szó erről. Régóta megtanultuk, hogy mi Jézus tanításának alappillére, melyre azóta építgetjük a magunk kis életét, és folyamatosan arra törekszünk, ha jól van dolgunk a nap alatt, vagy éppen borús időszak köszönt ránk, hogy erősnek bizonyuljunk a hitben, össze ne roppanjunk életünk megpróbáló terhei alatt.

Verjetek benne gyökeret – hangsúlyozza az apostol. „A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.” (Pam Brown)

Ha egy életre szóló barátság ennyire áldásos lehet, mennyivel inkább gazdagítja életünket Jézus barátsága! Ebbe a barátságba belegyökerezni nem azt jelenti, hogy tétován figyelünk a semmibe, hanem állandóan számíthatunk Jézus támogatására. Folyamatos segítségére.

Épüljetek rá Jézus hitére és meggyőződésére – folytatja Pál. „Mert a boldogságra kevés csak a jelen,/ A múlton épül az s az emlékezeten.” (Tompa Mihály) – hangsúlyozza a költő. Nekünk is ebben a pillanatban legszentebb feladatunk, hogy ráépüljünk múltunk hagyományaira. Belekóstoljunk ismét annak a kenyérnek és bornak ízébe, melyhez foghatóval nem találkozunk a mindennapok rendjén. Itt közösséget vállalunk azokkal, akik nemcsak egy égbolt alatt élnek velünk, hanem egy akolba tartozunk Isten világában.

Erősödjetek meg a hitben – halljuk az apostolt. És mit mond a megerősödésről a gondolkodó? „Vannak sebek, amelyek csak akkor fájnak, ha megmozdul az ember. Az állóképet lassan megszokja az ember, a változatlanság, a kép elemeinek egymáshoz való változatlan viszonya hasonlít a logikához, ahogyan a törvényszerűt az állandóban keressük, tehát lassan magyarázatot kapott bennem minden, és mert az emberben az alvadási, a gyógyítási és gyógyulási tendenciák nagyon erősek, előbb vékony réteg növi be a legfájdalmasabb pontokat, aztán mind jobban erősödik ez a réteg, ezen siklik át, ezen ugorja át az ember a kezdetben érthetetlent, képtelent, elviselhetetlent.” (Bodor Pál)

Azt szeretnénk, ha egyszerre átugorhatnánk életünk kellemetlen időszakán. Úgy jönne a változás, mint a váratlan öröm. A hitben való megerősödés fokozatosan veszi át a helyét a bizonytalanságoknak, a kellemetlennek, a bajnak. Először csak a lélek felületén, majd, behatóbban is leszáll annak mélyére.

Végül pedig arra kér az apostol, hogy bővelkedjünk a hálaadásban. „Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.” (Marcus Tullius Cicero) Most képzeljétek el, hogy mennyivel boldogabbak lehetünk, ha Jézus barátainak tekint. Ezért viszont soha nem szabad elfelednünk, hogy unitáriusokként, de egyébként is hálával tartozunk Istennek. Az elvett jókért, mindazért, amiben bővelkedtünk és azért is, amiben úgy látta Isten, hogy jobb, ha próbára tesz.

Vegyük jó szívvel a kenyeret és a bort! Tekintsünk vissza vallásos életünk múltjára! Csendben bánjuk meg múltbeli tévedéseinket és miért ne tehetnénk egy szerény ígéretet önmagunknak, egymásnak és Istennek, hogy betartva az apostol tanácsait arra törekszünk, hogy megmaradjunk az őseink által kitaposott ösvényen.

Imádkozunk hangosan ismét azokért, akik nem lehetnek itt, hiszen gyötrelmes napokat élnek bajuk, bánatuk, betegségük miatt. Gyógyulást kérünk számukra Istentől és azt az örömet, hogy mielőbb, de legkésőbb karácsonykor együtt állhassunk ki ide az úrasztala köré. Ámen.

Debrecen, 2011. szeptember 25-én