2010.06.13 – Homályos látás

Bibliai olvasmány: Mt 6,19-33.


– általános beszéd 2010.-

„Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek”. 1Kor 13,12

Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Lassan a végére érek Pál apostol Korintusi levele 13. része ismertetésének. Ma már pontosan látjuk, akik végig követtük a „fejleményeket”, hogy milyen változatos és érzelem dús az a szeretet, mely nem csak a szomszédban él övéi iránt, hanem bennünk is munkál állandóan, míg járjuk mindennapjaink rögös útjait. Nem az én tisztem, hogy megállapítsam ebben a pillanatban, hogy érdemes volt-e verseire bontanom Pál apostol levelét, és nem is az a fontos, hogy levonjunk általánosnak minősíthető következtetéseket. Mindennél lényegesebb, ha valaki talált magának legalább egyetlen mondatot, melybe belekapaszkodhatott az elmúlt időszak során, s mely egyfajta kiutat is jelentett abból az összevisszaságból, mely sokszor jellemezte egyéni életünket.

Az utolsó előtti versben még három gondolatot kell körbejárnom. Ezt megelőzően, hadd ismételjem meg a szentleckénket, mely régies formában, de meghatározott módon ismerteti velünk gondolkodásunk irányát. „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek”.

1). Ma még a tükörben látunk – ismételem az apostollal. Gondolhatunk a kor adta tükreinek gyenge minőségére, hiszen ez is megfelelő magyarázat lehetne a homályos látásra. Igen ám, de itt nem arról a nézésről van szó, melyet ma a visszapillantó tükör használatával magyaráznánk. Nem is kell nekünk erre terelnünk gondolatainkat. Inkább arra a valóságra figyeljünk, melynek köszönhetően, szinte naponta belenézünk a tükörbe. Azért tesszük ezt, mert helyreigazítjuk külsőnk folyamatosan sokasodó, szembetűnő hibáit. Éppen erről van szó! Saját ábrázatunkat kell vizsgálnunk és e helyett valami más történik! Egymás elé tartunk tükröt, hogy szemrevételezzük mások külsőjét. Tesszük ezt azért, hogy szüntelen felkeltsük a figyelmet az adott külső eltorzulásaira. Ennek ellenére Pál apostol azt sugallja, hogy annak a „tükörnek, amelyet mások elé tartasz, mindkét oldalán tükör legyen!” /Daniel Seeberger/. Eszerint nem is a külsővel kell foglalkoznunk, hanem a belsővel, a lelki tükröződéssel. Rendezzük csak magunkban a tanítást! Nem kell egyikünk elé sem tükröt tartanunk, mert erre amúgy sem kaptunk Istentől felhatalmazást. Nem szükséges tükrön keresztül néznünk valakinek a külsőjét, hiszen ez csak torzítottja lehet annak a valóságnak, melyet egy az egyben, szemtől-szemben láthatunk.

Ezzel a gondolattal ellentétesnek bizonyul, amikor Stendhal felelősöket nevez meg a járhatatlan utjainkkal kapcsolatosan. Valóban, életábrázolásaink során – akik hasonlóra szántuk életünk egy részét -, sokszor homályosan, azaz tükör által mutatjuk be az eseményeket és a benne levő embereket. Talán nem is tehetünk másként, hiszen maga az ember tette ilyenné útját, életét. Ennek ellenére még sem az a hibás, aki „elhomályosítja” embertársai múltját, jelenét, jövőjét, hanem az, aki vállalkozik a korabeli kép árulkodó jeleinek megfestésére. Ahogy az említett író mondja: „Igen, uraim, a regény: tükör, hosszú úton vándorol. Hol az ég kékjét tükrözi, hol az út pocsolyáinak sarát. És maguk erkölcstelenséggel vádolják azt az embert, aki a tükröt viszi? A tükör pocsolyát mutat, és maguk a tükröt vádolják! Vádolják inkább a pocsolyás utat, még inkább az útbiztost, aki tűri, hogy ott poshadjon a víz s megszülessék a pocsolya!”

2). Ma még csak homályosan látunk – mondja az apostol. A múlt héten eltemettük Jakab Dénes pap bácsimat, aki megkonfirmált és a teológia felé irányította lépteimet. A temetés napján, ahogy őrt álltam koporsója mellett összekeveredtek a régi emlékek a pillanatnyi érzéseimmel, s mintha valami homály födte volna el mindazt, ami addig pompában tündökölt. Húrok pattantak el bennem, melyek nemcsak személyek, hanem egy táj régi hangját utánozta minden alkalommal, amikor szóba került Szentábrahám azóta, hogy „kijöttem belőle”. Ez nem volt csata bennem, hanem valamilyen megalkuvás a változtathatatlannal. Valahogy így éreztem az emberekre telepedő homályt, mint, ahogy megfogalmazásra kerül a következő idézetben: „Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.”/ Hamvas Béla/.

A homály második része a lelkemre telepedett. Fénylőnek, tündöklőnek mondtam eddig a magam mögött hagyott szülőföld folyamatos visszahívását. Semmit, soha nem találtam, ami megzavarhatta volna ezt a tisztánlátást. Most, éppen a temetés napján, mintha lepel borult volna egy igen fontos fényforrásra. Először azt hittem, hogy a fáradtság jelei csapódtak ki rajtam, aztán rájöttem valamire. „Az esti csöndben, mikor az ember csak a homályos ablakot látja, mely mögött lassan-lassan álomba merül a természet, a külső világ, mikor csak idegen kutyák rekedt ugatását és idegenek harmonikájának gyönge nyöszörgését hallja, nehéz másra gondolnia, mint távoli, meghitt fészkére. Aki már volt zarándokúton, akit a szükség, a kényszer vagy a sors szeszélye elszakított otthonától, övéitől, az tudja, milyen hosszú és fárasztó szokott lenni a csöndes /falusi/ est idegen tájakon”. /Csehov/

3). Akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek – zárja mai gondolatát az apostol. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen ismertté tette magát az apostol a korinthusi gyülekezete előtt. Számunkra fontos a tanításnak ez a része? Mire kell figyelnünk? Arra, hogy miként válhatnánk ismertekké, vagy arra, hogy könnyen kiismerhetők legyünk az emberek előtt. Szerintem ez utóbbiban van a ránk vonatkozó útmeghatározás lényege. Ne feledjük Kedves Testvéreim, hogy a korinthusi levél a szeretetről szól. Ennek a lelki ajándéknak szükséges voltára hívta fel az apostol is figyelmünket, s arra bátorított vasárnapokon át, hogy gyakoroljuk a szeretetet.

Az sem baj, ha jó értelemben válik érzékennyé ez a szeretet. „Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod – nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj – és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.” /Müller Péter/ Ezért bizonyul mindig a legjobb útravalónak. Éhséget fedez, szomjat olt, bánatot, szomorúságot feledtet. Időtlen utazásra képes a bennünk levő szeretet, melynek köszönhetően könnyedén magunk alá gyűrünk olyan akadályokat, melyekre különben nem lennénk képesek.

Életünk során számtalan tévedés áldozataivá válunk. Saját akaratunkból, vagy mások hibájának köszönhetően. Jól választ és nincs esélye a tévedésre annak, aki a szeretet ajándékával szívében lép mindig az emberi élet küzdelmének porondjára. „A tökéletes szeretet nem ismer félelmet: mivel mindenét odaajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszíthetne.” /Thomas Merton/. Így, hát egy olyan ajándék birtokába kerülünk, melyet nem emészt meg a rozsda és a moly (Mt 6,19-20), de el sem veszíthetünk, mert a lehető legbiztosabb helyen, szívünkben van „elraktározva”.

Kedves Testvéreim! Lassan elérkezett a sorozat utolsó előtti beszédének összegezése. Olvastam valahol, miszerint némelyek /Puzsér Róbert/ arról értekeznek, hogy már születésünk előtt oxigénfüggőkké válunk, hiszen édesanyánk is „használta”, aminek köszönhetően mindnyájan – már akik megszülettünk – fizikai függőségbe kerültünk vele. Főként édesanyánkkal, de az oxigénnel is. „Az oxigénfüggők tükör által homályosan hallucinálnak, akiknek már nincs az anyagra szükségük, színről színre látnak.” Érdekes magyarázata ez annak az orvosi gyakorlatnak, amikor tükröt tartanak a beteg orra elé, s ha homályossá válik, akkor még van esély a továbbélésre. Ha ez nem történik meg, akkor beszélhetünk arról, hogy átléptek abba az „országba”, ahol színről-színre látnak már. Bizakodnunk lehet és kell abban, hogy minden fellelhető „eszközzel” javítjuk tisztánlátásunkat, és Istenre bízzuk e végső ajándék kiteljesítését.

Jobban tesszük, ha kihasználjuk a pillanat adta lehetőségeket, s minden erőnkkel azon leszünk, hogy a szeretet töltse ki valós ébrenléteinket. Ennek figyelembe vételével mondjuk az íróval: „Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod… Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (…) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, /…/ van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják… pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy.” /Márai Sándor/

„Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek”. Lássuk meg az Isten-arcú emberben a testvért, akit nem kötelességből, vagy becsületből kell szeretnünk, hanem azért, mert érdemesült rá, ugyanúgy, mint ahogy mi. Nem kell aggódnunk azért, hogy töredékesek ismereteink vele kapcsolatosan. Nem akkor kell szeretnünk valakit, ha tudjuk, hogy érdemes. Csak természetesen! Ámen.

Debrecen, 2010-06-13.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s