Bibliai olvasmány: 2 Móz 20,4-17. (Tízparancsolat)
Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Mk 12,29-31
Kedves Atyámfiai, Testvéreim!
Ígéretem szerint a negyedik, kereszténységről szóló beszédemhez érkeztem. Nincs idő a visszapillantásra, hiszen a jelenlegi tanításra kell összpontosítanom. Megelőző beszédeimhez hasonlóan, ma is arra törekszem, hogy a szentlecke tükrében láttassam kereszténységünk célját és értelmét. Úgy vélem, semmi sem bizonyítja jobban keresztényi mivoltunkat, mint az, ha teljes mértékben hozzáigazítjuk az általános követelményeket mindennapi életvitelünkhöz. Persze itt is kell egy kis többlet, hiszen a mózesi parancsok nemcsak a zsidóságnak szólnak, illetve a Jézus tanította kettős parancsolat nem csak nekünk, unitáriusoknak szól, hanem mindenkinek, aki kereszténynek vallja magát. Mai alkalommal is szentelek külön hangsúlyt a parancsolat első részének, melyben tudomásunkra hozza Jézus Napnál is világosabban, hogy Isten egy. Amennyiben igény mutatkozik ennek a parancsolatnak bővebb tárgyalására – Dávid Ferenc ünnepélyünket megelőzően, – szívesen állok rendelkezésre. Ma hat különböző témát kell érintenem annak érdekében, hogy kellőképpen kibontsam alapgondolatunkat.
1). Az első minden parancsolatok között, hogy Isten egy. Az mondjuk, hogy minden ember önmagából indul ki. Ebben az esetben én Lin Yutang gondolatával indítom beszédemet. „Az ember sorsa a szívétől függ, mert mindennek lehet parancsolni, csak a szívnek nem.” Ebben az esetben mégis meg kell cáfolnom a gondolkodót, hiszen az nem lehet, hogy jó, vagy rossz parancsot egyformán kövessen, vagy ugyanúgy gyűlöljön egy szív, mint ahogy szeretni képes. Meg lehet, hogy ezzel kapcsolatosan állítja Márai Sándor, amikor megjegyzi, hogy „Volt valami félreismerhetetlen az emberben, valami, ami csaknem kiabált, csak nem kellett süketen elmenni a parancs mellett. De „nem védekezni”, az majdnem annyi, mint cselekedni, mint megtenni azt, amihez lusták vagy gyávák vagyunk, talán ez a legnehezebb, ez a beleegyezés a másik akaratba, melyet nem is eszméletünk, inkább csak személyiségünk belső, másíthatatlan törvénye parancsol nekünk.”
Mit parancsol, tehát nekünk Jézus? Nem parancsolja, hanem az írástudó kérdésére válaszol, hogy minden parancsolatok között az első, hogy a mi Istenünk egy. Ezt úgy kellett értenie a kérdezőnek, s hasonlóan kell gondolkodjanak keresztény testvéreink is, amikor parancsról, vagy annak teljesítéséről beszélnek. Ez persze teljes mértékben a hit kérdése. Így hát fel kell tennünk a kérdést: Hiszed-e, hogy a mi Istenünk egy Isten? A másik kérdés, hogy mit parancsol nekünk a szívünk? Hány Istent követne szívesen, csak, hogy megfeleljen megannyi elvárásnak? Nem kell egyetlen mást sem hinnie, vagy különbnél-különb tanokat követnie, hogy kedvére legyen valamilyen felsőbb akaratnak. Csak egy Istenben kell bíznia rendíthetetlenül, csak ennek az egy Istennek az elvárásait kell követnie, hogy végre egybe essen a belső akarat az isteni elvárással.
2). Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből – hangzik a második parancsolat első része. „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok, sok szeretet.” /Pázmány Péter/. Megkérdőjelezhetetlen igazság rejlik az előbbi megállapításban. Elég furcsának tűnhet, amikor azt mondom, hogy nem is lenne semmi baj, ha csakis és kizárólagosan a szeretet számára lenne hely a szívünkben. Ebben az esetben azzal sem kellene sokat bíbelődnünk, hogy meghozzuk a helyes döntést a nehéznek tűnő választás alkalmával. Nem kellene hezitálnunk, hogy most szeressünk, teljesen, szívből igazán, vagy csak tessék-lássék módra használjuk ilyen képességünket. Ha csak szeretettel lenne megtelve a szívünk, akkor semmi másra nem kellene használnunk azt. Hogy is állunk azzal a cselekedettel, melyre azt mondjuk, hogy ész nélkül tettük? Feledjük el a beszámíthatatlanság állapotát, mert azt nem ebben az összefüggésben használjuk! Minden cselekedet átszűrődik a tudaton, s így átgondolt lesz az elkövetés. „Az ész gyakran még alszik, mikor a szív már mindent tud, mindent látott, mindent érez.” – mondja Eötvös Károly, és igaza van, mert nem sokat gondolkodunk, amikor úgy érezzük, hogy szeretni akarunk.
3). Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes lelkedből – folytatódik a parancsolat. „Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg – mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes.” /Tihanyi Márk/. Nem élhetek ismét a szívre alkalmazott példával. Ezért hoztam az előbbi történetet. Vigyázzunk azonban, mert nem arra kívánom rávezetni testvéreimet, hogy mindenütt kísértenek a lelkek, hanem arra az értékre figyelmeztetek, melyet egyenként képviselünk emberként, állatként és növényként. A költő megfogalmazása szerint: /„Minden léleknek kulcsa van, Magától ki nem nyílik./ Kulcs nélkül bezártan marad,/ Hiába is feszítik!” /Hézser Zoltán/. A mi esetünkben a lelket nyitó kulcs Isten szeretete.
4). Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes elmédből! Azt mondja Stephen King többek között, hogy „Az elme és a kéz a legjobb szándék ellenére sem alkothat hajszálra azonos műveket, mert mi magunk sem vagyunk ugyanazok, mint akik az előző napon vagy akár az előző pillanatban voltunk.” Mennyire igaz meglátás! Ami ebből számunkra irányadó, az nem más, mint hogy teljes igyekezettel azon legyünk, hogy legjobb tudásunk szerint lendüljünk neki az életet és az embert szolgáló tetteinknek. Amikor azonban tapasztaljuk, hogy nem sikerült minden elképzelésünk szerint, akkor nem árt önkritikát gyakorolnunk tetteink felett. Meg kell éreznünk hibáinkon át, hogy többre vagyunk hivatva ebben az életben. Azt sem szabad elfelednünk, hogy „/…/ Nagy elme és mély érzés szenvedésre, fájdalomra kötelez. Az igazán nagy emberek, azt hiszem, igen nagy fájdalmat hordoznak ezen a földön.” /Dosztojevszkij/.
5). Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes erődből – hangzik az első parancsolat befejező része. Igen érdekes sok embernek az igazsághoz való viszonyulása. Szeretik ugyan kimondani, amit annak éreznek, de fejbevágottnak mondják magukat, amikor velük tesznek hasonlóan. Időnként elfogadják, hogy igazságot beszélnek némelyek, de ugyanakkor még sem cselekszenek annak értelmében. Más szavakkal: „Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent.” /Csernus Imre/. Ebből csak arra következtetek, hogy nyugodtan kimondhatjuk, hogy mennyire szeretünk valakit. Nem kell egyáltalán visszafognunk ebben magunkat. Vagy talán a költőnek van több igazság a szavaiban? „Előtted a küzdés, előtted a pálya, /Az erőtlen csügged, az erős megállja./ /És tudod: az erő micsoda? – Akarat, /Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat./ /Arany János/
6). Szeresd felebarátodat, mint magadat – hangzik a második parancsolat. „Én nem szeretem az erejükben dölyföseket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér.” /Fekete István/. A Jézusi parancsolat második részében a felebarát iránti szeretet kap hangsúlyt. Kereszténységünk második ismertető jegye ez. Valamikor az unitáriusok élen jártak ebben a szeretetben. Azt mondták időnként, amikor a szeretet megnyilvánulásait tapasztalták, hogy úgy szeretik egymást, mint az unitáriusok. Hol van ma már ez a régi szeretet? És hol találunk a parancsoló hangnem és az ökölbe szorult kéz mozdulatában ilyen megértő szeretetre? Ha nem tudjuk a választ, akkor nagy bajba kerültünk, mert a szeretetünknek nem sikerült kitörnie saját bűvköréből. Pedig az a keresztény, aki betölti a Törvényt és a Prófétákat. Mert minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Ámen.
Debrecen, 2010-08-08.
Pap Gy. László 