Bibliai olvasmány: Lk 10,30-36.
„Egy ember lement Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezére került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták.” Lk 10, 30.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Nem mondhatja senki közülünk, hogy lelkileg is készen áll a fény, öröm, szeretet teljes mértékű befogadására. Nem mondhatjuk ezt, hiszen eddigi életünk során többször is meggyőződhettünk arról, hogy bármennyire befogadóak, felkészültek is legyünk egy váratlan nap hangulatára, érhetnek kellemes, vagy váratlan események, meglepetések. A mai, soron következő példázat üzenetében található a felfedezés, hogy kit is kell szeretnünk hátralevő életünk folyamán.
1). A példázat előzményeiről elmondom, hogy egy törvénytudó ember lépett Jézushoz, és megkérdezte a Mestert, hogy, mit kell tennie az örökéletet elnyerése érdekében!? Aztán Jézus a törvény előírásainak betartásáról érdeklődött, s miután megtudta, hogy ezeket teljesíti a törvénytudó, tanácsolta, hogy továbbra is tartsa meg a parancsolatokat. Majd megkérdezte, hogy ki az ő felebarátja. Válaszként született az irgalmas szamaritánusról szóló példázat.
2). A példabeszéd tartalma ismertté vált a bibliai olvasmányból.
3). Érdekesnek tartom a példabeszéd mondanivalóját, és ugyanakkor egyik legtanulságosabb példabeszéde is ez egyben Jézusnak. Mindezt a költő soraival indítom:
„Homályban ültem, hangulattalan,
nagy seb-bilinccsel – bénán, mint a rab,
vártam, mikor lop sugarat reám
egy könyörülő, keskeny ég-darab.” (Áprily Lajos)
a). Először a pórul járt emberre figyelünk, akiről annyit tudunk, hogy Jerikóba tartott, ami Jeruzsálemtől Észak-Keletre, a Jordán völgyében található, amikor meglepetésszerűen megtámadták a rablók, megverték, kifosztották, s majdnem élettelen állapotban otthagyták az út szélén. Abban a kifejezésben, hogy Jerikó felé tartott nagyon sok mondanivalót van. Kérdések sokaságát fogalmazhatjuk meg, hogy megtudjuk, miért is készült Jerikóba a példázatbeli emberünk. A sok lehetőség közül egy: Tegyük fel, hogy Jerikóban élő gyermekeihez, rokonaihoz, barátjához indult. A rablók nemcsak elszedték ajándékait, melyekkel meglepetést kívánt szerezni kedveseinek, hanem félholtra verték és talán éppen abban a reményben hagyták magára, hogy nem fogja túl élni a bántalmazást. Tehát még életben van a megvert ember, ennek ellenére mégis magára hagyták szenvedéseiben. A mondanivaló kibontásakor arra is gondoljunk, hogy milyen érzések keringtek ennek az embernek a szívében, fogalmazódtak meg elhagyatottságában, halálhoz közeli fájdalmában.
b). A második üzenetben két személyt ismerünk meg, akik mindketten papi szolgálatot végeztek. Ezek az emberek igenis jól ismerték a törvényt, melynek egyetlen paragrafusa elegendő volt ahhoz, hogy segítsenek a bajba jutott emberen. Ugyanígy arra is volt magyarázatuk, ha netán felismerték a félholtan fekvő emberben a Szamariabelit, s így messze ívben elkerülhették őt . Ők ugyanis a törvénynek ahhoz az előírásához tartották magukat, hogy először zsidó az ő felebarátjuk, majd az, aki megtartja a mózesi Törvényt. Nem tudjuk a magyarázatot egyik tettére sem. Nyitott kérdés!
c). A harmadik mondanivaló a szamaritánusra, a zsidók által megvetett emberre hívja fel figyelmünket. Véletlenül vezetett arra az útja, ahol az ismert események megtörténtek. Emberileg érzett a szamaritánus, amikor megesett szívvel ápolásába vette a félholt embert, s mellette maradt egészen másnap reggelig. Akkor is úgy távozott a vendéglátó házából, hogy hátra hagyott 2 dénárt a beteg gondozására, majd megígérte, hogy visszajövet megadja azt a pénzt is, mit rákölt majd a vendéglátós.
d). A negyedik mondanivalóban arról beszélgethetnénk, hogy miként érzik magukat a rablók, van-e lelkiismeret furdalása a papnak, vagy a lévitának, szerencsével jár-e a szamaritánus azon az úton ahová igyekezett, költött-e még pénzt a megvert ember gyógyítására a vendégfogadós, s nem utolsó sorban, hogy megépülése után miként viszonyult a megvert ember a szamariaibeli jótevőjéhez? Persze még más kérdésről is lehetne beszédet írni!
4). Kedves Testvéreim! Sokkal több üzenete van a példázatnak annál, hogy belesűrítsem egyetlen egyházi beszédbe. Persze, elsősorban tőlem függ, hogy miként bővítem papírra vetett gondolataimat, de rátok is bízom, hogy kérésetek alapján megfogalmazhassam újabb beszédemet. Van azonban néhány számottevő tanítás, gondolat, melyek elmaradhatatlanul előtörtek a példabeszéd kibontása rendjén.
a). Először, a célja felé tartó ember esete indított elmélkedésre, hiszen szinte esztendőről-esztendőre meglátogattak szüleink, akik súlyos csomagokkal, ajándékokkal jöttek hozzánk. Elszomorít még a gondolat is, ha elvették volna tőlük féltve őrzött táskájukat, pénzüket, s Isten őrizz megverték volna jótettük közepén. Sokszor hallunk olyan esetekről, mikor bizony kifosztanak jóhiszemű embereket, megvernek, megölnek. Imádkozzunk azért, hogy mindenkihez épségben elérkezzenek azok, akik örömet szeretnének vinni szeretteiknek. Fohászkodjunk Istenhez, hogy őrizzen meg mindenkit a rablók kezétől, bántalmazásától.
b). A második üzenetet a pap és a lévita személye fogalmazza meg. Persze súlyosabb a magam fajta ember elkerülő közömbössége, de ne essünk tévedésbe, hogy másoknak nem szól a jézusi tanítás. Ő ugyanis két olyan embert említett, akik jól tudták, hogy ki a zsidó felebarátja. Őket említette, akik éppen Isten dolgaival foglalatoskodnak. Hangsúlyossá válik azonban bármelyikünk számára a tanítás, hiszen mindnyájunkkal előfordult már, hogy elmentünk földre esett ember mellett. A kérdés azonban az, hogy készek vagyunk-e segíteni a bajba jutott embereken? Készek vagyunk-e akár idő- és anyagi áldozatot vállalni, és hozni azért, hogy bebizonyítsuk emberbaráti mivoltunkat?
c). A harmadik üzenet alkalmazása rendjén legjobb példának tartom azt az állapotot, ami egy nagyobb bevásárló központban, vagy akár a piacon történik. Az embereket látjuk, akik egymásba ütközve végzik bevásárlásaikat. Figyeltem az emberek arcát, s közben nem feledkeztem el sajátomról sem. Kevés emberen látszik kirajzolódni a beteljesülésre való felkészülés tiszta jele, aki felhőtlen mosollyal végezte ajándékkereső tevékenységét. A legtöbb ember borús arccal, elmélyedt gondolatokkal ütközött a tömegbe, s nem ritkán láttam a felháborodás jeleit, mert szűkös a pénz, magasak az árak, tolakodóak az emberek, cseppet sem kedvesek a kiszolgálók stb. Néhány szemtelen koldus jelenléte még csak tetőzi a kellemetlenségeket. Az élet nehézségei miatt elesett embertársaink, akiket nemcsak a sors üldöz, a társadalom szorít útszélre, hanem gyakran esnek bántalmazások áldozataivá is – ők valahogy félrehúzódottan várakoznak némi örömre. Képzeljétek el Atyámfiai, hogy a látható emberáradat minden egyes tagja felebarátunk. Felkészültünk-e arra, hogy tiszta szeretettel vegyük körül őket, és saját nehézségeink között is segítsünk elesettségükben felemelni őket?
d). A többi mondanivalóról szívesen szólok a jövőben, ha erre részetekről igény támad.
Összegezésképpen: Mindenki tisztában van pl. azzal, hogy milyen ajándékokkal képes megörvendeztetni övéit. Azt is tudjuk, hogy szűkebb és tágabb szeretteinkhez milyen érzések kötnek, s milyenek határozzák meg együttlétünket. Lassan fel kell készülnünk felebarátjaink szeretetére is. Nehéz, de nem válogathatjuk meg a személyeket, s nem csak azokat kell szeretnünk, akik közvetlen közelünktől távol vannak, hanem azokat is, akik bosszantanak, akik írástudó módjára próbára tesznek bennünket, akik bántanak, sőt megvernek; azokat is, akik félre fordított fejjel mennek el szerencsétlenségeink mellett. Jézus számunkra is feltette, naponként felteszi a kérdést: Ki a te felebarátod? Mi történne abban az esetben, ha csak azok lennének felebarátjaink, akiken segítettünk, mikor bajban voltak. Sokan, vagy kevesen lennének-e ők? Nem igazolás, hogy rajtunk sem segített senki, amikor nehézségben voltunk. Nem gyógyított, nem kötözte be sebeinket, senki nem adott pénzt. Lássuk meg bajba jutott embertársaink életét, akiket magukra hagytak. Akik tehetetlenül várnak ránk, azokra, akiket folyamatosan vernek. A szamaritánust mindenki megvetette, kiközösítette, lenézte, s ennek ellenére mégis emberségesen viselkedett.
Végül egy idézet: „Ez /…/ a kor a zűrzavar kora. Nem tudjuk, miben hihetünk. És mindnyájan kutatunk valami után /…/, ami valahogy összefügg az emberi méltósággal /…/, ami a jósághoz és a könyörületességhez tartozik, hogy szerethessük a szegény, szerencsétlen emberiséget. És nem azért, amilyenné egyszer majd lennie kell, hanem egyszerűen azért, amilyen. És mi mind, az egész világ, mind, akik ezt akarjuk, úgy össze vagyunk zavarodva. A zűrzavar kora /…/ És ma már kezdem azt hinni, hogy az utolsó száz esztendőben túlságosan is az eszünkre bíztuk magunkat, és túl kevéssé a szívünkre. Annyit használtuk a logika méterrúdját, hogy közben elfelejtettük, hogy a szeretet anyaga megmérhetetlen.” (Eric Knight)
Záró gondolatként a két dénárra utalok. Nem sok pénz, de megnövelte értékét a hozzácsatolt gondoskodás. Semmi mást nem kell tennünk, csak segíteni ott, ahol szükséget látunk és csak annyival, amivel mi sem rövidülünk meg. Adja a mindenható Isten, hogy gyakorló szeretet társuljon az egymás iránt mutatott könyörületességünkhöz. Most, és életünk minden pillanatában. Ámen.
Pap Gy. László 