Vívd a harcot
– keresztelési ágenda –
„Vívd meg a hit jó harcát. Szerezd meg az örökéletet, hiszen erre kaptál hivatást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.” 1 Tim 6,12.
Kedves szülők, keresztszülők, ünneplő Testvéreim! Az első kérdésem az, hogy kihez szól a felolvasott bibliai vers. Amint megállapítom, hogy Timóteushoz, akkor már csak az marad hátra, hogy mi is beleéljük magunkat a Timóteus szerepébe, vagy legalábbis magunkra alkalmazzuk Pál apostol megállapításait. Úgy tűnik, mintha általánosságban is szólna azokhoz az emberekhez, akik foglalkoznak a hit dolgaival. A hit kérdései pedig első sorban a felnőttek kiváltsága, ugyanis ők azok, akik meginognak időközönként és ők azok is, akik időről-időre megerősödnek a hitben. A kisgyermek nem érti, nem értheti Pál apostol buzdítását. Általában nem sikerül felfognia a nagy kijelentéseket. Az ő élete még abban merül ki, hogy elfogadja édesanyja becézgetéseit. Azt a biztonságot, melyet mi felnőttek gondviselésnek, a hitnek, a reménységnek tulajdonítunk. Ő, a kisgyermek édesanyja kebelén találja meg mindezeket. Talán már akkor, amikor legelőször az édesanyja megszoptatta őt.
A textus tehát hozzánk, felnőttekhez szól. Számunkra tartogat üzenetet, akik azt mondjuk magunkról, hogy ismerjük az életet. Viszont a ti gyermeketek is belépett már az élet kapuján. Az élet maga pedig teljes küzdelem azoknak, akik szeretnék teljességgel megélni azt. Nagyon sokan hangoztatják, hogy a harc, mindennemű küzdelem vége tragédiába torkol. Nem éppen így van, hiszen minden küzdelemnek van győztese. Ha mi kerekedünk felül az élet kihívásain, akkor mi leszünk a győztesek. Az életharc másról szól, mint általában azok a küzdelmek, melyeket emberek folytatnak egymással szemben. Az élet mindenek előtt a kenyérharcra tanít meg. Sajnos itt nem csak a mindennapi kenyér megteremtéséről van szó, hanem arról is, hogy a holnap igénye belevegyül a ma feladataiba. Az életharc érvényesülést is jelent. Ez pedig nem csak azt keresi, hogy az élet nehézségei között diadalmasan lépjünk rá a megoldások útjára, hanem arra is, hogy kevésbé kemény erőfeszítések árán jussunk hozzá olyan előnyökhöz, melyeket mások sok küzdelem árán, némelyek viszont soha nem szereznek meg maguknak.
Ebben az állandó harcban sokszor észrevétlenül feláldozzuk egész fiatalságunkat. Nemcsak azt vesszük észre, hogy mennyire kitölti mindennapjainkat a küzdelem, hanem lassan rájövünk arra is, hogy elszállt fölöttünk az idő. Ebben a küzdelemben, talán még elfogadható, ha időközben másokért teszünk erőfeszítéseket. Mondjuk: harcolunk egy családért, melyet most már magunkénak vallunk. Egy feleségért, gyermekünkért, vagy gyermekeinkért. Harcolunk azért, hogy ebben a családban, közösségben békesség legyen.
Az életküzdelemben komoly harcot folytatunk az embertelenséggel szemben is. És ez az a küzdelem, melyből kétféleképpen kerülhetünk ki: győztes, vagy vesztesként. A győztes életét öröm, siker koronázza, míg a vesztesét kudarc és bánat. Harcolunk, de egyikünk sem tudja, hogy mi lesz e harc vége. E gyermek, a ti gyermeketek indul az életküzdelembe. Milyen jó, hogy tiszta lappal kezdhet – ahogy mondani szoktuk. Én ezt írnám az első oldalra, amiről Pál apostol beszél: Vívd meg a hit jó harcát. Szerezd meg az örökéletet, hiszen erre kaptál hivatást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. Felnőttes gondolkodásra utal a szentlecke és hasonló viszonyulást vár el tőlünk Isten is. Éppen ezért, harcolnunk kell, hogy érvényre jussanak hitünk igazságai. Az életküzdelembe bele kell foglalnunk a hit csatáját is azért, hogy éppen a hit legyen adott esetekben segítségünkre.
Akik megtanultuk és időnként mondjuk hitvallásunkat, tulajdonképpen egyfajta ígéretet teszünk Istennek és embernek, hogy igenis, megharcoljuk hitünk harcát. Minden gyermek ezt a felfogást erősíti. Hadakozunk tehát önmagunkkal, embertársainkkal, Istennel? Mi lesz a nyereségünk, ha olyan harcot folytatunk, melynek rossz következménye lehet? Küzdjünk inkább olyan áldásokért, melyekről Isten tett ígéreteket elődeinknek, és persze nekünk is. Adjuk oda minden energiánkat annak a célnak, melynek középpontjába most már e gyermek került, hogy megtaláljuk hivatásunk értelmét és megtalálja helyét e gyermek is ebben a küzdelemmel teljes világban. Ne aggasszon, ha ízes-íztelen kenyér váltakozásában telik életünk. Arra összpontosítsunk, hogy mindennapi küzdelmeink nyomán meglegyen életünk áldása, a mindennapi kenyér, melyet hittel és erősödő reménységgel fogyaszthatunk el és az otthon melege, ahol éhesen is, de szeretetben érezhetjük magunkat. Így óvjátok mától gyermeketeket! Ámen.
Pap Gy. László 