Bibliai olvasmány: Lk 7,36-50
„Két adósa volt egy hitelezőnek, kezdte, egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből fizetniök, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt jobban szeretni?” Lk 7,41-42.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim! Az írót idézem: „Aztán elgondolkozott róla, hogy milyen irtóztató egyedül áll a világban; elítélve büntetlenül, eltaszítva szerettelenül – minden embere fizetett kém, aki az ő kenyerét eszi! – Mennyire nem tartozik senkinek a kerek földön semmivel! Se hálával, se szeretettel, se tisztelettel, se barátsággal. – Neki se adtak ebből semmit.” (Jokai Mór)
1). Nem a véletlen műve, hogy ma a Két adósról szóló példabeszéd képezi elmélkedésem alapját. A példázat előzményét egyetlen történet adja, melynek meghatározott a környezete és szereplői. Egy meghívást fogadott el Jézus tanítványaival, amikor a farizeus Simon vendégszeretetét élvezik. Az eszem-iszom hangulatát egyik pillanatról a másikra megszakítja egy asszony, aki leesik Jézus lábaihoz, ahol fájdalmas sírásba kezd. Könnyei Jézus lábaira hullnak, melyeket kezével törül a föld felé. Hajával szárazra törli Jézus lábait, majd illatos kenőccsel bekeni azt. Ennek a történetnek egyik közbelső jeleneteként hangzik el egy újabb példabeszéd, mely a többihez hasonlóan megvilágítja Jézus embertársairól alkotott felfogását, és ugyanakkor azt a szeretet, mellyel Isten elhalmoz bennünket a megbocsátás pillanatában.
2). A példabeszéd tartalma egyszerű. Röviden ecseteli Jézus, hogy egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik 500, a másik pedig 50 dénárral tartozott. Kihangsúlyozza Jézus, hogy „mivel nem volt miből fizetniük” az adósoknak, úgy döntött a hitelező, hogy mindkettőnek elengedi tartozását. Ezt követte egy különös kérdés. A farizeusnak kellett válaszolni rá, hogy a két adós közül ki fogja jobban szeretni a hitelezőt. Simon, a farizeus úgy válaszolt, ahogyan Jézus elvárta, s ahogyan mi is hallani szeretnénk: Az, akinek nagyobb adósságot engedett el a hitelező.
3). A példabeszéd mondanivalóját a már említett történet, a farizeus Simon házában történt események záró részével kezdem. Jézus elmarasztaló hangon szól vendéglátójához, hogy amióta bejött házába nem mosta meg lábait. Ez az asszony viszont könnyeivel öntözte meg. Csókot sem adott, ez az asszony pedig amióta itt van egyfolytában csókolja lábait. Illatos olajjal nem kente meg Simon Jézus fejét, de ez az asszony lábait kente be drága kenettel. Azért nyert bocsánatot sok bűne, mert nagyon szeretett.
a). Először éppen ebből a szeretetből kell kiindulnunk ahhoz, hogy megértsük a példabeszéd hozzánk szóló mondanivalóját. De ez a szeretet kell legyen záró akkordja a példabeszédnek, s jelen egyházi beszédnek is.
b). A második üzenet abból a tényből fakad, ami miatt megszületett a példabeszéd. Jézus ugyanis időben észrevette, hogy a farizeus vendéglátójában kérdés feszül, melyet nem mer megfogalmazni. Szinte azt mondhatjuk, hogy szerette volna megkérdezni Jézust a hozzá érkező nővel kapcsolatosan. Ha nem tudnánk, hogy kiről van szó, – már mint a farizeust illetően-, akkor még jóhiszeműséget is felfedezhetnénk a feszülő kérdés mögött. Ebben az esetben talán éppen meg akarta kímélni vendégét a kellemetlenkedő bűnös asszony jelenlététől. A parázna asszony ugyanis vette a bátorságot, bement a farizeus házába. A könnyek és a csókok olyan érzésekről tanúskodnak, melyek mindig önmagukért beszélnek.
c). A harmadik mondanivaló a hitelező, és a két adós személyében található. Olyan állapotot fedezek fel, ami jelen volt és jelen van állandóan a társadalmi életben. Az biztos, hogy számottevő különbség van az összegek között, hiszen az egyik esetben kb. 20 ezer Ft-nak, másikban pedig kb. 2 ezer Ft-nak megfelelő összeg elengedése szerepel. Azonban szerintem nem is ezt kell kihangsúlyoznunk, hanem inkább azt az emberséget, jóindulatot, és miért ne nevezhetnénk meg szeretetet, melynek köszönhetően a hitelező elengedte mindkét adósa tartozását. Az is bizonyos, hogy megjegyezte Jézus az elengedés okaként az adósok fizetés képtelenségét, de valljuk be, hogy mindenkor volt, és lesz ezután is lehetőség az adósság törvényes úton való rendezésére. Egyszerűen nem ez volt a hitelező szándéka, hanem bizonyára az örömszerzés.
d). A negyedik mondanivaló abban a szeretetben található, mely kisebb-nagyobb mértékben jelen volt az adósokban, de főként, melyet éreztek és bizonyára éreztettek a hitelezővel szemben. Ez valós helyzet, és most is szembesít olyan viselkedési móddal, melyben mi kerülünk ki vétkesekként. Az a kérdés, hogy szükségünk van-e „bűn-adósságunk” elengedésére, s amennyiben megbocsátották bűneinket, akkor mekkora bennünk a szeretet. Annak függvényében nő-e meg, hogy mennyi megbocsátani való van velünk kapcsolatban?
4). Kedves Testvéreim!
a). Először is a szeretet kell legyen mozgató rugója minden ténykedésünknek. Vagyis meg kell mutatnunk, hogy többre vagyunk képesek, mint a farizeus Simon. Nemcsak vendégül látjuk Jézust, embertársainkat, hogy ez által kifejezésre juttassuk irányukban érzett rokonszenvünket, hanem többet is meg kell mutatnunk magunkból.
b). A második üzenet szorosan csatlakozik az elsőhöz. Amennyiben a vendéglátó szerepét felvállaljuk, akkor soha nem támaszthatunk kérdést a vendégül látottal szemben. Nem kételkedhetünk ismereteiben, de nem csodálkozhatunk azon sem, ha olyan felfogásról tesz bizonyságot, mely messze van sajátunktól, vagy homlok egyenest különbözik attól. Vigyázzunk arra, hogy a jóhiszeműség mögé ne álcázzuk fondorlatos meglátásainkat, mert annak ellenére, hogy némák „maradunk” vélemény nyilvánításban, még nem lehetünk bizonyosak abban, hogy nem látnak át vendégeink a szándékainkon. Ne csodálkozzunk azokon az embereken, akik betoppannak hozzánk, s őszinte könnyek és csókok között adják tudomásunkra érzéseiket. A könnyek és csókok lehetnek hamisak ugyan, de csakis azok jönnek számításba, melyek szívből fakadnak. A bűnös asszony könnyei, múltja, tévedései megbánásának bizonyítékkal felérő jelei. A Mester lábának csókolgatása pedig olyan szeretetről árulkodik, melyet magunk is elég gyakran átélünk. Igaz, nem Jézus lábait mossuk könnyeinkkel, csókolgatjuk, de igenis sokan vannak közöttünk, akik képesek lennének arra, hogy összegyűjtött könnyeikkel megfürösszék szeretteiket, hogy szeretetteljes csókjaikkal elárasszák a szeretetre szomjazó világot. Lássuk meg ezeket a síró és szerető embereket, akiknek még mindig vannak könnyeik, hogy elsírják, de nincs szerettük, akikre csókjaikat szórják.
c). Van hitelező, és vagyunk, akik állandóan kölcsön kérünk. A hitelező vállalja a kockázatot, hogy esetleg csak bírói úton kapja meg kölcsön adott pénzét, a kölcsön kérő pedig vállalja a kölcsönzés nehézségeit. Nem zárhatjuk ki a példabeszéd hallatán jövendő életünk azon reménységét sem, hogy talán több emberség, jóindulat, szeretet fogja övezni a kölcsönkérők életét. Talán megtörténik a példázatbeli csoda, hogy elengedik a tartozást. Lehet, hogy kis- és nagy adósságok határozzák meg ilyen irányú szeretetünket. Én azonban határozottan állítom, hogy adósságunk elengedése nem lehet szeretetünk feltétele, hiszen ez már érdeket vonna maga után. A szeretet soha nem keresi a maga hasznát, s ezért olyan, mely mindenütt megjelenik, ahol szükséget lát. A várakozási időszakban levő emberek, karácsony felé tekintgetők mind-mind egyfajta szükséget látunk, s ilyenkor még akkor sem a pénz a meghatározó, mert az ajándékozások hónapjában járunk, hanem a tiszta szeretet, ami békéssé teszi a szükségekkel teljes emberi életet is.
d). A negyedik mondanivalóban saját viselkedési módunkra figyelünk. Nem árt, ha odafigyelünk nyelvünk, cselekedeteink mozgató rugójára, ha rálátunk tévedéseinkre, melyek bizony sokszor meghatározói voltak napjainknak. Tegyük fel bátran a kérdést: Szükségünk van-e arra, hogy megbocsássanak nekünk? Amennyiben igen, akkor csak arra számíthatunk, hogy ennek arányában nőjön majd bennünk a szeretet.
Összegezésképpen: Lehet, hogy egyesek nem vállalják fel sem a hitelező, sem a kölcsönkérő szerepét. Az is megtörténhet, hogy még kevésbé bújnának a bűnös asszony bőrébe. Vagy, hogy ők legyenek a vendéglátó farizeus? Arra aztán egyenesen nem vállalkoznának. Hogy sírjanak, vagy valakinek csókolgassák a lábát? Na még ilyent!
„Ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”” (Rakovszky Zsuzsa)
Kedves testvéreim! Nagy gondjai vannak az olyan embernek, aki nem várja sem Jézust, sem Istent. De nem vár bennünket sem, hogy szeretetével elhalmozzon. Mi, akik állandóan keressük Isten szeretetét, arra törekszünk, hogy több fény érkezzen hozzánk, hogy eltöltse szívünket, életünket a világra áradó, azt átfogó isteni szeretet. Ebben segítsen meg minket a gondviselő Isten! Ámen.
Pap Gy. László 