Bibliai olvasmány: Jk 2,1-12.
– általános beszéd 2011.-
Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház. Ez 12, 2.
Kedves Atyámfiai, Testvéreim!
Ezékiel próféta, emberfia kifejezéseivel kapcsolatosan folytatom további gondolataimat. Isten szavát hallotta ismét a próféta, amiből megtudta – ha korábban nem is tapasztalta, hogy pártos, vagyis lázongó nemzedék körében él. Majd arról is tudomást szerez, hogy rendkívüli módon olyan ez a nemzedék, melynek van szeme a látásra, de nem lát, van füle a hallásra, de nem hall.
Mielőtt tovább lépnék azonnal le kell szögeznem két tudnivalót. Az első megjegyzésem a nemzedékre, a pártoskodó, lázongó korosztályra vonatkozik. Gondoljunk csak saját, lázongó ifjúságunk időszakára, vagy ha úgy tetszik nemzedékére. Feje tetejére akartuk néhányan állítani ezt az egész világot, miközben olyan elveket vallottunk, melytől „kiakadt” a józan gondolkodás. Akkor csodálkoztunk azon, hogy nem értik törekvéseinket, sokan kenyértörésre is jutottak elveik miatt, hiszen még szüleik sem tudták megérteni a túlcsorduló lázongást.
A második tényezőt a jézusi tanításban találjuk. A tanítványok megkérdezték Jézust, hogy miért tanít példázatokban, mire az volt a válasz, hogy azért, mert „látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek” (Mt 13,13). Időnként nem elegendő a jelképes beszéd, hanem többre van szükség. Olyan képekkel kell alátámasztania a tanítást, ami a nehéz felfogásúak számára is könnyeddé teszi Isten örömüzenetét, mindenki felé áradó szeretetét.
Ezek után nézzük közelebbről a lázongó nemzedéket!
1). Figyelmezteti Isten a prófétát, hogy Emberfia: lázongó nemzedék körében élsz. Csak az a baj, hogy itt nem az általam korábban említett lázongó nemzedékről van szó, amelyikkel könnyedén azonosulhatunk, vagy amelyiknek kifogásolhatjuk felfogását, hanem sokkal többről kell említést tennünk. Vegyük sorban! Miben lázongó, vagy pártoskodó az a nemzedék, melyről Isten beszél?
1/. Azt mondta Isten a prófétának, hogy olyan emberekkel van körül véve, vagyis olyan nemzedék közt él, „a kik gonoszt eszelnek ki és rossz tanácsot adnak ebben a városban” (Ez 11, 2.).
2/. Gőgös nemzedék között él a próféta, hiszen bármennyire is „felfuvalkodottnak” érzi egy ember magát, vagy éppen tehetségesnek olyannyira, hogy „a tenger szívében” ülőnek képzeli magát, vagy azt feltételezi magáról, hogy olyan szíve van, mint Istennek – mindezek ellenére csak egy gőgös, felfuvalkodott, önbizalommal telt ember marad (Ez 28, 2.).
3/. A pártoskodó nemzedék hűtlen is. Ha ő még talán nem is, de őseik mindenképpen, hiszen azt mondta Isten, hogy „gyalázattal illettek engem a ti atyáitok, hogy hűtlenül elszakadának tőlem” (Ez 20, 27.). Vajon messzire áll-e az a nemzedék a hűtlenségtől, mely ősei nyomdokában jár? Bizony, hogy nem!
4/. Isten még egyszer megerősíti meggyőződésében a prófétát, amikor megnyugtatja, hogy „Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, és az ő beszédöktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, orczájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház.” (Ez 2, 6.).
2). Isten ismét szólott a prófétához: Emberfia: van szemük a látásra, de nem látnak. Hogy lehet az, hogy valaki benne él egy nemzedékben és nem látja, hogy mi történik körülötte? Ilyen elképzelhetetlen. Ritkán hallunk olyan esetről, amikor valakit belekényszerítettek a csöves, vagy a rockos nemzedékbe. Ha valaki nem értett egyet a felfogással, vagy teljesen más utakat járt, akkor nem azonosult azzal a nemzedékkel, melybe ugyan ő is beletartozott, de mégis nézetei miatt nem vállalta vele a közösséget.
Hasonlóan vélekedhetünk a gonosz nemzedékről, mely körül vesz ugyan bennünket, de egy pillanatig sem kétséges, hogy vállaljuk velük gonosz, fondorlatos, ember és nemzedékellenes felfogásukat. Az is egyértelmű, hogy nyitott szemmel járunk – kelünk világunkban, főként abban a nemzedékben, melyhez hozzátartozunk. Ha időnként szembekerülünk a gőgnek és felfuvalkodottságnak azzal a jeleivel, hogy valaki közülünk többre tartja magát, mint aki ő valójában, vagy erről korábban nyilatkozik, minthogy más mondaná el az őt megillető véleményt, teljes mértékben jogosultaknak érezzük magunkat arra, hogy szerényen figyelmeztessük az illetőt: „Öndicséret, gyalázat”. A hagyomány és a hűtlenség két úton jár. Vagyis balgának bizonyul, aki ma azzal vádolja nemzedékbeli társát, hogy hűtlenné lett, mert elhagyta ősei földjét, netán vallását, világról és eljövendőről vallott felfogását. A hagyományőrzésbe sok minden belefér – mondjuk ma, de a gyűlölködő, nemzet- és emberellenes gondolkodásmód elutasítása, akár utópisztikus reménykedések után való értelmetlen szaladgálás visszautasítása nem számítható az ősök megtagadásának. Isten ugyanis soha nem akart gyűlölséget, háborút, halált, szenvedést közöttünk. Ennek mi voltunk az okozói és elszenvedői egyaránt. Végül pedig mindennél többet ér Isten biztató szava. Mindenki eljátszhatja a fájdalmas ember szerepét. Mondhatja, hogy a másik a bogáncs, pedig mindig ő szúr, ha szeretettel közeledünk hozzá. Elmondjuk Istenhez szóló imádságunkat este és nyugodtan elalszunk, pedig nem tudjuk, hogy az ágyunk alatt a skorpió bármikor takarónk alá bújhat. Mi sokszor elhallgatjuk bántó szavaikat, de ők mindig rettegve figyelik ajkunkat, szinte lesik, hogy melyik szót minősíthetik bántónak. Szóval megnyugodhatunk, hogy Isten jobban látja nemzedékünket. Azokat is, melyek körülvesznek minket. Egyszerűen kimondja még egyszer mindenki előtt, hogy akinek szeme van, az meglátja. A másiknak van szeme, de nem arra használja, hogy lásson.
3). Emberfia: van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez – szól még egyszer Isten a prófétához, majd hangsúlyozza: „Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok. Ne légy pártos mint ez a pártos ház, nyisd föl szádat” (Ez 2, 8.). Azonnal felmerül a nagy kérdés: Pártoskodónak minősül-e a próféta, ha Isten pártjára áll? Vagyis, azt szólja továbbra is, amit Istentől eredőnek tart? Bizonyára nem! Aztán megkérdezte a prófétát: „Láttad-é, embernek fia? /…/ hogy még a földet is betöltik erőszakossággal, és engem megint haragra ingerelnek /…/?” (Ez 8, 17.). Ő pedig mit mondhatott, szólhatott erre? Igen, Uram, láttam Istenem! Isten viszont nem a próféta bólintására, vagy igenlő válaszára volt kíváncsi, hanem állásfoglalására. Ezért kérdezte: „Ítélni akarod őket, ítélni akarsz, embernek fia? add tudtokra atyáik útálatosságait!” (Ez 20, 4.). Aztán mire a próféta válaszolna, Isten újra nyomatékot ad haragjának: „Emberfia, ha egy ország hűtlenséggel vétkeznék ellenem, s kinyújtanám ellene kezemet, összetörném kenyere botját, éhínséget bocsátanék rá, s elpusztítanék embert és állatot” (Ez 14, 13.). Unitáriusok vagyunk, de tegyük hozzá: mi is hiszünk Isten mindenhatóságában, bár arról is meg vagyunk győződve, hogy törvényeivel ellenkezőt nem cselekszik.
Olvastam valahol egy verstöredéket. Először ellentmondásosnak tűnnek a sorok, de amikor jobban belenézünk, csak olyanok, mint a világunk. Semmivel sem másabb, mint az a nemzedék, mely körül vesz bennünket.
„Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom pályabéremet
Mert befogad és kitaszít a világ.”
/Francois Villon/
Nem szeretném félremagyarázni Villon sorait. Arra viszont vállalkozom, hogy a szentlecke és Jézus megvilágításában összegezzem mai mondanivalómat és jövőre szóló üzenetemet.
Nem az a mi feladatunk, hogy meggyőzzük nemzedékünket arról, hogy van-e helye bennünk az Isten iránti hitnek és szeretetnek. Az a mi kötelességünk, hogy bizonyságot tegyünk erről. Arról sem tehetünk, hogy nem csak a „forrófejű fiataljaink” értékelik másként a világ rendjét és a benne szabályokat felállító értékrendet, hanem gyakran a megeszesedett nemzedékek is másként értelmezik a számukra egyetlen lehetőségként megélhető életet. Mindenkinek tudnia kell, hogy a világban nyitott szemmel és füllel kell járnia. Nemcsak az ő szűk egyéni, vagy családi lehetőségeit és előnyeit kell figyelemben tartania, hanem több gondot kell fordítson mások igazára, s így életére is. Be kell látnia mindenkinek, hogy Isten törvényei nem csak a keresztények és nem csak néhány unitárius számára kötelezőek, hanem minden embernek megszabják az erkölcsi kötelesség ösvényét. Néhányan pedig beleálltunk Isten igájába, szántóföldjébe. Isten kezünkbe adta a magvetés lehetőségét, Jézus pedig az útmutatást. Nemcsak arról szól a mi munkánk, hogy minden szép, minden jó és minden kellemes, hanem arról is, hogy némelyek nem akarnak körbe figyelni, nem akarják meglátni tisztességgel és becsülettel dolgozó és imádkozó testvéreiket. Ez is egy újabb alkalom, hogy másokra is figyeljünk. Ámen.
Debrecen, 2011-02-27-én.
Pap Gy. László 