IV. Székely Nap

Egyházi beszéd:

Örök változatlanság

– általános beszéd –

„Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak.” Préd 1,9-10.

Kedves Atyámfiai, szeretett Testvéreim! Bizonyosan nem sikerül rendet raknom a Prédikátor, – látszólag rendezetlen gondolatai között, hiszen szétszórt meglátásokkal találjuk szemben magunkat, valamint az örök változatlansággal kapcsolatos fejtegetésében is jellemző magatartást tanúsít. Bizonyos tekintetben csakugyan jó lett volna, ha a Prédikátorral azonos időben élünk, személyesen ismerjük őt, hiszen abban az esetben nem kellene gondolatainkra, meglátásunkra építkeznünk annak érdekében, hogy igazat adjunk, vagy cáfoljuk őt.

Az élet több területen, történéseiben, történelmi tényekben keresgélhetünk, s míg lassan összeállítjuk a változásra illő gondolatainkat, tapasztaljuk, hogy bizony semmi sem állandó a nap alatt. Ez pedig azt jelenti, hogy örök változás, és ugyanakkor örök változatlanság is jellemzi a mindenkori ember életét.

Először az új, illetve a régi valóságát feszegetem. Vajon viszonylagosnak mondható-e az új, vagy éppen így a régi? Jellemző ránk, hogy állandóan keressük az újat, vagy az újszerűt. A kérdés az, hogy lelünk-e elvárásunknak megfelelően egyet, utána pedig mást? Tételezzük fel, hogy egy hajó ablakán nézünk kifele. Szemünk nyugtalanul keresi az újat. Nem kell sokáig várakoznunk, hogy egymás után szaladjanak el szemünk előtt az újabb látnivalók. Távolabb elmaradó, de számunkra mindig új partot látunk, majd ismételten újakat pásztázunk. Bármennyire is így van ez, mégis másként van a valóságban. Miért? Azért, mert, ami számunkra újnak bizonyul, az másoknak érdektelen régiségnek minősül. Ebben az esetben, tehát igaza van ismételten a Prédikátornak, hogy nincs új a nap alatt.

A második gondolat régi valóságára épül. Fodor József költő gondolataival érzékeltetem meglátásaimat a témával kapcsolatosan:

„/Mennyit megéltél! Hány kört vont a lábad,/ /Míg ideértél. Most megállsz sután./ /Mi jön még? Meddig lépsz még régi vándor?/ /Hány új út vár rád? –  Vagy a semmi tán?/ /Nem a te dolgod. Jöjjön, ami jön, te/ /Csak vidd utad még, nagy megálltodig./ /Könnyű az út és semmire ne gondolj,/ /Hogy: mint és meddig. Mint ki álmodik./

Régi az ember, és régiek az utak is. Mint állandó vándoroknak jelenthet újszerűt egy útszakasz, de ami új nekünk, az régen volt ismerős azoknak, akik előttünk jártak. Csakugyan elgondolkodhatunk azon, hogy miként jutunk az újabb tájra? Gyalogosan –e, mint sokan azok, akik előttünk jártak, vagy méreg drága autóval? Egyik sem lényeges, hiszen viszonylagos az újszerű. Az a kérdés, hogy hány új út vár ránk, vagy talán a végső megállás? Számunkra mindenik új, akár ismeretlen, akár a végső. Ismert azonban azoknak, akik befejezték azt is, hogy utakat, jövendőt álmodjanak maguknak, vagy másoknak. Más szóval: amíg – hála Istennek – számunkra teljesen ismeretlen a tapasztalásból származó halál, addig emberek milliói számára régen valóság. Mi éppen ezért merészen álmodunk magunknak jövendőt.

Amikor útjára indítottam az örök változatlansággal kapcsolatos gondolataimat, arra alapoztam, hogy életünk látható, tapasztalható mindennapjaiban bőségesen van példa arra, hogy az állandóan fejlődő világot látva is határozottan bizonyítsuk önmagunknak az örök változatlanság tényét. Éppen ezért csakugyan az említett területen keresgéltem, hogy minél szemléletesebb módon fejezzem ki a Prédikátor meglátását. Ismételjük csak el, amit tőle hallottunk! Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak.

Nem ámítjuk most sem magunkat, hiszen sok minden van életünkben, ami pl., nem volt a nagyszüleink idejében. Szerintem azonban nem is ez a fontos, sőt erről magának a Prédikátornak is hasonló a véleménye. Azért mondom, mert az örök változás jellemzése során ő is gyakran említi, hogy újszerű dolgokkal találjuk szemben magunkat. Azonnal hozzáteszi azonban, hogy ennek ellenére még sincs semmi új a nap alatt. S ebben szerintem is igaza van.

Nézzük az idős emberek életét! „Az idősek mennek az utcán, bujkálnak a vágtató járművek között, más ütemben, mint valamikor. Kedvelik a nyugodt és csöndes helyeket, a kis napsütötte, vagy árnyékos padokat, ahonnan elnézhetik a mozgó, forrongó, változó, s mind bonyolultabb életet. Meg-megállnak az utcán, vagy a lépcsőfordulókon, hogy pihenjenek; azért, mert az orvos is megmondta, vagy azért, mert így diktálja a szívük. Nem lepődöm meg azon sem, ha bemennek a templomba, vagy csak néznek maguk elé és várakoznak. Vagy csodálkoznak. Azt mondjuk róluk, hogy megtették kenyerük javát. Lehet, hogy nekik is ez jár a fejükben.” (ismeretlen). Érdekes megfigyelés! Nem tagadjuk, hogy változó, sőt bonyolult élettel állnak szemben a mai idősek. Annál is inkább, hogy gyermekkorukban alig láttak néhány autót, nem kellett tartaniuk a nagyvárosi forgalom nehézségeitől, de az akkori tapasztalataik szerint egy emberi élet sem volt annyira bonyolult, mint ma. Mindennek ellenére azonban, mégis találunk idős embertársaink és az ők, rég elhunyt szeretteik, majd az elkövetkező idős nemzedék életében is néhány vitathatatlan azonosságot. Amennyiben felfedezzük ezt, akkor mi sem tehetünk mást, minthogy belátjuk végre: Igaza volt, van, és lesz a Prédikátornak, amikor ismételgeti, hogy nincs semmi új a nap alatt.

Még egyszer szaladjunk át múlton és jelenen. Tegyük mindezt azért, hogy állandóan változó világunkat látva felfedezzük benne mindazt, ami örök változatlanságra utal. Nehéz a bizonyítás, amennyiben világunkat figyeljük. Nehéz abban az esetben is, ha semmi mást nem veszünk észre életünkben, csupán a napról-napra történő változást, s azt bizonygatjuk, hogy bármennyire is erőlködnek némelyek, hogy változatlanság uralja a helyzetet, minden arról beszél, hogy örökös változás tanúi vagyunk.

Pedig ennek ellentéte igaz. Ismételten az előbbi példához, az idősek napi teendőihez és főként az utolsó napok ténykedését figyelem. Úgy-e nem lepődünk meg soha azon, ha idős embert látunk üldögélni a padon, nem mosolyodunk el, ha maguk elé tűnődve semmit nem felelnek feltett kérdésünkre, hogy min gondolkodnak éppen. Mi feltételezzük legtöbbször róluk, hogy talán éppen azon elmélkednek, amit megtettek életük során. Vagy elcsodálkoznak azon, amit elmulasztottak, amivel kapcsolatosan későnek bizonyul minden aggodalom. Megöregedtek. És ebben van a Prédikátor helyes meglátásának bizonyítása, az öregedés tényében. Sokak számára újdonság az öregség, hiszen van még idő addig. Mai öregjeink azonban már túl vannak ezen. És őelőttük is sok öreg üldögélt a padon, s merengett maga elé azon töprengve, amiről mai napig sem tudjuk sokan, hogy mi is volt? Az idő egyszer, tehát mindannyiunk fölött elszalad. Sok ember életében nyilvánvalóvá válik az idős kor, majd az, ami ezután következik. Emberek születnek, korosodnak, majd elmennek. Születtünk, Isten akaratából idősekké válunk, kik magunk elé merengünk megismerve azt, amin gondolkodnak a mai idős testvéreink, s bizony egyszer aztán elmegyünk. Mert nincs új a nap alatt. Születés, küzdelem, gond, törődés, fény, kevés öröm, nehéz idős kor és elmenetel. Élet és halál közé szorított bizonytalan távú emberi életek, sorsok. Ennyiből áll egy ember élete. S ez csakugyan megvolt azoknak életében, akik előttünk voltak, és meg lesz azokéban is, akik a következő pillanatban megszületnek.

Még egy utolsó megjegyzés erejéig maradjunk az örök változás és változatlanság gondolatkörében! Egyik, általam ismeretlen szerző a következőképpen látja a születés és koporsó közé zárt időszakot, melyről a Prédikátor állította, hogy nem újszerű, nem változó, de nem is változatlan: „Beszélünk, gondolkozunk, táplálkozunk, közlekedünk, dolgozunk, pihenünk – és még sok mindent művelünk életünk során. Nappal világos van, éjszaka sötét. Egyszer esik, máskor fúj, vagy örülünk a szép derűs napsütésnek. Van szerelem és szívátültetés, űrhajózás és csőrepedés. Vannak meleg vizű tavak, változó hőmérsékletű tengerek, örökké hófödte hegycsúcsok, állatok, emberek.” (Ismeretlen).

Minden benne van ebben a felsorolásban. Természetesen belefoglalt minket is a gondolkodó. Nem feledkezett meg a Prédikátorról sem, hiszen belátta, belátjuk mindannyian, hogy egymást követő változatosságban telnek ugyan napjaink, de az élet vonatkozásában semmi újszerű fel nem fedezhető. Apró, vagy nagyobb átalakulások végbemennek, kis és nagy emberek megszületnek és meghalnak, de egy biztos: hogy Isten csakis így gondoskodhat az örökélet folytonosságáról. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Ámen.

 

Reklámok