Jézus és a „törvény”

Jézus és a „törvény”

Máté 5, 17-20.

Mai bibliaóránk alkalmával ismét egy olyan gazdag tématárhoz érkeztünk, mikor az erre a célra szentelt idő szűknek bizonyul, s emiatt tisztelettel kérek engedélyt arra, hogy az időhöz szabjam magam, s a fenn maradt témákat a soron következő alkalommal ismertessem. Úgy találom, hogy teljesen fölösleges gyorsléptekben haladni és közben kimerítetlen kérdéseket hagyni magunk mögött.

A mai alkalommal négy kérdésünket kellene megtárgyaljuk, melyek közül kettő bővebb, kettő viszont aránylag kevesebb információhoz juttat. A fenti részben ugyan csak a „Törvényre” találunk utalást, de ajánlatosnak tartom a „Törvény és a Próféták” mögött meglapuló tudnivalókat egy helyen tárgyalni. Éppen ezért úgy igyekeztem előkészíteni a jelen anyagot, hogy annak első pontjaként tárgyaljam a „Törvényt”, második alatt a „Prófétákat”, a harmadikban a törvény betűjéről, a szóban forgó helyen található „jótáról” ejtsek megjegyzéseket, majd végül a „farizeusok igazságával” zárjuk a kérdést.

A Törvény

A héber „Tórah” szónak tágabb az értelme, mint a görög „Nomos”-nak. Olyan tanítást jelöl, melyet Isten adott az embereknek. Olyan törvénygyűjteményre utal, melyet az ószövetségi hagyomány Mózes nevével kapcsolt össze. Az újszövetségi kifejezések erre, a judaizmusban (J.e. 500 – 100) megfogalmazódott értelemre támaszkodva „Törvénynek” nevezik azt a rendet, melynek a törvényhozás volt az alapköve. Az újszövetségi teológia megkülönbözteti a jézusi törvényt, amikor „új törvénynek” nevezi el a „régi törvénnyel” szemben. A két említett törvény mellett, létezik egy harmadik, a „természettörvény” rendje is (Lásd: Róm 2, 14.) a kívülálló emberek számára. A fentiek szerint tehát Isten tervének három nagy korszakát különböztethetjük meg ugyanazon „Törvény” kifejezés alatt.

1). A természettörvény

Ebben a formában nem találjuk meg a Bibliában, viszont felfedezhető a vele kapcsolatba hozott valóság, amikor vonatkozó utalásokat vetünk szemlélet alá.

a). Ószövetség

A teremtés történet (1Móz 1-11 rész), de a kevés számú párhuzamos hely is egyfajta vallásos rendet ábrázol, melyekben az emberek a Törvény döntő korszakait élték meg. Az ember már kezdetben szembe találta magát egy paranccsal, melyben határozottan fel lehet fedezni Isten akaratát. Ennek nyomán látható, hogy Isten nem hagyta törvény nélkül az embert, mert van számára egy szabályozó erkölcsi rend. Isten erre figyelmeztette Káint (1 Móz 4, 7.) és a vízözön népe is ezt szegte meg (6, 5.). a vallási parancsok is megjelentek, melyeket, pl. Noé együtt kapott az isteni szövetséggel, s természetesen kultikus jellegű motívumokat is felfedezhetünk bennük.

b). Újszövetség

Pál apostol szemléletében fogalmazódott meg a természettörvény a leghangsúlyosabban, mert az általa képviselt vallási rendszerben ugyanazokat az elemeket találjuk, mint az Izrael hivatásában nem részesült pogány népek esetében. Isten megengedte számukra, hogy szabad utakat járjanak, de hangsúlyossá vált az a tény is, hogy az Ő akarat nem volt ismeretlen az ő körükben sem. Magától értetődő, hogy itt elsősorban erkölcsi jellegű törvény betartásáról van szó.

2). Mózes és a régi törvény

Az Ószövetség népét Isten kiváltságos helyzetbe állította, mikor a „Mózes Tórája” alá helyezve közölte vele saját kinyilatkozásait.

a). A törvény változatosságában a történeteket átszövik a törvényszövegek: a teremtés, Noé szövetsége, Ábrahám szövetsége, a kivonulás, a sinai szövetség és a pusztai tartózkodás.

A törvényhozás sokrétű anyagot foglal magába, míg szabályozni kívánja Isten népének életét. A Tízparancsolatban, pl. az emberi előírások olyam magas normáit találjuk, melyekre az ókor filozófusai sem jutottak el. Az ószövetségi törvényadás szétszórtan található, de részleteiben polgári intézmények (család, társadalom, gazdaság, bíróság működését hivatottak biztosítani.

A kultikus vonatkozású szabályozások a rítusokat végző személyekkel és a szertartások feltételeivel kapcsolatosak. Érdekes, hogy semmi sincs a véletlenre bízva, minthogy az sem véletlen, hogy Isten népe ráépül egy meghatározott nemzetre, s így vallási, jogi intézménnyé válik.

Az előbbihez hasonló irodalmi megszövegezés változatosságát fedezhetjük fel, melyek bizonyos bírói döntésekre, vagy éppen népi átkokra emlékeztetnek.

Az indoklásokkal ellátott parancsok adják meg az alaphangot. Így nagy különbség van Izrael Tórája és a többi törvénykönyv között, melyek főként bírói döntések gyűjteményei.

b). A törvény szerepe az Ószövetségben

A törvény meghitt kapcsolatban áll a szövetséggel, mert mikor Isten szövetséget köt kiválasztott népével, akkor bizonyos ígéreteket is tesz neki. Ez érvényes fordítottan is, mert, ha Izrael nem tartja be az Isten által előírt szabályokat, akkor az átok fog lecsapni rá.

A törvény előírásainak megtartása nehéz ugyan –éppen kemény követelményeinél fogva, de feltétele annak az előjognak, ami bölcsé fogja tenni e népet. A „kemény nyakú” nép lassan tanul bele ebbe a rendbe, melyet Isten elvár tőle. Ez pedig a Tóra központi tételeire, a Tízparancsolatra fekteti a hangsúlyt, de ezzel párhuzamosan vonatkozik a polgári és kultikus előírásokra is, melyek közösen valósítják meg a Tízparancsolat eszményét.

A már említett tényező a Törvény és a Szövetség szoros kapcsolata szolgál alapul arra, hogy az Ószövetségben nincs más törvény a Mózesén kívül, s ennek köszönhetően erre épül fel a világ rendje. Jellemző ennek köszönhetően, hogy a törvény helyére egyetlen ember sem helyezheti magát, ami abból is kiderül, hogy a törvénykezések szövegeit mind Mózes szájába adják vissza és egyben bele is helyezik a sinai rendelkezés kereteibe.

Most már önkéntelenül is adódik a kérdés, hogy a fentieknek köszönhetően gúzsba lett-e kötve a Törvény? Elmondható, hogy a Tóra fejlődött az idők folyamán. Kimutatható, hogy a mózesi törvényt átdolgozták, korszerűsítették, részleteiben is kiegészítették. A Tízparancsolatot és a Szövetség alaptörvényét átvette a Deuteronomium (Mózesi Törvény 5, 2-21.), de a királyok korában végrehajtott reform is a fejlesztés folyamán egy mózesi Tórát vett alapul. Ezsdrás munkája nem más, mint a „Törvény” végérvényes rögzítése, szentesítése.

c). Izrael a Törvény színe előtt

A törvény mindig ott állt a zsidó nép figyelmének középpontjában. A papoka Tóra őrei és szakértői voltak, akiknek meg kellett tanítaniuk a népet Isten döntéseire és parancsolataira. Itt elsősorban kultikus jellegű tanításokra kell odafigyelni, de ezek szoros kapcsolatban álltak a mindennapi élet folyásával is. A törvénygyűjtemények összeállítása is az ő feladatuk volt, de állandó felvigyázásuk alatt ment végbe a Tóra fejlődése is.

próféták„Isten lelke által átformált szavak emberei” voltak, akik elismerték a Tórát, viszont, akik a papok szemére vetették, hogy adott esetekben elhanyagolják azt. Három kiváló prófétát szeretnék megemlíteni: Ézsaiást, Jeremiást és Ezékielt, akik bűnöket lepleztek le, engedelmességet követeltek a Szövetséggel szemben, valamint a harmadik esetében a bűnöket sorolta fel.

Hasonló lelkiállapot fedezhető fel a történetíróknál is. Gondolataik kibontásánál mindig azt az alapot használják, ami a Tórához vezethető vissza, s ennek köszönhetően egyetlen prédikációvá válik írásuk.

bölcsességirodalomban sem sokkal különb a szemlélet, hiszen találunk olyan megjegyzést is, hogy a „Bölcsesség nem más, mint a Törvény”. (JerSir 24, 23.)

3. Az új törvény gondolata

Izrael közössége már Ezsdrás után a Tórát állította élete középpontjába. Két irányban találunk azonban elmozdulási kísérletezéseket: 1. Mikor Antiokhos Epifanes megpróbálta megváltoztatni a törvény által megszentelt időszakokat, de 2. Árulókkal is találkozunk, mikor a törvény hellenizálását igyekeztek megvalósítani, s éppen ennek helyreállítása érdekében kirobbant a makkabeusi lázadás.

A tudósokat és a szektákat egyértelműen az osztotta meg, hogy miként értelmezték a Tórát, a szaducceusok kitartottak amellett, hogy annak magyarázói és értelmezői csakis hivatásos papjaik lehetnek. A farizeusok azonban ugyanolyan tekintélyt tulajdonítottak a szájhagyománynak is, mint az írott betűnek. A qumrami szekta, mely valószínűleg esszenus volt, ezen is túlment és saját kritériumai alapján magyarázta a Törvényt.

Végül elmondható, hogy a judaizmust ez a törvényhez való ragaszkodás tette naggyá. Veszélyes is volt ugyanakkor, mert a betű szerinti betartás mellett „szívnek” is kellett lennie. A második veszély pedig abban jelentkezett, hogy a törvény teljesítése nem Isten iránti engedelmességre vezeti az embert, hanem a parancsok iránti engedelmességre kényszeríti. E két szempont ellen indított támadást az Újszövetség.

Az új törvény gondolata is megtalálható az Ószövetségben, de egyben kérdéses megfogalmazásban akarja tudtul adni, hogy módosulni fog-e az emberek és a Törvény viszonya? (Ez 40. r.) Jeremiásnál éri el azt a pontot, ami szinte végérvényesen meghatározza az új törvény elhelyezkedését: Nem kőtáblára írott szöveg lesz az csupán, hanem olyan, melyet az emberek szívébe fognak majd bevésni. Hózseásnál végképpen kifinomul ez a meglátás, mikor kicserélődnek az emberi szívek, és az isteni lélek ösztönzésére fogják megtartani a törvényeket és Isten rendelkezéseit (Hózs 4, 2.). Ez tulajdonképpen az utolsó lépést jelenti az új törvény felé.

4). Jézus és az új törvény

a).Jézus határozott, de ugyanakkor árnyalt magatartást tanúsított a régi Törvény iránt. Amiért szembeszáll az ősök hagyományával, melyet az írástudók és farizeusok őriztek, nem jelenti azt, hogy alapjában sérteni akarta a törvényt. A hagyomány lehetőséget ad az emberek számára, hogy a megértsék a törvényt.

Isten országában nem szabad eltörülni a Törvényt. Amennyiben az írástudók hűségesek Mózeshez, akkor el kell ismerni tekintélyüket. Keresztelő Jánossal véget ért a törvény és a Próféták. Az új megjelent törvény abban áll, hogy rendet teremt a régi szabályok között. Másodsorban a tökéletesség törvénye (Mt 5, 48) kell legyen a magatartás szabálya. Jézus a megvalósítható törvénnyel együtt egy olyan példát adott, mely belső erőt kölcsönöz, mely a kettős parancsban éri el tetőfokát: Isten és ember szeretete. Az emberek egymás közötti viszonyát az aranyszabály határozza meg, ami tulajdonképpen magába foglalja az egész Törvényt és a Prófétákat.

Jellemző Jézus állásfoglalására, hogy új ruhában igyekszik megjelentetni a régi törvényt, amikor pl. kijelentette, hogy az ember magasabb rendű, mint a szombat. Ettől kezdve egyetlen tanítóra kell figyelni (Mt 23, 10.) azoknak, akik felvették a törvény igáját, s most a Jézus keresztjét is el akarják hordozni.

b).Jézus nem ítélte el a zsidó Törvény gyakorlatait, mert pl. maga is megfizette a templomadót és megtartotta a húsvéti ünnepet. Kezdetben ez volt az apostolok gyakorlata is, s bár éltek bizonyos szabadságokkal, mégis megtartották a törvényes előírásokat, és nem ritkák azok az esetek sem, mikor kardoskodtak a Törvény mellett (ApCsel 21, 20.).

Az első nehézségek akkor támadtak, mikor körülmetéletlenek csatlakoztak a hithez, anélkül, hogy keresztül mentek volna a judaizmuson. Lassan megtört azonban a törvényért buzgólkodók ellenállása, de a vita ismét fellángolt, mikor görögök tömegesen tértek át Antióchiában. Pál apostol emelte fel nevét és állította azt, hogy a megtért pogányok szabadok a törvény előírta cselekedetek gyakorlásától. Ennél is tovább ment és Tiuszt, kísérőjét nem kényszerítették arra, hogy körülmetélkedjen, csupán alamizsnát gyűjtsön és küldjön az anyaegyháznak, ami a törvényért buzgólkodó zsidókban elégedetlenséget váltott ki

c).Pál apostol gondolatvilágában egyetlen „Evangélium” jelenik meg, melyben kifejezésre jut, hogy az ember nem a törvény szerinti cselekedetek révén igazul meg, hanem a Jézusba vetett hit által. (Gal 6, 26.) Ennek a felfogásnak kettős szerepe van: 1. Leleplezni a judaizmus sajátos kultikus cselekedeteit (pl. körülmetélés) és azoknak haszontalanságát. 2. Elveti az apostol azt a felfogást, miszerint az ember önmagát üdvösségben részesítheti, amennyiben betartja a törvény előírásait.

A törvényt Pál apostol is isteni eredetűnek tartja, mely magán viseli Izrael kiváltságát. Erkölcsi szempontból azonban nem tesz mást, minthogy megsemmisíti a jót, a bűnt, de nem ad erőt annak cselekvésére, vagy elkerülésére. Az apostolnak az a további meglátása, hogy képtelen megszabadítani az embert a rossztól, s a helyett még jobban belesodorja a kellemetlenségekbe. A Törvény gyermekkorában egyfajta vágyat ébresztett egy másfajta vágy elérésére.

Jézus megjelenésével feloldódott az emberben egy belső ellentmondás, mely a lelkiismeretet a rossz foglyává tette. Bár elévültek az Izrael intézményével kapcsolatos törvények, a jogi és kultikus szabályok, továbbra is fennáll a parancsolatok erkölcsi eszménye, amit a szeretet parancsa, azaz a törvény teljesítése foglal össze. A régi rend megszakad, mert a fenti lehetőséget Isten úgy adja meg, hogy betölti szívünket.

d).Az apostoli írásokban (pl. a Zsidókhoz írt levél) kultikus szempontból nézik a Törvényt, de tudják, hogy az előírásoknak megfelelően lefolyó ceremóniák nem érik el céljukat.

Jakab levele a Törvényről csak az erkölcsi előírások szempontjából beszél, s ilyen értelemben megváltozott a Törvény. A szabadság Törvényének csúcsa a szeretet, de nem szabad engedni, de nem szabad engedni, hogy bármelyik előírása is feledésbe merüljön, mert azáltal törvényszegést követünk el. Az új törvény nem támaszt kevesebb igényt a réginél.

János szóhasználatában a „Törvény” mindig Mózes törvényét, a zsidók törvényét jelenti. E kisebbítő használattal szemben a „parancs” szó áll. Jézus parancsokat kapott az Atyától, melyeket megtartott, mert az örök élet, de arra is parancsot kapott, hogy életét adja és az iránt engedelmességről tegyen tanúbizonyságot.

A keresztényeknek Isten parancsait éppen úgy meg kell tartaniuk, mint Jézusnak. Ez abban áll, hogy hinni kell személyében és az igazságban kell élni (2 Jn 4.). engedelmeskedni Isten parancsainak annyit jelent, mint tanúságtételben kitartani Jézus mellett.

A parancsok között van egy, amely régi és új egyben: a testvéri szeretet parancsa, mely Isten szeretetéből ered. A törvény akkor veszítette el hatályát, mikor Jézust előírásai szerint elítélték, de egyben megszületett egy más és újszerű törvény, mely Jézushoz kapcsolódott, s ez maradt egyszer, s mindenkorra a keresztény élet alapszabálya: a szeretet.

alkalmazás

  1. 1.az unitárius ember és a Tízparancsolat
  2. 2.a Szombatos mozgalom, mint történelmi tényező Lásd: 

Szombatos mozgalom

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s