Az adópénz

Magyarázandó rész: Máté 22,15 –22-igAz adópénz

1). Mt 22,15-22 rész előzményei. Jézus leleményességét támasztja alá az a rész, mely mai magyarázatunk első felét képezi. Fontos megemlítenünk azonban azokat a példabeszédeket, melyeket előzményekként sorolhatunk. Emlékeztetni kívánom a megjelenteket arra, hogy három, azonos témára hangolt példabeszédet mondott el Jézus (A két fiú, A gonosz szőlőmunkások, és A királyi menyegzőről szólót). Egy-egy mondatban elevenítsük csak fel e példabeszédek tartalmát. Az első, A két fiúrólszólóban azzal találkoztunk, hogy az édesapa megkérdezte mindkét gyermekét, hogy kimennének-e szőlősébe dolgozni. Aki megígérte, hogy kimegy, nem ment ki, míg a másik, aki visszautasította az édesapa kérelmét, meggondolta magát, és végül is kiment. A gonosz szőlőmunkások példázatában nemcsak a szolgákat ölték meg a bérlők, hanem az utódot is az elbirtoklás reményében. A királyi menyegzőről szólóban pedig megismerhettük, hogy a király elkészítette a nagy lakomát, de senki nem jelent meg a hivatalosak közül. Ezt követően parancsot adott, hogy az útkereszteződésekből hívják be embereket, s azok fogyasszák el az elkészítetteket.

2). Mt 22,15-22 rész tartalmának ismertetése. A farizeusok előre eltervelt módon akarták tőrbe csalni Jézust, s ezért gondosan, félrevonultan tervezték meg szándékukat. Mikor megszületett a terv, tanítványaikat elküldték a Heródes pártiakkal együtt, hogy véghez vigyék elgondolásukat. A megjelentek fogalmazásából kiérzik az álnokság, mikor a következőképpen nyilatkoztak: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz”. Sőt, kihangsúlyozták azt is, tudják Jézusról, hogy nem alkalmazkodik az emberek tekintélyéhez, mert mindenben Isten akaratát látja, s ennek érdekében senkinek nem kedveskedik. Az előre kitervelt témával állnak elő ezután a farizeusok és Heródes pártiak küldöttei. „Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem szabad?” –tették fel a kérdést. Jézus azonnal átlátta álnokságukat, s arra kérte a megjelenteket, hogy mutassanak neki egy adópénzt. Ezután megkérdezte, hogy kinek a képe és felirata található a dénáron? – mire azt válaszolták, hogy bizony a császáré. Már csak a megoldást biztosító felelet volt hátra, melyet bizonyára testvéreim is tudnak: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Jellemző az evangélista tudósítására, hogy a történtek után annyira meglepődtek a küldöttek, hogy megszégyenülten „eloldalogtak” onnan.

3). Összehasonlítás. Érdekesnek tartom, hogy némi összehasonlítást tegyek a Márk és Lukács evangéliumában szereplő tudósítások között. Nem a különbségek, illetve azonosságok bemutatása vezet, hanem azokra a kifejezésekre figyelek, melyek egyik és másik evangélistánál hangsúlyt adnak a történteknek.

a/. A történet indulását figyeljük, s Máténál tapasztalható leírás mellett Márk (12. Rész) evangélista azt mondja, hogy a farizeusok és Heródes pártiak azért mentek Jézushoz a már ismert kérdéssel, hogy „belekössenek” Jézusba. Lukács (Lk 20. Rész) evangéliuma azzal toldja meg a történetet, hogy „cselvetőket küldtek ki”, akik. „jó szándékú embernek tettették magukat”.

b/. A következő lényeges megjegyzés, melyet kiemelésre szántam, amikor Jézus átlát a cselszövők gondolatán. Lukács evangéliuma ezt a következőképpen érzékelteti: Jézus „észrevette a csapdát”.

c/. A harmadik, és egyben befejező kiemelésem az események végére figyel. Márk evangéliuma megjegyzi, hogy „igen elcsodálkoztak” Jézus válaszán, viszont Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy „egyetlen szavába sem tudtak belekötni”,

4). Az adópénzről szóló rész magyarázata.

a). Farizeusok csoportja Írás- és Törvényismerő volt. A kifejezés magyar fordítása azt jelenti, hogy elkülönültek. Azt tartják róluk, hogy nemcsak a már említett ismeretekben voltak jártasok, hanem görcsösen ragaszkodtak a hagyományokhoz is. Annyira elmélyült volt ez a ragaszkodásuk, hogy nem riadtak vissza a képmutatástól sem. Ennek köszönhető a jelző, melyet magunk is előszeretettel alkalmazunk a képmutatással vádolható emberekre, amikor azt mondjuk valakiről, hogy „farizeus”.

b). Heródes pártiak esetében nem kell semmi másra sem gondolnunk, csupán arra a csoportosulásra, melyben azok tömörültek, akik egyet értettek a római uralommal. Megjegyzendő, hogy, mint sok más kérdésben a Heródes pártiak az adópénz kérdésében sem értettek egyet a farizeusokkal. Ők határozottan az adózás mellett „választottak”, míg a farizeusok egyértelműen az adózás ellen voltak. Tény, hogy itt is szerepet kapott egy közös „ellenséggel” szembeni összefogás.

c). Magyarázatom harmadik részét egy nagyon fontos kérdéssel indítom. Mi történik, ha nem találja meg Jézus a megfelelő választ a farizeusok és Heródes pártiak küldöttségének kérdésére? Ha nem ismernénk Jézust, s nem találkoztunk volna rendkívüli képességeivel, akkor bizony egészen rosszra is fordulhatna minden. Egyszerűen átlátjuk annak lehetőségét, miszerint mielőbb elérik céljukat a farizeusok, de ugyanakkor az „állami hatalom” is megszabadulhatott volna egy „felforgató” tevékenységet végző személytől. Nem csoda, hogy megemlítette Máté evangélista, hogy elvonultak a farizeusok, s kitervelték a megtévesztés cselszövését, hiszen csakugyan fondorlatos volt a kérdés. Nyomban eszébe jutott Jézusnak, hogy amennyiben „igenlő” választ ad, vagyis elismeri a római császárnak történő adófizetést, akkor saját vallása, nemzete ellen szól, s mint árulót bélyegezhették volna meg. Igen ám, de amennyiben a Heródes pártiaknak mondja azt, hogy nem kell adót fizetni a császárnak, akkor éppen a Heródes pártiak vádolhatták volna be Jézust állammal szembeni engedetlenség miatt. Ebben a két változatban egyik sem kímélte Jézust, s tökéletesen megfelelt nemcsak a kor, hanem minden időszak csapdaállításának, akit valami módon szaván akartak fogni, s kijelentése miatt törvényszékre hurcolni, majd ott meghozni a vétség miatt járó ítéletet, megfelelő büntetést. Jézus válasza feloldott minden feszültséget, bár csak mi hallottuk azt, amit szerettünk volna. Sem a farizeusok, sem a Heródes pártiak képviselői nem voltak megelégedve Jézus válaszadásával. Sőt megszégyenülten eloldalogtak a helyszínről.

5). Alkalmazás.

a/. Persze ma nem sokunknak kell tartanunk attól, hogy ilyen és hasonló kérdések elé állítnak, mert egyik részen nem is tölthetjük be Jézus szerepét, másrészt viszont ma már nem így tevődik fel a kérdés. Attól eltekintve, hogy „mekkora” embernek tarjuk magunkat, azért mindenek előtt, hogy saját életünkben is alkalmazni tudjuk az adópénzről szóló történetet, ismételjük csak meg a farizeusok és Heródes pártiak Jézushoz intézett kérdését: „Szabad adót fizetni /…/, vagy nem szabad?” Akarattal hagytam ki a császár kifejezést. Mi a véleményünk erről? Bennünket nem szigorítanak vallásos meggyőződéseink, ám továbbra is fennáll az állammal szembeni engedetlenség ténye, amennyiben nem fizetünk adót.

b/. A történet arra is késztet, hogy állást kell foglalnunk valamelyik csoport, vagy éppen Jézus mellett. Figyelmeztetni kívánok minden jelenlevőt, hogy itt sem az a fontos, mint más alkalommal is, hogy sikeresen megállapítsuk a helyes álláspontot. Lényegesebb szembenéznünk önmagunkkal, hogy mi melyik „párton” állunk. Kiknek a csoportosulásában találnak meg bennünket, amennyiben keres valaki? Itt most már nem a farizeusok csoportjára, hanem a képmutatók társaságára gondolok. Milyen körülmények határozzák meg esetenként azokat az állásfoglalásainkat, melyek akár szabad akaratunk mellett is belekényszerítenek a képmutatóskodás csoportjába? Ne feledjék: Én senki helyett nem adhatom meg az egyéni válaszokat. Erre mindenkinek külön-külön kell felelnie.

c/. Mi történik akkor, ha a Heródes pártiak csoportjába tartozunk? Vannak ugyanis sokan közülünk, akik nemcsak egyházi, hanem politikai, társadalmi vezetést is felvállalnak. A mindenkori politikai vezetés szinte megköveteli, kikényszeríti tagcsoportjaitól, hogy azonos hullámhosszon gondolkodjanak, cselekedjenek vele. Ha valaki a politikai vezető szférában vállal beosztást, mennyire határozott a mindenkori adózás ténye mellett, vagy mennyire törekszik az adókirovások csökkentésére?

Hozzászólások:

Befejezés.

Testvéreim! Tanulságos történetnek voltunk megismerői jelen alkalommal. Mindazok után, amit hallottunk a magyarázat, vagy éppen a hozzászólások rendjén – hitem szerint -, azt szolgálják, hogy még jobban elmélyüljünk Jézus tanításaiban, még jobban megismerjük gondolkodás világát, s amennyiben bennünket is hasonló támadások, tőrbecsalások érnének a mindennapok rendjén, akkor olyan válaszokat, magyarázatokat adjunk, melyek nemcsak kimentenek az illető kellemetlenségből, hanem egyben meghatározóvá teszik Jézustanítványságunkat is. Másodsorban pedig nézzünk szembe mindenkor magunkkal, s igyekezzünk távol tartani magunkat minden olyan eseménytől és csoportosulástól, ahol növelhetjük a képmutatók táborát. Jézus azt a pénzt kérte, amelyik az adott pillanatban vásárló eszközként forgott közkézen. Amennyiben elfogadták a pénzt, és használták is, akkor tulajdonképpen elfogadták a római fennhatóságot is. Eszerint, ha mi is használjuk az ország pénzét, akkor nekünk is kötelességünk eleget tennünk az ország által támasztott követelményeknek, más szóval állampolgári kötelességeinknek. Jézus is úgy gondolta, s mi ezt ma már tudjuk, hogy az adó megfizetése nem jelenti a vallásos ember Isten iránti engedetlenségét. Arra azonban vigyázzunk, hogy a kettő, a pénz és a lélek ne keveredjen össze még akkor sem, ha elválaszthatatlanul találjuk őket egymás mellett. Ámen.

Van hozzáfűznivalója? Tegye meg nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s